Paulo Coelho, a Rio de Janeiróban 1947-ben született író, az ABL (Brazil Irodalmi Akadémia) tagja volt a XII. Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége Budapesten, aki új könyvének, a Zahirnak hazai megjelenésével, szinte egy időben érkezett hazánkba. A végtelenül szimpatikus, szerény írót egyesek a szavak alkimistájának tartják. Korunk egyik legjelentősebb szerzője. Könyveit már több mint 150 országban ismerik, vallási hovatartozástól és kulturális elkötelezettségtől függetlenül. Eddig 56 nyelvre lefordított művei nemcsak a sikerlistákat hódították meg, de társadalmi és kulturális vitákat is kiváltottak. Könyveinek gondolatvilága, filozofikus jellege és témaválasztása már több millió olvasót segített új utak keresésében, világszemlélete formálásában.
Feleségével, Christina Oiticicával közösen intézetet alapított, ami hátrányos helyzetű brazilokon, főként gyermekeken és időseken kíván segíteni. A most megjelent Zahir előtt 2001-ben „Az Alkimista” és „A Veronika meg akar halni”, 2002-ben „Az ördög és Prym kisasszony”, majd 2003-ban „A Piedra folyó partján ültem” jelent meg magyar nyelven.
A budapesti Gellért Szállóban megtartott nemzetközi sajtótájékoztatón lapunk nevében a következőt kérdeztem:
Pár évvel ezelőtt azt mondta nekem egy brazil költő, hogy hasonlóság van a brazil és a magyar nyelv között. Ön hogy látja? Eljut a magyar irodalom Brazíliába?
A két nyelv között én nem érzem a hasonlóságot. Nagyon komoly probléma a fordítás. Ez eléggé limitálja azt a lehetőséget, hogy Brazíliában megismerjék a magyar irodalmat és kultúrát. A mai irodalmat még nehezebb lefordítani. Sajnos az országhatárokon nem megy át az irodalom. Tegnap hosszan beszélgettem egy magyar kollégámmal arról, hogy a magyar történelemből Attilát rossz fordítás miatt barbárként ismerte meg a világ, pedig ő teljesen más értékrenddel rendelkezett.
*
Paulo Coelhóval aláírattam a Hetedhéthatár egyik számának címlapját, amelyen üdvözletét küldi az olvasóknak. Megkérdezte, hogy milyen időközönként jelenik meg a lap, és hogyan foglalkozik az irodalommal.
*
Pál Ferenc, az ELTE docense segítségével megtudtam, hogy a Sorstalanságot még nem fordították le portugál nyelvre, de a Nobel-díjas Kertész Imre más művét igen. Dél-Amerikában szerettek volna dél-amerikai pápát, de Paulo Coelho korainak tartja ennek elemzését.
Kedvcsinálónak néhány sor a „Zahir” című regényből: „Harcoltam azért, hogy legyen bátorságom otthagyni az újságírást és belevetni magam a könyvírás kalandjába, holott tudtam, hogy hazámban senki sincs, aki meg tudna élni irodalomból. Egy év múlva abbahagytam, miután megírtam több mint ezer oldalt, amelyek igazán zseniálisnak tűntek, mert még én magam sem értettem őket.”
Hozzászólások