„Arra alá a Baranya szélen…” – 1.
Római katonai építkezések a limes mentén – időszakos kiállítás a pécsi Várostörténeti Múzeumban
1.
Bár első pillantásra messze esik a címben idézett népdal az ókor világától, mégis gondoljunk csak arra, hogy hozzánk hasonló emberek alakították mindennapi élet- és munkakörülményeiket – még ha katonai keretek között is – majd kétezer évvel ezelőtt itt a Duna mentén. Az utánuk ránk maradt tárgyak nyilvánvalóan kevéssé utalnak az ő lelki- és érzelemvilágukra, holott ennek is ugyanolyan gazdagnak kellett lennie, mint életük egyéb adottságainak.
Katonai tábor bejárata (korabeli ábrázolás)
Aki ezekben a hónapokban megfordul a pécsi Várostörténeti Múzeum (Felsőmalom u. 9.) épületében, egyedülálló „kincsre” bukkan annak egykori áztató- és cserzőgödreit rejtő, alagsori helyiségeiben. A hangulatos boltívek alatt rendezték be a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Régészeti Osztályának munkatársai a „Római katonai építkezések a Duna mentén” című időszakos kiállítást a XIX. Nemzetközi Limeskongresszus alkalmából. A kongresszus mintegy 300 résztvevője az ókori Pannonia provincia fenti témakörben felszínre került tárgyi és épített anyagáról szóló előadások mellett szakmai kirándulásokon vehetett részt Eszék, Szeged és Aquincum régészeti emlékeinek megismerésére.
De lássuk, hogy miért érdemes ellátogatni a Felsőmalom utcába a múltunk értékei iránt érdeklődőknek. A római kori Pannonia provincia történetének általános megismerésénél vonzóbbnak tartom a jól tagoltan és tematikusan bemutatott tényeket, tárgyakat és rajzokat.
Római kocsi-rekonstrukció
Nyilvánvaló, hogy a Duna vonalának katonai megszállása és „belakása” egyrészt a Borostyán-út kereskedelmének, másrészt a birodalmon belül gazdaságilag egyre jelentősebbé váló keleti tartományokkal való kapcsolattartás biztosítását szolgálta. Ezt jelzik többek között az illyricumi légiók állandó táborai Augustus és Tiberius császárok idején Siscia (Sziszek), Emona (Ljubljana) és Poetovio (Ptuj) területén, a későbbi Pannonia délnyugati régióiban. Érdemes felfigyelni arra, hogy négy légiós tábor épült ki viszonylag közel egymáshoz a Duna nyugati-keleti irányú folyása mentén (Vindobona/Bécs, Carnuntum, Brigetio/Komárom, Aquincum/Óbuda); úgy látszik a folyótól északra eső területekről számítottak döntően a rómaiak ellenséges támadásokra. (A 2. század 60-as
A kocsi egyik bronz verete
éveitől ennek köszönhetően töltött hosszabb időt a filozófus császár, Marcus Aurelius térségünkben.) Az állandó légiós táborok mellett a pannoniai határvonalat 23 folyamatosan és 30 időlegesen használt segédcsapattábor védte, támaszkodva a kb. 200 őr-, jelzőtorony, kiserőd és hídfőállás rendszerére. Traianus császár uralkodása alatt fejeződött be a Duna-menti határvonal, a ripa Pannonica kiépítése. Természetesen ez a védelmi rendszer nem tudott minden esetben ellenállni a jelentősebb betöréseknek, támadásoknak; állapota, korszerűsége váltakozó volt.
A katonai építmények tervezése és kivitelezése, karbantartása a hadsereg feladata volt. A táborok, tornyok, utak és hidak központi tervek alapján készültek, természetesen alkalmazkodva a helyi adottságokhoz és az adott csapat igényeihez.
A legjelentősebb erődök 500, 1000 vagy 6000 katonából álló, gyakran több száz lóval is rendelkező egység otthonául szolgáltak, így ezeket a városok mintájára építették ki. Az egységes tábortípus téglalap formájú keretén négy kapu nyílt. A két főutca találkozásánál alakították ki a tábor forumát a hivatali épületekkel és a táborszentéllyel. A forum közelében álltak a főtisztek római lakóházakat mintázó otthonai, a jelentősebb középületek; például a magtár, a fürdő, a kórház. A vízellátást vízvezetékek és kutak biztosították. Minden légiónak saját mérnökei voltak, akik szakirány szerint specializálódtak; a földmérő, útépítő (mensor) vagy a vízellátó rendszer kiépítéséért felelős librator is más típusú tervező munkát végzett; egyben a kivitelezésért is felelősek voltak.
2.
A neves ókori építész, Vitruvius Tíz könyv az építészetről című munkájából számos, ma is használatos eszközt ismerünk; körző, vonalzó, szögmérő (regula), függőón, vízszintmérő. Megdöbbentő a Bölcskén felszínre került római kori vakolókanál hasonlatossága a jelenkor kőművesei által használt eszközhöz. Aquincumban pedig egy mérnöki műszerasztal megmaradt bronz veretei alapján rekonstruálhatóvá vált e fontos „kellék”.
Az építkezések szempontjából egyes katonai egységek specializálódása is megfigyelhető; ugyanis csapatuk bélyegzőjével jelölték meg az általuk gyártott téglákat. Így sok helyről ismertek téglák Pannonia Inferior (a Dunántúl keleti fele) területén VII Breucorum vagy I Ulpia Pannoniorum megjelöléssel.
A szorosan vett katonai építkezések ismertetése és a fentebb leírt eszközök és téglák bemutatása mellett, a kiállítás rendezői kitérnek az aquincumi helytartói palotára is – amelynek helyszíne az óbudai Hajógyári sziget privatizálása miatt került az érdeklődés előterébe. Egy makett fotója segít elképzelni mindazt az építészeti kényelmet, amelyek a mindenkori helytartó életét megkönnyítették. A kiállítás fontos részét képezik a feliratos kövek (templom alapítása, oltárok, mérföldkövek), minden esetben latin szövegük magyar nyelvű feloldásával.
Az itt szolgált katonák használati tárgyai közül bakancsszegeket, katonaöv fém maradványait, mellvérttöredékeket helyeztek közös vitrinbe a Regölynél felszínre került bronz katonai diplomával, amelynek szövegét Rómában az egykori Minerva templom közelében lévő „diplomatárban” is megtalálták.
A kiállítás leglátványosabb darabja azonban egy kelta hagyományokat tükröző, római kori temetkezés kocsi-rekonstrukciója. A kocsitemetkezések jó része Pannóniában az egykori eraviscus, néhány pedig a boius törzs területén fordul elő. Az ilyen temetkezésekhez fűződő hiedelemvilág ábrázolását sírkövekről ismerhetjük; az elhalálozás után egy kocsi szállítja az elhunytat a túlvilágon. (Magam a legszebb ilyen ábrázolást a karintiai Maria Saal középkori kegytemplomának külső, déli falában, másodlagosan elhelyezett ókori sírkövön találtam meg.) A kocsik elé általában kettő vagy négy lovat, ritkábban öszvért fogtak be. A kocsik lehettek kétkerekűek vagy négykerekűek. A kocsikon gazdag díszítésű bronzveretek voltak. A jármű mellett a lószerszám és a lovak is bekerültek a sírba. Mindez, illetve az egyéb tárgyi (üveg, kerámia) mellékletek gazdagsága arra utal, hogy előkelő, a bennszülöttek törzsi arisztokráciájához tartozó személy elhamvasztott maradványai kerültek ilyen sírokba a 2. században. Csak remélhető, hogy a Kozármislenyben felszínre került temetkezés kocsi-rekonstrukciója e kiállítás lebontása után állandó helyszínen is bemutatásra kerülhet. (Már csak a helyreállítás komoly költségei okán is botorság lenne véglegesen szétszedni.)
Csak gratulálni tudunk a Gábor Olivér régész által irányított munkatársi gárdának (régészek, restaurátorok, rajzolók, kiállítás-rendezők) e kiállításhoz, s nem hátsó gondolatok nélkül kívánjuk, hogy még számtalan, hasonlóan tartalmas (és látványos) munkájuk lehessen az elkövetkező időkben is.
(Megjelent: 2003. november-decemberben, két részben)
Hozzászólások