Kezdődik a túra
Az Alpok egyik legkülönösebb szurdokvölgye, már a nevében is sokat sejtető pokolvölgy-szurdok a tartomány déli végén található. Olyan ismert helyek közelében, mint a Hetedhéthatár korábbi számában már megismert télisport-központ, Garmisch-Partenkirchen, vagy a Wetterstein-hegység s egyben Németország legmagasabb pontja, a 2964 méteres Zugspizte. Megtekintése egy aránylag hosszú gyalogtúra keretében lehetséges, ugyanis a hegyvidék belsejében található különleges képződmény megközelítésére a gyalogúton kívül nincs más lehetőség. A túra nem sorolható az Alpok vidékén, idilli, „csokipapír-környezetben” tett kirándulások közé, ez viszonylag extrém környezet, ahol a természet erői markánsan érvényesülnek.
Átkelés a hídon
A fentiekből adódóan a célponttól viszonylag távoli parkolóhelyen felvesszük a túracipőt, vagy a bakancsot, a napsütéses időben is nélkülözhetetlen esőkabáttal, valamint a 4-5 órás túrához elegendő enni- és innivalóval megtöltött hátizsákot, majd nekivágunk a túrának. Az út első szakasza lakott területen vezet; itt egy kis, festett homlokzatú kápolnát láthatunk, majd elhaladunk egy vendégfogadó előtt. Többen vannak, akik hosszabb túrára indulnak innen, komoly felszereléssel. Ők nagyobb távot tűztek ki maguk elé, ugyanis a Zugspitzére vezető négy útvonal egyike erre vezet – ez azonban már több napos túra lenne, mi megelégszünk a szurdokvölgy megtekintésével.
A keskeny szurdokban
Miután elhagyjuk a tenger szintje fölött 753 méter magasan fekvő települést, sűrű erdőben haladunk, a szurdokvölgyet kialakító Hammersbach (kalapács-patak!) mentén. A patakot helyenként keresztezzük is, a fölötte átívelő kis hidakon. A széles, erdővel borított völgyben, fokozatosan emelkedő térszínen haladva körülbelül két órás gyaloglás után érkezünk meg a Höllentalklamm bejáratához, 1054 méteres magasságba. Itt egy menedékház található, ahol rövid pihenőt tartunk. A falon kihelyezett táblákon a környék turistatérképe mellett szöveges ismertető is olvasható a legfontosabb tudnivalókról, valamint arról a vízierőműről, ami a völgyben működött évtizedekkel korábban.
Pihenő a vízierőmű romjainál
Ahogy a nagyszabású természeti képződményeknél megszokhattuk, itt is jegyet kell váltani a bejutáshoz. A továbbindulás előtt mindenki bepakolja a hátizsákba az összes holmiját és felveszi az esőkabátot. A szűk völgyben a 70 méter magas, függőleges sziklafalak között hihetetlen erővel és zajjal dübörgő patak mentén, pallókon, hidakon, sziklába mélyített hasadékokban és keskeny alagutakon haladunk – az egy kilométer hosszú útvonalat 1902 és 1905 között alakították ki. Igazi vad, nevéhez méltó környezet! Előfordul, hogy egyes szakaszokon a vízpermet teljesen beterít mindenkit. Arról nem is érdemes beszélni, hogy a kőfalról és az alagutak mennyezetéről sok helyen állandóan csöpög a víz. A látvány és a hangulat azonban mindent kárpótol. A sötét és nedves szurdokvölgyből kiérve szokatlan csend és látvány fogad bennünket. A völgy kiszélesedik, oldalát növényzet borítja, a sziklák peremén megkapaszkodó fenyők az ég felé törnek. Régebben egy vízierőmű üzemelt itt, az építmény bunkerekre emlékeztető romjai ma is láthatók. A turistaút tovább folytatódik, mi azonban rövid pihenő után indulunk visszafelé.
(A szerző felvételei)
Hozzászólások