Hetedhéthatár | Szigeti Szabó János pécsi kiállítása

Kultúra, művészet

Szigeti Szabó János pécsi kiállítása

Szigeti Szabó János a képeit mutatja az érdeklődőknek

Szigeti Szabó János a képeit mutatja az érdeklődőknek

Dr. Kosztics István, Kovács József Hontalan, Szigeti Szabó János, Bujtor Evelin, Szenyor Kovács Antal a kiállítás megnyitóján

Dr. Kosztics István, Kovács József Hontalan, Szigeti Szabó János, Bujtor Evelin, Szenyor Kovács Antal a kiállítás megnyitóján

Szigeti Szabó János festőművész kiállítása március 21-éig látható a pécsi Rácz Aladár Közösségi Házban (József utca 4., nyitva hétfőtől csütörtökig 8-tól 15.30-ig, pénteken 8-tól 13 óráig).

A Mohácson élő festőművész magazinunk, a Hetedhéthatár szerzői közé és baráti köréhez tartozik, több Héthatár-kiadványhoz ő készítette a rajzokat.

A Héthatár Kiadó gondozásában megjelent könyvek közül Szigeti Szabó János illusztrálta Hegedüs Sándor Téli április, Bogádi Kis György Ülj a tüzünkhöz, Csépányi Katalin A nagy vadász és barátai, Kadosa Beatrix Mert élni kell könyvét, továbbá Jéki László három kötetét (A rózsa komplex függvényei, Szeressétek a spagettit!, Hamisítók, hamisítványok).

Kovács József Hontalan Tükörfotográfiák című kötetének Mohácsi emberek fejezetében jelent meg az alábbi, 1997-ben készült interjú Szigeti Szabó Jánossal.

 

 

Kovács József Hontalan

 Egy mohácsi zseni

 Szigeti Szabó János műhelyében

 

 

Májusban lesz ötvenéves. Művei egyre nagyobb lélegzetet vesznek, terjeszkednek, közlekednek Európa, a világ számos országában. Mocsári kőrisből van faragva, mint a szobrai. Már régen díszpolgári címet érdemelt volna. De a sorsa ideköti a Fekete-síkra, mint a csontokat az anyaföld. Isten ösztöndíjasa.

Arra kérlek, hogy a rajzaidtól induljunk el. Honnan van benned ennyi eleven kép, amit különös és mágikus rajzművészetedben bemutatsz?

– Ha ezt el tudnám neked mondani, akkor teljesen fölösleges lenne alkotnom. Ezt nem tudom, ezek a képek bennem vannak, így élek. Ez olyan dolog, hogy láttam másokat rajzolni, és megpróbáltam én is. Ilyen lettem. Nem tanított senki, önmagamat tanítottam.

Milyen mesterek voltak rád hatással?

Szigeti Szabó János festménye

Szigeti Szabó János festménye

– A régi mesterek hatottak rám, a klasszikusok. Az élők közül Szász Endre, Szentandrássy István és két nagy halott, Kondor Béla, Péli Tamás. Csodálattal néztem ezekre az emberekre, mert nagyformátumú művészek voltak. Ezenkívül még inspiráltak a közvetlen társaim, mert egymásra mindig hatással kellett hogy legyünk. Ez tartott össze bennünket.

Mit jelent számodra a rajzolás?

– Ez egy gyönyörű kitárulkozás, kivetíted azt a világot magadból, ami benned van. Tudatosan, vagy ösztönösen ez teljesen mindegy. A hófehér papír tele van karcolva mindenféle ábrával, vonalakkal, képekkel.

Gyerekkorodban milyen viszonyban voltál a képzőművészettel?

– Egy gyerek nem tudatosan rajzol, öntudatlanul, fölszabadultan alkot, nincsenek kötöttségei. Az egy szabad, boldog kis világ, minden gyereknek a saját világa. Valószínű, hogy én is így kezdtem, mint általában a többi gyerek. Szabadon rajzoltam azt, ami a fantáziámat megragadta. Nem emlékszem, hogy én ezt tudatosan kezdtem el, vagy mások ösztönöztek volna a rajzolásra.

Szobrokat is csináltál, és érdekes módon mindig fából, mocsári kőrisből. Miért a legkeményebb anyaggal dolgozol?

– A fa csodálatos dolog, olyan, mint az ember. Akkor is él, amikor kivágták. Szobrot csinálni fából nagyon nagy alázatot jelent. Ha a fát gyötörni akarod, csak akkor nem sikerül a szobor. Akkor sikerül, amikor megérzed a sugallatát, amikor énekel a fa a vésőd alatt. A mocsári kőris számomra adott dolog volt; meghozták a tüzelőnket, és kaptam külön egy darab fát. Nevetve mondta a barátom, hogy ebből csináljak szobrot, ebben van fantázia. És lett belőle egy szobor, mert a mocsári kőris igen ellenálló, kemény anyag. Küzdeni kell vele, sokat dolgozni, de utána gyönyörűen meghálálja azt a munkát, amit beleölsz.

A szoboralakjaid honnan lépnek elő, honnan jönnek?

– Szobrot csinálni és rajzolni úgy szeretek, hogy általában improvizálok. Elindulok valahonnan és utána befejezem. Ez persze tág fogalom. De megfogalmazódik bennem, hogy mit akarok kifejezni. A szobraimnál a játék, a lehetőség késztet az improvizációra, ez a ragyogó benne. Így szeretem, legtöbbször így dolgozom.

Azelőtt festettél is, különböző technikákat használtál. Ebben a műfajban is különleges világot teremtettél. Most miért nem festesz?

– A festés érdekes dolog, ebben a kifejezés szépsége izgatott, amit meg akartam valósítani belőle. Nem voltam ezekkel a munkáimmal megelégedve, szétesőnek tartottam, amit csináltam. Ezért szüneteltettem ezt a műfajt. Az új rajzaim ösztönöznek arra, hogy megint elkezdjek festeni. Mert ez is bennem van.

A különböző technikákkal miért foglalkoztál, az anyagokat akartad kipróbálni vagy arra gondoltál, hogy bármilyen műfajban tudsz dolgozni?

– Az is benne volt, mert a kísérletezés jó dolog. Saját technikát akartam kifejleszteni, később ez sikerült is. Egy darabig éltem benne, de megálltam. Hogy mi az oka, azt nem tudom. Amikor több dolgot kipróbálok, akkor önmagamat is fölmérem. Ezek tág lehetősége, mert lehet bennük tobzódni. Az akvarell például a pillanat festészete, ott gyorsan kell dolgozni, ennek ellenére hálás anyag. Olyan, mintha fényképeznél.

Köztudomású, hogy ötvös szerettél volna lenni. Miért nem lettél csak ötvös? Van benned olyan vágy, hogy ez is legyél?

– Van bennem ilyen vágy, ez nem fogy el az emberből. Olyan ez, mint az akarat. Rengeteget küzdöttem azért, hogy elérjem ezt a célomat. Nem sikerült, és ennek technikai akadályai voltak. Fémekkel dolgoztam és rezekkel. Az ötvös anyaga az arany és az ezüst. Ez a kifejezésmódja, a tisztaság és a szépség. Ezt nem lehet más anyagokkal helyettesíteni. Nem adja meg azt a sikerélményt, azt a jó érzést, amit jelent. Az ilyen anyagok beszerzéséhez nagy anyagi háttér kellett volna. Nekem ilyen lehetőségem nem volt. Olyan anyagokkal dolgoztam, amit össze tudtam szedni. Arany és ezüst ötvösmunkáim is vannak, ismerem ezt az érzést.

Azelőtt írtál is, nem is akárhogyan. Mit jelent neked az irodalom?

– Az irodalom is egy kifejezésmódja az emberi szellemnek. Benne van minden, a zene, a rajz, a képek. Az ember önmeghatározásának nagy formája. Ez teljes embert kívánt, ehhez csak adottságokkal lehet hozzányúlni, mert mély dolog, mint az elemek. Ha nem tudsz ilyen mélységig, magasságig eljutni, akkor abba kell hagyni. Középszerű dolgot nem szabad csinálni, semmi értelme nincs.

Egyszer a munkatársaid összeszámolták, hogy negyvenhét mesterséged van. Honnan értesz te ennyi mindenhez?

– A szükség vitt rá, hogy megtanuljak minden dolgot, amit rám bíztak. Nem arról szólt a lényeg, hogy miből és hogyan, hanem mikor legyen kész. Először jól-rosszul sikerült, később ráláttam ezekre a dolgokra és megcsináltam amit kellett. Tapasztalatom is volt, de a legtöbb szakma rokon mesterség volt, közel álltak hozzám. Hétköznapi dolgok ezek.

Van-e még valami, amit a képzőművészetben és a mesterségek területén szeretnél elsajátítani, megvalósítani?

– Valószínű, hogy fogok még kísérletezni új technikákkal. Az, amit szeretek csinálni, a rajzolás, a festés, a szobrászat és az ötvösség. Az utóbbi sem közömbös számomra.

A kesztyűgyárban vagy műszerész, de több kitűnő művész elfogad kollégájának. Ezt a kettősséget hogyan tudod összeegyeztetni?

– A művész szó nekem egy kicsit fellengzősnek hangzik. De alkotni, megalkotni műveimet, ez jó. Manuális típus voltam mindig, a kezemmel és a szellememmel dolgozom. Ebből eredően vagyok én ilyen.

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Szigeti Szabó János pécsi kiállítása”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés