Kovács úr kényelmesen és gyanútlanul ücsörgött a kedvenc füles foteljében. Lábait feltette egy közeli székre – rossz szokás – és nyakig belemerült H. G. Wells regényébe, a Világok harcába. Néha leeresztette a kötetet a combjára, bele-belekortyolt a sörébe. Rendre elkalandoztak fáradt gondolatai. Ez az a regény, amiből azt a hírhedt hangjátékot csinálták, mosolygott magában Kovács úr, amitől mindenki pánikba esett. Az emberek azt hitték, hogy tényleg megtámadták Amerikát: garázsajtóstól hajtottak ki a házukból, valaki pedig szétlőtte a szomszéd traktorát, mert azt gondolta, ellenséges űrhajó. Még hogy marslakók, még hogy űrhajók, még hogy invázió! Ki az, aki ennyire elveszíti a realitásérzékét?! Hát ez marha jó lehetett, gondolta magában Kovács úr, fel-felkuncogva.
Tehát igen jól szórakozott a füles fotelben, mikor is arra lett figyelmes, hogy valami zajt hall a kertjük irányából, már hosszú percek óta. Hangos dieselmotor volt, mintha egy feltuningolt fűnyíró lett volna vagy egy kistraktor, jött-ment, hol közelebb hallotta a hangját, hol messzebb, hol jobbról, hol balról. Darabig nem foglalkozott vele, valamit csinálnak, nem érdekes, majd abbahagyják, de egyszer mégiscsak megelégelte, furcsa, hogy ilyen sötétben füvet nyírnak, dolgoznak. Mi a fene lehet ez?!
Kiment a kertre nyíló erkélyre. A zaj valahonnan a kert végéből érkezett, a másik utca felől, megfoghatatlanul, folyton változtatva a helyét. Hiába leste a fényeket, a munkálatokat, nem látott semmit. Mi ez?! Nem munkagép, az biztos, sötétben nem lehet dolgozni. De akkor mi ez a hatalmas robaj?!
Ekkor a láthatatlan zajforrás elindult a fő utca felé. Tagadhatatlanul gyorsabb volt, mint egy kerti traktor. Ekkor fogant meg benne az abszurd gondolat, egy őrült koncepció, amit innentől kezdve teljesen komolyan vett, tudniillik motoros repülőmodellről van szó. Vagy helikopterről. Azt reptetik itten. Mi mást?! Hogy miért sötétben? Miért tíz órakor? Hogyan irányítják?! Nem tudta. Biztos újgazdagok szórakoznak vagy bolondok. Bár a kettő néha ugyanaz. Lehet, hogy autóval követik. Mit tudja ő!
Eközben a gép tőle észak-nyugatra, a városrész belseje felett repkedett, hol közelebb, hol távolabb tőle. Később elindult keleti irányba. Határozottan hallotta, hogy Nagykozár felé tart. A présház teteje mindent kitakart, semmit se látott, pedig biztos, hogy vannak a gépnek fényei, másképp hogy látnák azok az őrültek, akik reptetik. Kivéve, ha bagolyemberekről van szó, akik sötétben is látnak.
Annyira hatalmába kerítette a gondolat a motoros modellről, hogy teljesen lázba jött, mikor észrevette: a zaj elindult déli irányba: egyenesen felé tartott. A présház tetőgerincétől, a háza tűzfalától nem látott semmit. A zaj egyre hangosabb lett. Mit fog látni? Mekkora lesz? Repülő? Helikopter?
A gép egyre hangosabb. Kovács úr számításai szerint pont a kopasz feje felett fog elrepülni. Miért most reptetik?! Mi ez az egész?! Nem tudta. A zaj már elviselhetetlenül közelről érkezett. Kovács úr ösztönösen a falhoz lapult, egyik kezével még az ajtókilincset is megmarkolta, szinte magzatpozícióba görnyedt, úgy várta, hogy a jelenség feltűnjön a tető felett, kalkulációi szerint egy karnyújtásnyira tőle.
Ekkor egy sárga villanást látott átsuhanni az udvari bokrokon, és rájött: gépjárműről van szó, ami az utcán közlekedik. Hát persze! Hogy is gondolhatott repülőre?! Egy sárgavillogós autó csinálja ezt az irdatlan hangot.
Rohan le a lépcsőn, kulcsot keres, bejárati ajtót nyit, kirobog az utcára. Odakint Omega-koncertet idéző füst gomolygott az utcai lámpák neonfényében. Mi ez a füst?! Füst ez egyáltalán?! Vagy gáz?! Az autó közben az utca végén, a közeli kiserdőnél forgolódott, majd elindult vissza. Kovács úr beállt az udvar mélyére, a kukák mögé, és mint az amerikai gyerekek karácsonyeste a mikulást, úgy várta ő is lélegzetvisszafojtva azt, hogy feltűnjön az autó a házak között.
A jelenés egy pick-up volt, platóján valami gép csapott szörnyű lármát: hátul, egy csövön mindent elborító füst, gáz(?) áradt ki az éjszakába. Kovács úr csak bámult. Ilyet még nem látott.
A kocsi elhúzott a fő utca irányába, ő pedig kiment az utcára, hogy utána nézzen a járműnek. Kétségtelenül egy pick-up. Kétségtelenül füstöl. Kétségtelenül hangos. Mi volt ez?! És mi ez a vacak, ami körbegomolyogja őt?!
– Ne aggódjon, Kovács úr, nem veszélyes. – Ezt a szomszédja mondta neki, aki a kerítésének támaszkodva kajánul vigyorgott rá. – A díszfákat permetezik. Emberekre állítólag nem veszélyes, legalábbis ez volt az újságban.
– Az… az… újságban?! – kérdezte Kovács úr zavartan.
– Igen, már két hete megírták. Maga nem olvasta?
– Hát… ööö… dehogynem – hazudta Kovács úr, miközben csak állt tétován az utca közepén, fejtetőig gomolygó füstben, egy H. G. Wells-kötettel a kezében.
Hozzászólások