.
Remélem, még nem csal meg az emlékezetem.
Gyermekkoromban a burgonya – leánykori nevén: krumpli – népélelmezési cikk volt.
Ennek megfelelően alakult az ára is.
Ettük nyakra-főre, levesnek, köretnek, főzeléknek, salátának, rakottasnak, egytálételnek.
A paprikáskrumpli kolbásszal vagy anélkül, egy kis kovászos uborkával ma is befér kedvenc eledeleim sorába…
… és mindennek tetejébe még ezt is lehetett doppingolni. Szajol környékén nokedlit szaggattak bele, hogy tömősebb legyen. Így a népnyelv már kanibaknak tisztelte.
Ha még egy kis tejföllel is meghintették, nemigazán maradt belőle vacsorára, bármekkora lábasban is készült őkelme.
Ma már ez nem így van.
A boltban járva megakadt a szemem egy zsák, szép, egyforma méretű krumplin. Az ára is meglepően olcsó volt, 99,9 forint, azaz még egy százasba sem került kilója, gondoltam.
Nosza, be is tettem a kosaramba menten.
A pénztárnál jött a meglepi. A kassza több ezer forintos számlát mutatott.
Mi a fene kerül ennyibe? – tudakolom az ifjú hölgynél.
Hát a két kiló krumpli két forint híján kétezerbe kerül. Itt tetszik hagyni? – mosolygott rám kedvesen.
Nem, nem, köszönöm – rebegtem és fizettem, mint Báró Csekonics.
Hazasiettem új, borsos árú szerzeményemmel és felütöttem az internetet, megtudakolandó, mi vitte fel úgy krumplim dolgát, hogy csillagászati magasságokból tekint le rám, egyszerű földi halandóra.
Kiderült, nálunk jelenleg a krumpli népélelmezési cikkből hiánycikké avanzsált.
Feltettem főni a paprikás krumplit, bocsánat: paprikás burgonyát, mert ilyen ár mellett kijár neki ez a megtisztelő titulus.
Alig győztem kivárni, hogy megkóstolhassam.
Azt gondoltam, biztosan mennyeibb íze lesz egy mezei krumpliénál.
Nem lett.
Igaz, rosszabb sem…
Hozzászólások