Bíbor alkony égő lángja
ködök puha fátyolába hullt,
elbúcsúzott vérzőn újra,
s lett belőle ellobbanó múlt.
Itthagyta a jégbedermedt tájat,
ráborítva éj kékjének ezer csillagát,
de megcsókolja hajnalonta újra,
gyémántfényű, hófehér havát.
Szépirodalom - vers
Búcsú
Partnereink
Hozzászólások