Emlékek kusza hálóját bogozom suta kézzel.
Évtizedek Styxén evezek Charónhoz a mélyben,
Könyveiben denevérszárnyú, laza gondolatoknak
Böngészném, elevenné hogy válhatnak a holtak.
Testtelen árnyalakod kutatom, kármád, aki voltál,
Néma betűk titkáról nem fecseg áldozat-oltár.
Pár mozaik-darabot variálva, belőlük idézlek,
Bár tudom, össze sosem csiszolódhat a kör meg a négyzet;
Dőre doboz csak a szó, amiből, kiszökött a valóság,
Mégis mint bicegő vándort, engedj be ma hozzád!
*
Pécs-Vasasunk, ezeréves fészek, amelybe születtünk,
Vasbányászok földje patakvájt völgy tenyerében.
Kandi gyerekkor, pótóvodánk, sajt (messzi USA-ból,
Harcok közt született gyerekeknek mennyei ízek!)
Iskolaköz; hányszor koptattuk bányasalakját!
Zongoraszó, hegedű, Huba János bácsi vezényelt;
Duzzasztó, Cserkészpark, gombalelős Kopasz-Óvár,
Dervenden gyűjtött édesgyökerek, tea-ízként,
Erdei Mária-kép, Zengői zarándok-utunkon,
Templomi csengő, tűz-eleven, két helyre ministráns,
Confiteor, hiba nélkül: elámul a pécsi apát úr,
Önképzőkör: a még döcögő versek melegágya;
Lelkesedő költőcske-palánták lombja kisarjadt.
Lám, a „szonett” szót is tőled hallottam először,
S mára közel száz versem e köntöst vette magára.
Bélatelep: Samu bácsi, a hajdani tábori esték,
Füst tekereg, King néni, szakácsnőnk jó vacsorát főz;
Gémek hangjain úsznak az álmok, szunnyad a nádas,
Érc telihold fésülgeti tó tarajos frizuráját;
Kispipa vendéglő, kamaszórák, sörpikolóval,
Lányok hímezték tarkává terv-szövetünket;
Téged a nagyváros vonzott, egyetem, kutatások,
Engem a Természet s zene hívott iskolapadba.
Parnasszust a katedrán állva se hagytuk enyészni:
Évtizedek multával az írás lett kötelékünk,
Régi barátság újra kisarjadt, pécsi Hetedhét-
S gondolatok szántotta papíron, ezernyi -határban.
*
Próbáltuk kerekét béklyózni napok szekerének,
Hívtál, gyűjtsük a magvakat egybe, ne vesszen a lényeg;
Mennék már, sietőn, nehezült léptem szaporázva, de
Koccintás, adomázó kedv beleomlik a gyászba:
Rég várt víg csevegést gáncsolt el sánta halálod;
Ébrenlét kapuján mind elmenekültek az álmok.
Eb féljen! Nem adom fel, vár még bő kegyelem, hogy
Elmúlassuk időnk, ami ott fönn el sohasem fogy.
Vén Lucifer csempész pár korsó sört is a mennybe,
S Péter Atyánk rád bízza a kulcsot, e szókat üzenve:
„Fogjad a kormányt; Földet, a bolygókat te irányítsd,
Pár órára pihenni megyek, tartsd szemmel a bázist!
Mindent tudsz; ha tovább odalent élsz, semmi se gátol,
Megfejted genezis titkát. Légy itt navigátor!”
Fél szemmel hunyorítva a sörre, simítja szakállát:
„Ennyit Urunk elnézhet, bár Ő mindenen átlát…”
Búcsút nem mondok, szövetét kár nyűni a szónak.
Foglalj törzsasztalt, gyűjts egybe barát bejutókat!
Viszlát, drága Lacim, jövök egy nap, kései vándor,
S hogy ne unatkozz – rám fér –, korrepetálj fizikából!
Hozzászólások