Libbennek, csobbannak,
csillannak, ott futnak.
Surrannak, loccsannak,
trécselnek, suttognak,
nád között part mentén,
kövek közt, ott bújnak.
Bíbor alkony égő lángja
ködök puha fátyolába hullt,
elbúcsúzott vérzőn újra,
s lett belőle ellobbanó múlt.
Nézd a fenyőt, milyen délceg,
ágai mind napra néznek.
Napra néz és mily sudár,
égre szúr, mint fénysugár.