Negyedik utazás (10. rész)
Kerc
A franciaországi Dijon vidékén Citeaux-ban Róbert, Benedek rendi szerzetes, molesnei apát, 1098. március 21-én 20 rendtársával új szerzetesrendet alapított. A székhelyük alapján cisztercieknek nevezett rend a kereszténység terjesztését és a nép tanítását választotta hivatásának. Évtizedek alatt sok európai országba eljutottak a rend tagjai, Magyarországra is. Zircen és Bélapátfalván, Erdélyben pedig a Fogaras megyei Kercen, a marosmenti Egresen és Cikádon alapítottak rendházat.
A kerci apátság lett a kor egyik legnagyobb magyar egyházi épületegyüttese. A clairveaux-i Szent Bernát a XII. századik második felében dolgozta ki a rendtartást és a cisztercita kolostorok építési módját. A rend építőművészete a XII-XIII. század fordulóján a romanikából a gótikába átvezető, ún. burgundi gótikus stílust alakított ki.
A kerci cisztercita apátságot Árpád-házi királyunk III. Béla fia, Imre herceg alapította 1202-ben. Német és francia szerzeteseket hívott Erdélybe. Évtizedek múlva őket lassan magyar és román szerzetesek váltották fel. Az alapító feladataikként a keresztény hit ápolásán kívül a nép föld- és szőlőművelésre tanítását jelölte meg. 1223-ban említették először oklevélben az apátságot.
Az 1241-es tatárjárás elpusztította az épületeket. Nagy károkat okoztak az 1432-es és 1438-as tatár betörések. A kolostort és templomát a szorgalmas cisztercita szerzetesek mindig újjáépítették.
Az Árpád-házi királyok támogatták a szerzetesek tevékenységét. Falvakat, földbirtokokat adományoztak az apátságnak. Egy időben Felek és Fogaras között 10 falu is tartozott hozzá. A XIV. századtól jelentős kódex-másoló műhely működött itt.
A kolostorban szigorú rend uralkodott. Ez a XV. század második felétől lazulni kezdett. A krónikák feljegyeztek egy bizonyos Raymund apátot az 1470-es évek elejéről erkölcstelen és kicsapongó életmódja miatt. Mivel Mátyás király figyelmeztetése után sem javult meg a helyzet, 1474-ben megszüntette az apátságot. Birtokait, jószágait a nagyszebeni prépostságnak adományozta.
Ezután megkezdődött az épületegyüttes pusztulása. 1506-ban még történtek javítások, de a század végére már erősen romossá vált. Feljegyezték, 1648-ban még álltak a templomhajók és gótikus hálóboltozatos mennyezete. Később azonban már senki sem fordított gondot az egykori apátsági épületekre.
A kolostor máig megmaradt részei arra emlékeztetnek, hogy nagy létszámú szerzetesrend működött falaik között. Állandó volt az építkezés, fejlesztés.
A templomból megmaradt a szentély, melyben az evangélikus szászok tartják 1721-től istentiszteleteiket, a XIII. században készült gótikus oltár előtt. A 6 bordáját összefogó zárókövön lesütött szemű koronás női fej: a templom védőszentjét, Szűz Máriát ábrázolja.
Viszonylag jó állapotban maradt meg a kereszthajó egyik része, melyben az 1751-ben emelt barokk oltár áll.
Áll még a nyugati homlokzatfal, melyet óriási kerek ablak tör át. Talán bordázott rózsaablak volt egykor. Alatta a csúcsíves bélletes főkapu vezet a tető nélküli hajóba, ahol az I. világháború halottai nyugszanak. Itt láthatók a templom megmaradt kődíszítései is: a palmettás oszlopfők, a zárókövek díszítő elemei, a védőszent jelképe, a vadrózsa-virág. Az apátság jelentőségét jelzik a főhajó méretei: 54 méter hosszú és 20 méter széles. A főbejárat mellett áll még az egyik torony, cseréppel fedett gúlatetővel. A szentélyben felállított orgona 1813-ban készült. A kelet-nyugati irányú kolostorépület egyik hosszanti fala a támpillérekkel együtt maradt meg. Déli szárnyát parókiának építették át.
(A szerző felvételei)
Hozzászólások