A Pannon Filharmonikusok 200 éves jubileumi hétvége műsora • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

A Pannon Filharmonikusok 200 éves jubileumi hétvége műsora

A Pannon Filharmonikusok egykori elődjét, a Zeneművész Társaságot a Pécsi Püspökség akkori regens chor-ja, Lickl György alapította 1811-ben. Az alapító hangverseny 1811. december 9-én hangzott el. Pont 200 évvel később, 2011. december 9-én, pénteken este, a jubileumi díszhangversenyen kerül sor Lickl György alapító karnagy, zeneszerző több éves kutatómunkával feltárt és újra kiadott, egyetlen fennmaradt daljátékának bemutatójára, mely a Bóbita Bábszínházzal közösen, korhű előadásban bábok szereplésével kerül színpadra. Műsoron lesz továbbá Joseph Haydn-nak az a szimfóniája, mely az 1811-i alapító-hangversenyen is elhangzott. A műsorban a jövőt Gyöngyösi Levente, kortárs magyar zeneszerző műve képviseli, kinek munkássága a Pannon Filharmonikusok új házi zeneszerzőjeként szintén a pécsi szimfonikus zenét gazdagítja. A díszelőadásra az országos és pécsi zenei élet képviselői kapnak meghívást. A koncert utáni zártkörű állófogadáson a Gerbeaud Cukrászda által készített 200 szeletes Zene tortája is bemutatásra és felszeletelésre kerül.

2011. december 10-én délután a jubileum keretében a zenekar a Pannon Zenebaráti Körrel megalapítja a Civil Zeneakadémiát, melynek keretében kéthavonta a szimfonikus zenekarok és a komolyzene világának civilek számára talán ismeretlen világába avatják be a kíváncsiakat előadóink. Az akadémia szakmai vezetője Fükéné Walter Mária. Az első előadására december 10-én 16.00 órakor kerül sor, melyet Horváth Zsolt tart A szimfonikus zenekar a XXI. században címmel. 18.00 órától a pénteki hangversennyel azonos műsorral várja az érdeklődőket a Pannon Filharmonikusok. Ez lesz az egyetlen nyilvános előadása Lickl operájának, melyre a zenekar bérletesei szimbolikusan 1811 forintért válthatnak jegyeket! December 11-én, vasárnap forró teától és forralt bortól felmelegedve zenei sétára invitálnak mindenkit a szervezők, ahol a közönség megismerkedhet Pécs város zenés emlékhelyeivel Tillai Gábor történész, idegenvezető kalauzolásával.


A 200 ÉVES JUBILEUMI ÜNNEPI HÉTVÉGE MŰSORA
(helyszín: Kodály Központ)

2011. december 9., péntek

17.30: Lickl és kora
Lickl György egyetlen fennmaradt színpadi művének premierjét több éves kutatómunka előzte meg. A 2007 óta folyó kutatásról, Lickl Györgyről és a műről beszélget Farkas Zoltán zenetörténész, a Magyar Rádió intendánsa, valamint a kutatás vezetője, Sas Ágnes zenetörténész, aki a forrásokat feldolgozta és az operát közreadta. A beszélgetésen részt vesz Bogányi Tibor vezető karmester és Sramó Gábor rendező, akik az opera előadásának részleteibe avatják be az érdeklődőket. A beszélgetésen az eredeti kéziratról és a bécsi bemutatóról képes prezentáció lesz látható. (Az előadás ingyenes, kérjük, regisztráljon a 72/500-300-as telefonszámon vagy a regisztracio@pfz.hu e-mail címen!)

19.00:  Jubileumi díszhangverseny

22.00:  Zártkörű állófogadás – 200 szeletes „Zene tortájának” bemutatása és felszeletelése


2011. december 10., szombat

16.00: Civil Zeneakadémia megalapítása

Az évfordulóra kibocsátott bélyeg

Az akadémia szakmai vezetője Fükéné Walter Mária, civil partnere a Pannon Zenebaráti Kör Egyesület.Alapító előadás: Horváth Zsolt: A szimfonikus zenekar a XXI. században (Az előadás on való részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges a 72/500-300-as telefonszámon, vagy a regisztracio@pfz.hu e-mail címen!)

18.00: Maestro Bogányi – Lickl! – a jubileumi díszelőadással azonos műsor


2011. december 11., vasárnap

10.00: Pécs város zenei emlékhelyeit bemutató zenés séta Tillai Gábor vezetésével.
Indulás a Kodály Központ elől – A rendezvény támogatóinak jóvoltából egy bögre forralt borra vagy egy csésze forró teára minden résztvevő a szervezők vendége!

A hétvégén a Kodály Központ előcsarnokában Lickl György eredeti kéziratát és a Pannon Filharmonikusok jubileumi ünnepségsorozatának legszebb pillanatait bemutató kiállítás lesz látható. A hétvégén kerül kiadásra a zenekar jubileumi válogatás lemeze. A 200 éves jubileum tiszteletére kibocsátott bélyeg, díszboríték, valamint a válogatáslemez a helyszínen megvásárolható!


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS