A történelmi Felvidéken – a Zoboralján is – az amatőr színjátszásnak nagyon régi hagyományai vannak. A két háború között tanítók vállalták a színjátszókörök vezetését, a második világháború után a Csemadok alapszervezetei vitték tovább az önkéntes színjátszó mozgalom fáklyáját. Örvendetes esemény volt 1950-ben a Pozsonyi Faluszínház megalakulása, amelynek színészi gárdája részben hivatásos, de zömében amatőr színjátszókból verbuválódott.
Talán mondanom sem kell, hogy nagy-nagy izgalommal vártuk a tájoló színészek érkezését. Visszagondolván igazi színházi élményt a „Liliomfi” előadása nyújtott nekünk.
Aztán valahol, valakik úgy döntöttek, hogy a Faluszínház részlegéből alakuljon meg Komáromban a Magyar Területi Színház, ami MATESZ néven, mozaikszóként vonult be a magyarok köztudatába.
A Matesz első bemutatóját 1953. január 31-én tartotta, Urbán Ernő Tűzkeresztség című drámáját vitték színre. Onnan datálódik, hogy a színház évtizedeken át járta a vidéket és a tájoló színház szerepét töltötte be. Ez volt az elsődleges feladata a színháznak, másrészt viszont vállalták szlovákiai magyar drámaírók műveinek a bemutatását is.
Színpadra került Egri Viktor: Ének a romok felett című drámája (1957) és Dávid Teréz: Dódi (1958) című darabja. A színház alapító tagjai közé sorolható Bottka Zsuzsa, Ferenczy Anna, Bugár Béla, Bugár Gáspár, Gyurkovics Mihály, Sipos Ernő és Sipos Jenő (testvérek és somorjaiak voltak), ide sorolandó még Konrád József is, aki aztán a színház sikeres rendezője lett. Természetesen a névsor korántsem teljes, csupán emlékezetemre hagyatkozván soroltam fel néhány tagot.
A zoboraljai, barslédeci Fazekas Imrét feltétlenül meg kell említenem. Nagyon érdekes pályát futott be. Miután elvégezte Lédecen az alapiskolát, 1934-ben a nyitrai, 1939-ben az aranyosmaróti szlovák gimnáziumba került, az érettségit aztán 1942-ben a pozsonyi magyar gimnáziumban tette le. Kezdetben a nagysurányi községi hivatalnál volt jegyzőgyakornok, onnan 1943-ban bevonultatták katonának, frontszolgálatra. Leszerelése után 1946-tól az állami biztosítónál Léván, Pozsonyban, Aranyosmaróton, majd a komáromi fióknál volt tisztviselő. Ám az irodai munkát hamarosan felcserélte a színpaddal, 1954-től a Matesz színésze egészen nyugdíjbavonulásáig, 1985-ig. 1980-ban Érdemes művész kitüntetést kapott. Karakterszínész, epizodista volt, legalább száz szerepben lépett színpadra. Az első igazi sikerét 1955-ben Jókai Mór Az aranyember című drámájában Brazovics Atanász alakításáért kapta. De vállalt még szerepeket nyugdíjbavonulása után is…
Ferenczy Anna is zoboraljai, Nyitragerencséren született (a híressé vált „Gerencséri utca” kezdetű népdalt vajon ki ne ismerné?). Az egyszerű gerencséri lány nemcsak szépségével bűvölte el a közönséget, hanem született, őseitől örökölt színészi, művészi tehetségével is. A Faluszínháznál kezdte, majd a Matesz vezető színésze volt egészen nyugdíjbavonulásáig, 1989-ig.
A színészi pálya mellett Ferenczy Anna gyermekverseket és meséket írt s publikált a felvidéki magyar lapokban. Komolyabb munkája a Pitypangkoszorú, amelyben gyermekéveiről, családjáról, a zoboraljai emberek életéről ír regényes formában. Az előző művének folytatása a Napraforgó. „Mindkét alkotásában az egykori gyepűvédő magyar falvak ősi gyökerű hagyományai elevenednek meg egy érzékeny művészlélek tükrében” – írta róla Szeberényi Zoltán irodalomkritikus. Akárcsak Fazekas Imre, legalább száz szerepben lépett a közönség elé, ám a búcsúszerepe maradt meg bennem Csiky Gergely: A nagymama című drámájában. Partnere Bugár Béla volt a darabban…
A jó svádájú, karakán megjelenésű Bugár Béla eljátszott mindent, ami a magyar és a világirodalom drámai műfajában igényes, s teljes embert követel. Volt Eddie Carbone, Szakmáry Zoltán, Korponay János, George és Ifj. Hábetler János (Fejes Endre: Rozsdatemető). Egyik beszélgetésünk alkalmával – 1993 nyarán -, amikor aziránt érdeklődtem, hogy melyik volt a legsikeresebb darab, amelyben játszott, habozás nélkül rávágta, hogy a „Klapka” ősbemutatója a komáromi Bástya Színházban: „Ennyi szereplőt és közreműködőt, zenekart, énekkart, és tegyük hozzá nézőt magyar előadáson még nem láttam. Boráros Imre feledhetetlen játéka, de a statisztéria működése, a lovasok és minden; Beke Sándor rendezőnek és Kis Péntek József segédrendezőnek nem kis energiájába került. Nekem is volt egy kis szerepem, a török követet játszottam. A válaszom tehát egyértelmű: a legsikeresebb darab, amelyben játszottam, egy kevésbé ismert szlovákiai magyar szerző, Mészáros László: Klapka című drámája, vagy ahogy mások is nevezték „históriás játéka” volt. Feledhetetlen emlék marad.”
A hatvanas években új arcokat láthattunk a Matesz gárdájában: Beke Sándor rendező, Galán Géza, Thiring Viola és Dráfi Mátyás jelentették a színházművészet új irányzatát, ámde megőrizvén a színházi művészet régi hagyományait is. Mérföldkő volt a színház életében az 1966-os Rómeó és Júlia bemutatója – Thiring Violával és Galán Gézával a főszerepekben, Beke Sándor rendezte -, amely abban az esztendőben elnyerte Szlovákia legjobb rendezését és színházi produkcióját…
A színház történetéhez tartozik, hogy a Katolikus Legényegyletben kezdte meg működését, majd miután azt a hatvanas években lebontották, a Szakszervezetek Háza adott otthont a színjátszásnak. A hatvannyolcas években Dráfi Mátyás, fiatal színművész lett a színház igazgatója. Ekkor került sor Háy Gyula: Isten, császár, paraszt című színművének a bemutatójára, amely színvonalas, igazi színházi siker volt. Ugyancsak fontos esemény, hogy 1969. október 31-től megkezdte működését a Kassai Thália Színház, amelynek önállóságát 1971-ben megszüntették, de mint a Matesz „fiókszínpada” működhetett tovább. 1990-től újra visszanyerte önállóságát…
A normalizációs időszakban Dráfi Mátyást leváltották és újra bevezették azt a rendszert, hogy az évi repertoárban feltétlenül szükséges volt legalább egy szovjet és egy-egy szlovák, illetve cseh darab bemutatása. A teljességhez tartozik, hogy voltak színvonalas fordítások és jó darabok is…
A színház a nyolcvanas évek végén új, korszerű épületbe költözött és 1990. június 1-jétől felvette a Komáromi Jókai Színház nevet. Ekkor már Beke Sándor állt a színház élén és gyarapította a színházat, komolyan foglalkozott a színészi utánpótlással is. Gazdasági téren sajnos 1992-ben leállították a színészi lakások építését és a műhelyek (asztalos, festő, garázs) építése sem indult be. Beke Sándor mandátumának a lejárta után Holocsi István színművészt nevezték ki a színház élére, szomorú, hogy elképzeléseit nem tudta valóra váltani, életpályája derékbatört, elvitte a szíve, még ötvenéves sem volt.
A jelenlegi igazgató Kis Péntek József népművelő, a Komáromi Városi Művelődési Központ rendezője, dramaturgja volt. Autodidakta módon sajátította el a szakmát és kiváló amatőr csoportokat vezetett. Munkáját az igazgatói székben nem éppen teljes siker és egyértelmű megértés kíséri. Íme, Dráfi Mátyás véleménye szerint „nemcsak a színház országos jellege vész el, hanem mint városi színházé is kétségbevonható az életképessége. A Jókai Színház ötven évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a szlovákiai magyarság anyanyelvi és kulturális fejlődését, nemzeti öntudatra neveljen. Ám, sajnos, mára alternatív, modernkedő színházzá vált, amely trágárságra neveli a fiatalokat.”
A művész szavai nem éppen ünnepkeltőek, de végül is véleménye gondolatébresztő, elvégre a színház ötven esztendejéről és jövőjéről van szó.
Hozzászólások