Milan Navrátil cseh íróval és műfordítóval még a régi rendszerben ismerkedtem meg a Magyar Kultúra Národní trídán (Nemzeti sugárút) lévő könyvesboltjában. Azóta a demokrácia elsodorta ezt a – magyarság szempontjából igen fontos – intézményt is. A könyvesboltot szinte kivétel nélkül felkeresték a Prágába érkező turisták, diákok és katonák, ahol magyarországi újságokat, lapokat, s „olcsó” könyveket lehetett vásárolni. A bolt, mondhatnám kulturális sziget, Prága szívében feküdt, közel a Vencel térhez és a Cseh Nemzeti Színházhoz, amelynek árnyékában a Moldva folydogál.
Nos, első találkozásunkat egy másik követte, gyönyörű ősz volt és nyárról, halászatokról, horgászatokról, a lápok, mocsarak madárvilágáról beszélgettünk. De oly ékesen, lelkesen szólni a Dunáról, annak madárvilágáról, holtmedreiről cseh embert még életemben nem hallottam. Aztán kiderült, hogy Milan Navrátil nyelvünk alapos ismerője, művelője, fordítója 1930. szeptember 15-én Komáromban született: „Magyarul még gyermekkoromban megtanultam. Ugyanis – noha ízig-vérig cseh vagyok – Komáromban, a Dunának a csehszlovák oldalán születtem. A nevelőanyám magyar volt, egyrészt tőle, másrészt anyai nagyszüleimtől tanultam meg magyarul, akiknél elég sokat tartózkodtam. És hát persze ott voltak a gyerekkori pajtásaim, akik Komáromban a háború után a magyaron kívül más nyelvet nemigen beszéltek, tőlük nemcsak a kisvárosi slenget tanultam el, hanem általuk s a faluról felköltözött szüleik révén a magyar tájnyelvbe is belekóstolhattam.”
Komáromból a berouni (Nyugat-Csehország) reálgimnáziumba került, de a magyar nyelvet könyvek formájában vitte útravalóul, gyakran és sokat olvasta a magyar klasszikusokat. Az érettségi után Prágában a Károly Egyetem következett, ahol a Bölcsészettudományi Karon 1954-ben cseh-orosz szakos tanári diplomát szerzett. Már egyetemista korában fordított és publikált. Ígyhát nem volt teljesen ismeretlen és tapasztalatlan, amikor jelentkezett a Csehszlovák Rádiónál. Felvették, s a rádió gyermek- és ifjúsági irodalmi osztályán kapott állást. Hamarosan kihasználta magyar nyelvtudását és saját művei mellett a magyar irodalomból fordított meséket, illetve készített rádiójátékokat…
Ezekről imígyen vallott: „Igen sokat tanultam a magyar népmesehősöktől, akkor fedeztem fel azt, hogy egy nép lelkületét leginkább a népmesekincsén keresztül lehet megismerni, föltárni. Az egyes nemzetek kultúrájában a népmesék világa az olyan építőelemek folytán, mint amilyen többek között a tájszólás, a népi gondolkodásmód, a szokásrendszer, annyira sajátságos és annyira más világot jelent, hogy a másik nép életének, történelmének, népi kultúrájának, hagyományainak, szokásainak ismeretében nem lehet egy az egyben lefordítani a cseh gyermekek számára, hanem megint a cseh népmesevilág, a cseh nemzeti mentalitás és szokások ismeretében át kell transzformálni, pontosabban szólva újra kell költeni, hogy a cseh gyerekek éppúgy élvezhessék például a magyar mesék minden gyönyörűségét, titokzatosságát, mint a magyar gyerekek.”
Milan Navrátil ám nemcsak a magyar mesevilágot ismerte, hanem fordította Garai Gábor és Kassák Lajos verseit, a magyar prózából Örkényt, Déryt és Kaffka Margitot. A cseh színházirodalom és színházlátogató közönség általa ismerte meg Spiró György Hannibál című drámáját. De szerkesztett antológiát is Gyémántok berakása („Vsazováni démantu”) címmel, amely a Mladá fronta Kiadó gondozásában jelent meg: Kormos István, Pilinszky János, Garai Gábor, Juhász Ferenc, Nagy László és Váci Mihály műveit tartalmazza…
Következő alkalommal, valamikor a kilencvenes évek elején ismét Prágában jártam. A Cseh Rádió épülete előtt találkoztunk, ahonnan kocsival indultunk a műfordító lakására. Közben beszélgettünk, Garai Gábor is szóba került, akihez személyes barátság fűzte. Mondom, van egy rövid, de maradandó „anekdotám”, történetem Garai Gáborral kapcsolatban nekem is, úgy a hetvenes évek végéről, amikor a költő a csehszlovák-magyar kulturális napok rendezvénysorozata alkalmából Nyitrán járt…
– Halljuk! – derült fel Milan arca őszinte érdeklődéssel.
– Azon a nyári délutánon a nap már leáldozóban volt – kezdtem mondókámat -, de ontotta még melegét. A város színházának bejárata előtt várakoztunk diákok és más, kultúra iránt érdeklődők, pedagógusok vegyes társaságában. Feri barátommal valahogy előre sodródtunk és a színház bejárata, azaz zárt ajtajának jobb oldalán cövekeltünk le. Szemben velünk a színház akkori igazgatója, divatos farmerben és kockás ingben topogott, feszengett, miközben izzadságtól gyöngyöző homlokát törölgette. Egy picit késett a küldöttség, de aztán nemsokára a szálfa termetű Garai Gábor tűnt fel a színház felé tartó csoport élén. Nos, álltunk és vártunk Feri barátommal teljes díszben, színházlátogatáshoz illő öltözékben. A nyakkendőt nem állható barátom is ezúttal „kravátlit” kötött. Talán ennek okán robbant ki a „sima” botrány, vagy bonyodalom, mivel a délceg költő felénk tartott és üdvözlő szavak kíséretében Ferivel és velem melegen kezet rázott. Még most is emlékszem a meleg és férfias kézszorítására, mindannak ellenére, hogy éreztem a baj, a félreértés szelét. A többiek is követték példáját…
Azonban nem történt semmi, csupán a szervezők egyik korifeusa, talán a minisztériumból, alaposan legorombította a hoppon maradt igazgatót, és azonnal elzavarta átöltözni. Velünk kezet rázott és ennyit mondott: „Köszönöm, fiúk, remekül helytálltak…” és a vendégek után igyekezett. Szerencsére Garaiék nem hallottak és nem vettek észre semmit…
Milan Navrátil Prága külső fertályában lakik, ablakából dombos erdőcskében, fákban gyönyörködhet. Dobai Péter: A birodalom ezredese című vaskos kötetéről beszélgettünk, melynek cseh címe: „Aféra plukovníka Redla” lett. Redl ezredes történetének kiadása óta akkor már eltelt néhány esztendő, ígyhát újabb feladatokról és tervekről faggattam a már nyugdíjas írót.
– Az utóbbi években sajnos kevesebb időm jut a kortárs magyar irodalom figyelésére. Nagyon sok megbízást vállaltam, s így nem maradt időm a behatóbb vizsgálódásra, felületesen pedig nincs értelme nyilatkozni – mondta őszinteséggel.
– Vajon sikerült-e egy olyan generációt magatok után hagyni, kik a magyar irodalom iránt fogékonyak?
– Igen, a körülöttem lévő néhány irodalmárnak sokszor sikerült a figyelmét olyan dolgokra irányítanom, amelyek sehol másutt nem fordulnak elő, csak a magyar irodalomban. Különösen a népi szürrealistákra: Nagy Lászlóra, Kormos Istvánra gondolok. De egy későbbi generációra, Petri Györgyékre, Veress Miklósékra is felhívtam figyelmüket. Az az érzésem, hogy volt munkatársaim közül néhánynak a magyar irodalomról jó véleménye alakult ki, s a jövőben is foglalkozni szeretnének vele…
Aztán Ági asszony – Milan Navrátil felesége budapesti születésű – asztalhoz szólított bennünket. Falatozás közben már nem esett szó az irodalomról, hanem inkább a bezárt Magyar Kultúra könyvesboltjáról beszélgettünk – Ági is ott dolgozott – nosztalgikusan.
Búcsúzóul Milan Navrátil még elmondta, hogy mindig igyekezett jól fordítani és ha a fordító munka nem jelentene számára örömet, akkor egyszerűen nem csinálná…
Hozzászólások