Ötödik utazás (5. rész)
Erdőd
A Károlyi-család a XVIII. században kerek tornyokkal díszített romantikus várkastélyt építtetett a község feletti dombon. A gyönyörű épületegyüttesből a II. világháború rombolása után csak egy kerek torony maradt és az egykori kápolna szentélyének néhány fala.
Petőfi Sándor és Szendrey Júlia itt kötöttek házasságot.
Szendrey Júlia 1828. december 29-én Keszthelyen született. Apja, Szendrey Ignác, a Festetics birtokon gazdatiszt volt. Anyja, Gálovits Anna polgári családból származott. Pár év múlva a család Erdődre költözött, ahol Szendrey Ignác a Károlyiak jószágigazgatója lett. Júlia 16 éves koráig nevelőintézetben tanult. Hazatérve 1844-től élte a polgárlányok egyhangú életét. Külföldi költők szerelmes verseit, romantikus írók regényeit olvasta. Természetesen részt vett mulatságokon, bálokon. Elutazott a nagykárolyi megyebálba is, ahol 1846. szeptember 8-án barátnője – Térey Mari – Petőfi Sándort bemutatta Szendrey Júliának. Ezután gyakran találkoztak. Petőfi nyílt és tekintélyt nem tisztelő egyéniségével, országos ismertségével, verseivel meghódította Júliát. A költő is megkedvelte a szerény, visszahúzódó természetű leányt. Sokat leveleztek. Petőfi távolléte és a más kapcsolatairól szóló pletykák bizonytalanná tették Júlia érzelmeit. Petőfi hozzáírt szerelmes versei azonban kétségeit legyőzték. Várta a költő látogatását. Kérésére Térey Mari meghívta Petőfit, aki 1847. május 16-án érkezett Erdődre. A fiatalok ismét egymásra találtak. 11 napos „küzdelem” során sikerült Szendrey Ignác ellenkezését legyőzni. Május 27-én megtartották a kézfogót.
Az esküvő megismerkedésük évfordulóján volt az erdődi kastély kápolnájában.
A kerek tornyon elhelyezett márvány emléklap megkoszorúzása után meghallgattuk a költő versét, melyet az esküvő előtti napokban írt Júliának:
Azokon a szép kék hegyeken túl…
Kilátás a koltói kastély teraszáról
Azokon a szép kék hegyeken túl
Fogsz te élni, kedvesem, ezentúl,
Ott fogsz élni boldog férjed mellett,
Kit boldoggá egyedül szived tett;
Napkeletről messzebb napkeletre
Jössz velem, hogy mulathass kedvedre.
Odaviszlek szép Erdélyországba,
Láposvölgyi regényes magányba.
Hiszem, hiszem, hogy vidáman élünk,
Mert ott csak a természet lesz vélünk,
A dicső, az örökszép természet,
Kinek arcát oly gyönyörrel nézed,
Mert tudod, hogy leghivebb barátom,
Kit sohasem kaptam hazugságon,
Ki elűzi a lélek kigyóit,
Ki sohasem sebesít, de gyógyít.
Ottan élünk a világtol távol,
Semmi sem jut el hozzánk zajábol.
Csak az a halk, tengerféle morgás,
Mely a zajnak csak visszhangja, nem más,
S mely meg nem zavarja álmainkat,
Sőt még költőibb álmakba ringat.
Odaviszlek egyetlen virágom
A nagy földön, e nagy pusztaságon,
Ott gyakorlom én be ezt a régen
Óhajtott szót: kedves feleségem!
Szatmár, 1847. [szeptember 1-7.]
Koltó
Az ifjú pár az esküvő utáni napon Koltóra indult. Tótfalunál eltört a szekér egyik kereke. A közeli Nagybányáig jutottak, ahol a Fekete Sas fogadóban töltötték az első éjszakát.
Gróf Teleki Sándor Petőfi jó barátja volt. Ő elutazott, és koltói kastélyát átengedte a házaspárnak. Csak a kocsis és a szakácsnő maradt ott. Petőfiék 1847. szeptember 9-től 20-ig laktak a kastélyban. A hatalmas kert a Lápos patakig húzódott. Kőrisfa erdő, ligetes terület, a távolban a Rozsály-hegység – „a bérci tető” – ahol szeptember végén már megcsillant a hó. Gyönyörű táj.
Hozzászólások