Les Baux középkori romvárosa az Alpilles hegyvonulatának déli oldalán húzódik; e település közelében fedezték fel 1822-ben azt az ércet – a bauxitot −, amelynek nevét is kölcsönözte e hely. Egy kopár, 900 méter hosszú, sziklás kiszögellésen, 280 méter magasan található az erőddel koronázott középkori város, amely egykoron a trubadúr költészet központja volt, egy kiemelkedő főúri udvartartás részeként. Ennek korabeli kisugárzása mai ésszel szinte felfoghatatlan. Elődeink minden bizonnyal már a történelemelőtti időkben megtelepedtek itt, biztos nyomok a vaskortól utalnak erre, de a középkorban jutott Les Baux jelentőségének csúcspontjára. A 10. század végére egy hatalmas feudális dinasztia ellenőrizte innen a környéket. 100 évvel később a dél-francia területek legjelentősebb családjaként 79 községet és várost uraltak. Mistral, a provanszál nyelv és irodalom megújítója írta róluk „Raco d’egloun, jamai vassalo” (A sasok családja sohasem vazallus), így fejezve ki erejüket és kevélységüket. Les Baux urai családfájukat a bibliai három királyok egyikétől, Baltazártól eredeztették, erre címerükön a16 ezüstsugárral ábrázolt betlehemi csillag utalt. (Provence földjén egyébként számtalan bibliai személy fordult meg a hiedelmek szerint.) Az Anjouk, a marseille-i márkik, Orange hercegei között mindig akadt valaki Les Baux urai közül. A település hírét azonban nem e dinasztia féktelen, háborúkban és árulásokban gazdag története határozta meg. Ezekkel a harcias-hercegekkel együtt éltek a trubadúrok, a feudális társadalomból kiemelkedő új költészet képviselői. A kor legkiemelkedőbb trubadúrjai: Raimbaut de Vacqueiras, Boniface de Castellane, Guy de Cavaillon találtak e falak között védelemre és menedékre. A leghíresebb és csábítóbb szerelmi udvar (,cours d’amour’) működött Les Baux-ban; a mindig nemes és kegyes úrnő jelenlétében a szerelmet legnemesebb és legvonzóbb formájában verselték meg. A szerelem és költészet új koncepciójának központjába a trubadúr mindig kielégítetlen és kimeríthetetlen vágyódása került. A lovagiassággal, udvarlással és udvariassággal foglalkozva játszottak, táncoltak és élvezték önnön magukat; vetélkedésük győztese pedig fácántollakból font koszorút és a legszebb hölgy csókját érdemelte ki. De egyszer ez a világ is véget ért. A XV. században kihalt a dinasztia és egyszerű bárósággá vált a terület, majd Provence-szal együtt a francia királyság része lett. 1528-ban még egy rövid fénykort élt meg Anne de Montmorency uralma alatt, majd a hugenották veszélyes fellegvára lett. 1632-ben XIII. Lajos király romboltatta le falait, hogy ne kelljen tartania ellenállásától.