Komlós Attila | Szardínia – 1.

Nagyvilág

Szardínia – 1.

Castelsardo: „Tessék választani!”

A Hetedhéthatár előző számában ért véget korzikai utazásunk, a sziget déli végén, Bonifacio városánál álltunk meg. Utunkat ott folytatjuk, Szardínia szigete felé hajózunk a tengerszoroson át, majd miután S. Teresa Gallura kikötőjében partra szállunk, a hegytetőre épült Castelsardo városába indulunk tovább.

Sassari, Rosella-kút

A település első látásra amolyan üdülőfalu benyomását kelti, annak köszönhetően, hogy épületei frissen vakoltak, élénk sárga, narancs, piros színekben pompáznak. Nem egészen az a kép, amit egy régi szardíniai kikötővárostól várna a látogató, mindenesetre kellemes, vidám hangulata van. Nevezetessége a vár, amelyből szép panoráma tárul elénk a városra és a tengerre, a kis utcák házainak földszintjén különféle helyi termékeket kínáló boltok várják a látogatókat és a vásárlókat.

Santissima Trinita di Saccargia templom

Castelsardo után Szardínia második legnagyobb városába, Sassariba látogatunk, némiképp eltávolodva a tengerparttól. Az óváros szűk utcái, a helyenként omladozó vakolatú házakkal különös hangulatot árasztanak, rengeteg fotótémát szolgáltatva. Sétánk során ellátogatunk az óváros peremén álló csodálatos Rosella-kúthoz.Az 1600-as évek első évtizedében megalkotott kút nem csak Sassari, hanem a sziget, Szardínia egyik szimbóluma is. Évszázadokon át szolgálta a helyieket, akik amellett, hogy vízért jártak ide, a kút körül kialakított kis medencékben ruháikat is itt mosták.

Szardínia területén több helyen láthatunk szinte teljes egészében eredeti formájában fennmaradt román stílusú templomot. Közülük a legszebbet tekintjük meg a sziget északnyugati részén, Sassaritól nem messze. Az 1116-ban, pisai stílusban elkészült bazilika szépen csengő neve Santissima Trinita di Saccargia. Az épület látványát fokozzák a fekete bazalt és fehér mészkő váltakozva elrendezett csíkjai, melyet a színes díszítőelemek tovább gazdagítanak. A megvalósítása során az építészek kizárólag helyi építőanyagot használtak fel, a funkcionalitást és a szépséget egyaránt fontosnak tartva.

A Neptun-barlangban

A Földközi-tenger második legnagyobb szigete kultúrtörténeti, építészeti emlékei mellett természeti kincsekben is bővelkedik. Erre szép példa a fantasztikus cseppkőképződményekkel teli Neptun-barlang. A barlangot a tengerpart melletti mészkőfennsík tetejéről közelítjük meg a tenger szintjén található bejáratáig vezető Őz-lépcsőn. A barlang leírhatatlanul gazdag cseppkőképződményekben – a falát szinte teljes egészében függő-, álló-, szalmacseppkövek díszítik. Az élményt tovább fokozza, hogy a termek alját víz borítja, így a visszatükröződő látvány még káprázatosabb.

Alghero

A Neptun-barlang megtekintése után a hamisítatlan mediterrán hangulatú tengerparti városban, Algheróban teszünk látogatást. Kikötőjében csónakok, vitorlások százai sorakoznak, a látványt a vár falai és az óváros házai, templomtornyai keretezik.

Alghero viharos történelme során állt föníciai, pisai, katalán, Habsburg, savoyai fennhatóság alatt; a második világháború bombázásai súlyos károkat okoztak. Az elmúlt századok történései azonban a „viharok” mellett a helyi kultúra gazdagodását is eredményezték. A katalán időszak hatása máig érezhető: a város lakóinak 22,4%-a ma is a sajátos „alghero-i katalán”-t vallja anyanyelvének.

(A szerző felvételei)

Következő rész

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Szardínia – 1.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés