A Pécsi Kiméra Galériában 2012. május 5-én nyílt meg Uherkovich Ágoston festményeinek kiállítása. Tekintsük át a tanár – festő életét, művészi pályáját, a kiállítás ismertetője segítségével!
Uherkovich Ágoston
Uherkovich Ágoston 1871-ben született, Vészkán, Nyitra vármegyében, s 1946-ban hunyt el Dobsinán, akkor Csehszlovákia területén. Élete egyedi, ugyanakkor ismerős, közép-európai sors. Felvidéki, kurtanemesi család leszármazottja. A család a Kis-Kárpátoktól nyugatra, Vészka és Egbell környékén gazdálkodott néhány kisebb birtokon. A valódi megélhetést több generáción keresztül lényegében tanítói, jegyzői állásaik biztosították. A legtermészetesebb módon taníttatták őt is, és a közeli Modor Állami Tanítóképzőjét végezte el (1891). Tanulmányai során kiemelkedett a természettudományokban, zenében (kiválóan zongorázott), rajzban. A kor írott és íratlan szabályai szerint három nyelven kellett tudnia oktatni a diákokat: magyar, német és szlovák nyelven beszélt.
A fiatal tanító pályázatot adott be a salgótarjáni Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. társulati népiskolájában meghirdetett állásra. Akkor – számos más nagyüzemhez hasonlóan – a Vasmű Rt. is igen nagy hangsúlyt fektetett és áldozatokat is hozott dolgozói és családjaik tanításáért, művelődéséért. Ehhez olyan óriási támogatásokat is biztosítottak, hogy igazán a legjobb tanerőket tudták a nagyszámú jelentkezőből kiválasztani. Ilyen körülmények közt nem lett volna elegendő a kiváló tanítóképzői eredmény, ha a sors nem szól közbe. Személyesen utazott meghallgatásra Salgótarjánba, mikor egy véletlen folytán olyan társaságba hívták meg, ahol – mint később kiderült – a döntéshozók is ott voltak. Így első kézből bizonyosodhattak meg nemcsak a szakmai, de emberi tulajdonságairól, művészi hajlamairól, és arról, milyen jó társasági ember. Mindezekhez nyomós tényként hozzátették: kiválóan zongorázik, sőt tarokkozni is remekül tud.
Salgótarjáni évei (1891-1904) alatt a tanítói feladatokon túlmenően mélyen beágyazódott a város kulturális életébe. Folyamatosan rajzolt, festett, autodidakta módon képezte magát. A gyári színjátszó kör színpadképeit szerkesztette, festette. Ipari rajztanítói képzést szerzett, ennek alapján idővel főleg rajzot tanított az iskolában. Az igazi iránymutatást a fiatal, akkor főiskolás Rudnay Gyulával való kapcsolata, barátsága adott. Zenei tudását a gyári Dalárda megszervezésében és vezetésében hasznosította. Mindeközben tovább tanult, és elvégezte a budapesti Polgári Iskolai Tanárképző magyar-történelem szakát. Ez idő alatt családot alapított (1894). Feleségével, Csisko Gizellával egy losonci bálon ismerkedett meg. A leendő após a kis bányászváros rendőrkapitánya, vagy ahogy ott nevezték „Stadthauptmann”-ja volt. Két gyermekük született: Géza (1899, aki haláláig Pesterzsébeten volt háziorvos) és Gábor (1912. hidrobiológus, Pécs város díszpolgára: 1997).
Dobsinai évek (1904-1919): A család a nagyapa sürgetésére Dobsinára költözött, Ágoston a polgári leányiskola, majd a fiúiskola tanára volt. Mindeközben szüntelen rajzolt, festett, sokat kirándult a család, ahová mindenhova elkísérte őket Ágoston festőkészlete, vázlatfüzete. Ugyanekkor kezdett a fotózással is foglalkozni, melynek minden lépését saját maga oldotta meg. Ezt olyan tökélyre vitte, hogy egy idő után ő lett „a fényképész” a városban. Megszámlálhatatlan sok felvétele, negatívja mely kordokumentumként is jelentős volt, 1919 után Dobsinán maradt, eltűnt.
1919- Zavaros idők a Felvidéken. Vége a háborúnak. A fegyverek nem nyugszanak, minden bizonytalan. Az idősebb fiú a frontról hazatérve megkezdené felsőfokú tanulmányait, de folytatni nem tudja, a szülők, mint köztisztviselők az állampolgári esküt nem teszik le, fejük felett a kiutasítás. Többször kényszerült a határt „engedély nélkül” a hegyeken keresztül átlépni, közben ugyanígy megoldotta, hogy az utolsó Karácsonyt még együtt tölthette a család Dobsinán. A család 1920-ban kapta meg a kiutasítási határozatot, de ekkor már Ágostonnak állása és lakása volt a Wekerle telepen, a család egyesült.
A háború utáni helyzet konszolidálódásával ismét tudtak Dobsinára utazni, ekkor már mint magyar állampolgárok. A család minden évben a nagyszülők támogatását élvezve Dobsinán töltötte a nyarat páratlan történelmi, természeti és családi milliőben. Ez alól csupán két év volt kivétel, amikor a nyarat az adriai tengerparton töltötték. Számos alkotás született ebből az időből is. Ekkor már elsősorban akvarelleket festett. A 20-as évek végétől belépett a kispesti képzőművészek Nagy-Balogh János egyesületébe. Az egyesület kiállításaira beküldött akvarelljei közül sok gazdára talált.
Uherkovich Ágoston: Szentendre, utcarészlet
A háborút – már nyugdíjasként – Szentendrén vészelték át. A háború végén házukat a szovjet hadsereg számára rekvirálták. Ágoston az újrakezdést reménytelennek látta, eldöntötték, hazamennek Dobsinára, ahol várja őket a régi családi ház, mint örökségük. Abban reménykedtek, hogy miként az I. világháború után nekik is segítettek a nagyszülők, most ugyanezt tudják tenni gyerekeikkel, unokáikkal. Ehhez a „lakosságcserét” használták fel, ami egyúttal a korábban visszautasított csehszlovák állampolgárság kötelező elfogadását is jelentette. Így költöztek haza Dobsinára 1946 novemberében – lényegében meghalni. Ágoston hazatérésüket követően két hét múlva elhunyt. Felesége 1950-ben követte. Gyermekei a temetésükön sem lehettek ott, mert a vízumkérelmüket a baráti csehszlovák szocialista állam folyamatosan visszautasította. Ez egészen 1956-ig így folytatódott.
Uherkovich Ágoston leszármazottai (Uherkovich Gábor utódai) alapvetően Pécsett élnek. A nagyszülő, dédszülő megmaradt képeit megőrizték, szeretettel ápolták. Őszintén örülnének, ha a család kedves képei értő és megértő érdeklődésre számíthatnának, és a kiállításra betérőknek ugyanolyan örömet nyújtanának, mint nekik.
A kiállítás megtekinthető 2012. május 26-ig a Kiméra Galériában. Cím: Pécs, Váradi Antal u. 5/a.
Hozzászólások