Negyedik utazás (15. rész)
Csernáton
Csernáton felsőcsernátoni falurészében született irodalomtörténetünk megalapítója, Bod Péter (1712-1769), aki Magyarigen községben és Fogaras városban volt református lelkész.
Távolabb a kertben szabadtéri néprajzi múzeum várja a látogatókat. Gyönyörű székely-kapuk, korhűen berendezett háromszéki gerenda-házak melléképületeikkel és bennük a falusi kismesterségek eszközei emlékeztetnek régi lakóikra. A fészerben és az egykori gazdasági épületekben kocsik, hintók, régi gőz- és cséplőgépek, vetőgépek sorakoznak.
A közelben egy kis erdőcskében jelképes kopjafás temető terül el. A végvári harcok idején kezdett kialakulni az a szokás, hogy az elhunyt harcos sírhantjára feje fölé leszúrták kopjáját. A harci eszköz sírjellé változott. A katolikus vallás sokáig tiltotta használatát a kereszt helyett. Ezért gyakoribb ma is a református és az unitárius temetőkben.
Az ókortól kezdve a puskapor feltalálásáig a csatákban használtak 3-6 méter hosszú fanyélre erősített, 20-30 centiméteres hegyes kétélű pengével felszerelt szúró eszközt – a lándzsát. Később ez kissé vékonyabb és rövidebb, könnyebb lett. Főként a lovasság fegyvere volt. A harc során a szorosan egymás mellett álló lovasok vezényszóra rontottak az ellenségre. Céljuk az volt, hogy lándzsáikkal a gyalogosokat ledöfjék, a lovasokat nyergeikből kiüssék. Ilyenkor a földön folytatták a küzdelmet karddal, buzogánnyal. A lőfegyverek a lándzsa használatát lassan háttérbe szorították és csak a lovagi tornákon maradtak meg. Az idegen nemzetiségű lándzsás harcosokat kopjásnak (a németeknél ulánusoknak), a magyaroknál huszároknak nevezték. A magyar lovascsapatok a XVII. század végéig használták a kopját. Lobogóval ellátva jelezte a csapathoz tartozást.
A temetői kopjafák készítésére a legalkalmasabb a nedvességnek ellenálló tölgyfa. Az évszázadok során faragása külön népművészeti ággá fejlődött. Kialakult jelrendszere, melyből az elhunyt személyiségre vonatkozó adatok ismerhetők meg. A 20-25 centiméteres, négyzet keresztmetszetű, 3-4 méter magas faoszlop 3 fő részből áll: Lábazatát mélyen a földbe ássák, megelőzendő eldőlését. (Ma már gyakori, hogy a korhadás megakadályozására betonlábra szerelik. Az egész hasábot pácolják. Ez szép barna színt ad az anyagnak.) Közvetlenül a föld felett a törzset simára faragják a feliratnak. Itt az elhunyt neve, kora vagy születési és halálozási évszáma olvasható. Gyakran találkozhatunk tréfás verssel is:
”ITT NYUGSZOM ÉN, OLVASOD TE, OLVASNÁM ÉN, NYUGODNÁL TE.”
Sokszor olvasható 5 nagy betű a felirat tetején: ABFRA: „A boldog feltámadás reményében, ámen.”A feliratok felett az ún. „eresz”, egy kiugró rész, mely a szöveget az esőtől védi.
A felső rész – „a díszhegye” – a jelképek helye. Rendkívül változatos és kifejező a kopjafák jelképrendszere. A díszítő elemek mértani idomok, a csillagok különböző változatai. Kör, négyzet, Nap, Hold, a tűz és a víz jele. András- és székely-keresztek, virágok motívumai, molnárgomb. Legfelül a „fejdísz”, melyből megtudható az elhunyt neme, kora stb. A férfiaknak koronát, buzogányt vagy sisakot faragnak. Az idősebb asszonyra konty, a fiatalabbra tulipán vagy liliom emlékeztet. Ha a kopjafa lándzsában végződik, az a hősi halál jele.
A kopjafa állítás a XIX. század végétől a magyarság nemzeti szimbólumává vált. Az elmúlt évszázadban egyre gyakoribbá vált kopjafát állítani nemzeti emlékeink tiszteletére a temetőkön kívül is. Erdélyben az 1848-49-es szabadságharc emlékére állítottak kopjafákat. Például Vasvári Pálnak – aki a gyerőmonostori csatában halt hősi halált csapatával 1849. július 13-án – a kőrösfői templom közelében és a magyarvalkói templom kertjében helyeztek el kopjafát. Magyarországon is terjed ez a szép szokás az 1956-os forradalom emlékeként.
Csernátonban minden évben, tavasztól őszig működő Haszmann Pál népfőiskolán a háromszéki fiatalokat ismertetik meg a népművészet hagyományaival: a bútorfestéssel, a fa- és a kőfaragással, a nemezeléssel.
(A szerző felvételei)
Hozzászólások