Szentiványi Árpád | A szultánok földjén – 4.

Nagyvilág

A szultánok földjén – 4.

Kemál Atatürk volt az, aki megálmodta és megszervezte a modern Törökországot. A hajdani török birodalom fél évszázad leforgása alatt 1923-ban modern iszlám köztársasággá alakult át Kemál Atatürk vezetésével. Az állam és az egyház radikális szétválasztása nem volt könnyű feladat. Napjainkban Törökország az egyetlen laikus iszlám ország, ahol az állam és a vallás teljesen külön van választva. Magyarországon is meg kellene ezt valósítani.

Tengerparti halárusok, háttérben a Boszporusz-híd

Az új köztársaságban muzulmán naptár helyett európai lépett életbe. Az eddigi lefátyolozott arcú háremlakók a férfiakkal teljesen azonos társadalmi és politikai jogokat kaptak. Az igen bonyolult, széles néptömegek részére nehezen elsajátítható arab írást latin betűs írás váltotta fel. Kötelezővé tették a vezetéknév felvételét. 40 éves kor alatt mindenkinek iskolában volt kötelező elsajátítania az új latin betűs írást. Megszűnt a többnejűség. Jelentős gazdasági építőmunka is kibontakozott: ahol – mit már korábban írtam – sok magyar mérnök és szakmunkás kapott munkát. Musztafa Kemál ezeket a korszakváltást jelentő nagy horderejű reformokat az ország új fővárosából, Ankarából irányította. 1934-ben a parlament az ország első emberét az Atatürk – a törökök atyja – előnévvel ruházta fel, egyben védetté is nyilvánította: más rajta kívül soha nem viselheti e címet.

*

Törökország a híd Európa és Ázsia között, területe két kontinensre nyúlik át. Őrzi a Boszporuszt, a Fekete-tenger egyetlen bejáratát, amelyhez az út a Fekete-tengerből az első világháborús mészárlásról hírhedtté vált Dardanellákon és a Márvány-tengeren vezet.

1915-ben az angol-francia hadsereg meg akarta szakítani az összeköttetést Törökország és a központi hatalmak között, valamint segítséget kívántak nyújtani a Boszporuszon keresztül a súlyos katonai helyzetben lévő Oroszországnak. Az angol-francia és ausztrál csoportok súlyos vereséget szenvedtek a törököktől, és 1916. január 8-ig kénytelenek voltak kiüríteni a Gallipoli-félszigetet. W. Churchill, aki akkor tengerészeti miniszter volt és a hadművelet fő szorgalmazója, a kudarc miatt megbukott. Ausztráliában minden évben április 25-én az ANZAC-day alkalmával megemlékeznek az eseményről, és ilyenkor rumos tejet osztanak ki a hadseregben, mert annak idején már nem volt más élelem, csak rum és tej.

A Törökországban tartózkodásunk utolsó előtti napján egy kisbusszal mi is átmentünk az ázsiai részre. Törökország területének 97 százaléka – Anatolia – az ázsiai kontinenshez tartozik, míg a Dunántúl nagyságú Kelet-Trakia a Balkán-félsziget délkeleti nyúlványát foglalja el. A Boszporusz és a Dardanellák, meg az általuk közrefogott Márvány-tenger nem emel válaszfalat a két országrész közé: a két partvidék történelmi sorsa évezredek óta szorosan összefonódik, és a köztük zajló élénk forgalmat újabban a Boszporuszon átívelő híd is jelképezi. Ezen a hídon áthajtva jobb oldalon tértünk le és sétálgattunk a tengerparton, közben figyelgettük a túlsó parton lévő Európát. Végül betértünk egy különleges török étkezdébe, ahol különlegesen elkészített rántott kagylót kóstolgattunk.

A hatalmas, közel 8 ezer négyzetkilométer területű Törökországból csak Isztambult láthattuk, azt is csak rövid időre. A rövid idő miatt nem láthattuk a Feriköy protestáns temetőt, ahol nagy fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc tudós orvosa, mellette a lánglelkű Kossuth Lajosnak száműzetésben elhalt több jeles vitéze és hozzátartozóik alusszák örök álmukat. Kölcsey Ferenc szavai jutnak itt eszünkbe: “Minden nemzet, mely elmúlt, korai emlékezetét semmivé teszi vagy semmivé tenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg.”

Itt egy fehér fekvő mészkőlapon, sekélyen vésett levélkoszorú alatt a következő feliratot olvashatjuk:

Megállja Magyar!
E kopár halomnál,
S emlékezz korodra,
A hontalan sírhantjánál,
Így enyésznek el hontalanul
Drága fiaid óh hon!
Míg a több rész bilincsekben nyög
Reményben virányidon.

(Lásd Fehér Géza: Istambul című könyvében, a 160. oldalon. Franklin Kiadó, 1987, Budapest)

Ejtsünk szót még valamiről! Utazásaink során mindig jól jön, ha – csak néhány mondat erejéig is – beszéljük, értjük az ott élők nyelvét. Törökországban igen nagyra értékelik, ha az odalátogató törökül szólal meg. És ha törökül közöljük a vendéglőssel vagy a bazárbeli árussal, hogy magyarok vagyunk, kijelentésünk felér egy rokonsági nyilatkozattal, aminek lélektani hatását azon nyomban érzékeljük.

A pár napos ott-tartózkodásunk gyorsan lejárt, jó néhány forinttal vagy dollárral, márkával megfogyatkozva, de gazdag élménnyel és az ott élő török emberek szeretetével térhettünk vissza Magyarországra.

*

Szentiványi Árpád EFIAP, PSA** fotóművész felvétele

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A szultánok földjén – 4.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés