Két hónapig látogathatják az érdeklődők a pécsi Művészetek Házában a 100 évvel ezelőtt Budapesten megnyílt Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményének anyagából válogatott kamara kiállítást.
II. Gyula pápa 1505. december 19-én erősítette meg Szatmári György pécsi püspökké való kinevezését. A késő középkori Pécs reneszánsz püspökeinek sorából is kiemelkedő személyiség hatalmából és gazdagságából fakadó szervező és építtető tevékenységével kívánjuk megismertetni olvasóinkat az alábbi írással.
A Pécsi Mecsek Kórus tagjaként néhány hete Toscanában járhattam; Volterra város „Puccini” vegyeskara hívott meg egy fesztiválra bennünket. Bár jómagam már jártam e vidéken, mégis izgalommal vártam az újabb „találkozást”, hiszen egészen más turistaként néhány órát egy városban tölteni, mint a falai között lakni napokig.
Az ősz még mindig ideális utazások számára; most Franciaország „virágoskertjébe”, a Loire folyó vidékére látogatunk el. Az utazási irodák hagyományosan a kastélyok (például Blois, Amboise, Chambord, Chenonceaux stb.) sokaságát veszik célba a „legkirályibb folyó” völgyében. Pedig még a legedzettebb érdeklődők – s én talán ezek közé sorolhatom magamat – is „elvesztik a fonalat” a harmadik helyszín után; annyi szalonon, hálótermen, portréképen vezetik át őket.
Előző cikkeimben a szlovén karszt belsejébe kalauzoltam olvasóimat, most annak peremére, az Adria „fölé” utazunk. Nehéz a trieszti Riviera hangulatát szavakkal visszaadni; itt a természet a maga teljességében mutatkozik meg – harmóniáival és ellentéteivel, a fények és árnyékok állandó változásában.
Olvasóim megszokhatták, hogy egyedülálló helyszínekre kalauzolom őket, s kedvem szerint elsősorban Közép-Európában, hogy bebizonyítsam számukra; egyáltalán nem szükséges egzotikus vidékekre – ráadásul egy vagyonért – utazniuk ahhoz, hogy életre szóló élményhez jussanak, akár természeti, néprajzi vagy műemléki jellegű az érintett nevezetesség.
Ahogyan olvasóim már évek óta megszokhatták, a nyár közeledtével az utazás(ok)ra készülődőknek igyekszem egyedülálló úti célokat bemutatni – elsősorban olyan térségeket, amelyekről nehéz részletes leírásokat találni. Most Kelet-Szlovéniában a Krka folyó mentén barangolunk.
Néhány hete egy múzeumi-egyetemi program keretében Bolognában jártam, s innen jutottam el egy napra a Pó folyótól délre fekvő Parma városába. (Gondolom, rögtön olvasóim eszébe ötlik néhány itteni – ínycsiklandó – fogalom; a világhírű sonka, illetve a sajt; hiszen e városban minden sajtot parmezánnak nevezhetnénk, ha nem tudnánk, hogy természetesen az igazi ezen a néven különleges erjesztéssel és fűszerezéssel készül.)
A Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület pécsi klubjának tavaszi programjaiból szemezgetünk a teljesség igénye nélkül, érzékeltetve azt a sokszínűséget és gazdagságot, amelyből e civil szervezet tagjai – mintegy háromszázan – érdeklődésüknek megfelelően válogathatnak áprilistól júliusig.
A hídon áthaladtunkkor balra letekintve láthatjuk a szárazföldhöz legközelebb eső világítótornyot; itt mindössze 600 méter a távolság. Kétszáz évvel ezelőtt kialakított kikötőhelyek maradványai vannak a parton; egykor tonhal halászat zajlott itt, majd a kompkikötőt alakították ki. A hídnak „köszönhetően” mára Voz teljesen elnéptelenedett; üres az étterem, hajóroncsok hányódnak a sekély vízen.
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2025 | WordPress Theme by MH Themes
