Geraldine menyasszonykorában
Májusban még az Apponyi Henrik Vadászati Múzeum megnyitóján a múzeum vezetője, Peter Králik felolvasta Apponyi Geraldine, Albánia királynéje levelét, amelyben örömmel fogadta a múzeum létrejöttét és köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak az Apponyi-család hagyatékának megóvásához. A levél mondandója, hangulata egy optimista, egészséges, „idős” hölgy – 87 esztendős volt – tiszta lelkületét tolmácsolta, gyöngélkedésnek, betegségnek nyomait egyáltalán nem lehetett észrevenni…
Ám nemsokára – augusztusban – az anyakirályné tüdőproblémákra panaszkodott, és miután egy francia kórházban egészségi állapotát helyreállították, vállalta az utazást, a dél-afrikai fennsíkról Tiranába való költözést.
Apponyi Geraldine grófkisasszony, a későbbi királyné életútjáról lapunkban (2000. január 21.) már beszámoltunk. Elmondtuk, hogy 1915. augusztus 6-án született gróf Apponyi Lajos és az amerikai Gledys Stuart milliomosnő frigyéből. Ám, ami a milliomosnőt illeti, mint kiderült, inkább kalandra vágyó, kalandornő volt az, mintsem az otthon szeretetére, az otthon melegét óhajtó asszony. Bizonyíték, hogy nemsokára elvált a nagyműveltségű, nyugodt életet élő Apponyi gróftól, hátrahagyván két leánygyermekét, Geraldine-t és Virginiát, akik neveltetését még bonyolította az is, hogy apjuk 1924-ben elhunyt. Mindannak ellenére a grófkisasszonyok méltó neveltetést, gondoskodást kaptak, egyrészt nagybátyjuknak, Apponyi Henrik grófnak köszönhetően, másrészt viszont a nagymama, Margareta Seherr-Thoss, vagyis Margit grófnő, édes anyjukként őrködött a lányok felett…
A grófkisasszonyok közül Virginia életútjáról nagyon keveset tudunk, talán nem volt érdekes az újságírók és a közérdeklődés számára. Csak most, Geraldine halála után történt róla – csupán egy mondatnyi – említés, hogy nővére mellett élt Dél-Afrikában, és életének utolsó szakaszában is kitartott mellette, egészen haláláig…
Geraldine mindig tiszta, nyílt és őszinte volt. Sosem tagadta, hogy szerelemből kötött házasságot 1938-ban Ahmed Zogu, vagyis I. Zogu albán királlyal. A királynői koronát azonban csak alig egy évig, pontosabban 345 napig viselhette, mivel az olasz megszállás előtt menekülnie kellett apró gyermekével, Lekával. Férje, a király már jóval előtte elmenekült.
A királyné nyilván ismerhette férje pénzügyi „tranzakcióit” – más kifejezést nem találok rá – a jóbarát, fasiszta Mussolinival. A pénzeket I. Zogu ugyanis utak és vasutak építésére vette fel az olaszoktól, ám a „dohányt” az agyafúrt király nem arra a célra használta fel. A vasutakból mindössze 10 kilométer (írom: tíz kilométer) épült, az utakból sem több, ami aztán alaposan feldühítette az olasz „komasógorokat”, alvilági nyelven szólva, későn jöttek rá az „átverésre”. Egyes jóindulatú történészek azt állítják, hogy az olaszok Albánia lerohanásakor csupán a pénzük után futottak, I. Zogunak és családjának a haja szála sem görbült…
Geraldine kitartott férje mellett, aki száműzetésben 1961-ben hunyt el Párizsban. Gyermeküket még abban az évben az albán emigránsok I. Leka néven Albánia királyává választották.
Márpedig az albánok még 1946-ban eltörölték a királyságot és a rendszerváltás után sem óhajtották a monarchiát visszaállítani. I. Lekának látogatásakor menekülnie kellett Albániából.
Az idő kereke azonban forgott tovább és a család 62 esztendei emigráció után visszatérhetett választott hazájába. I. Leka nyilván nemcsak Tirana díszpolgárává akarja avattatni magát, hanem részt akar vállalni a politikai életben is.
A királyné, a „Fehér tulipán hercegnője” 2002. október 27-én hunyt el a tiranai kórházban, szívroham következtében.
Hozzászólások