Hetedhéthatár | Budapest Bár koncert Pécsett október 20-án

Kultúra, művészet

Budapest Bár koncert Pécsett október 20-án

Kitűnő zenészek, fantasztikus egyéniségű énekes előadók, nagyszerű dalok – ez a Budapest Bár sikerének receptje. A Farkas Róbert által vezetett együttes megalakulása óta több generációs kedvenccé vált – számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, vagy nagyon közismerteket öltöztettek új köntösbe. Számos kor, kultúra és generáció találkozik a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt.

Budapest_Bar2014 a megújulás, az újdonságok éve a Budapest Bár számára. Áprilisban jelent meg várva-várt új lemezük Húszezer éjszakás kaland címmel, amelyen már a feldolgozások mellett saját, szerzői dalok is hallhatók. A címadó dalból hamarosan nyári sláger lett. A Húszezer éjszakás kalandot 2014 októberében egy újabb Budapest Bár-lemez, egy borongósabb, melankolikusabb album követi majd (mindkét lemez a Volume 5 alcímet viseli majd, így jelezve, hogy egy összetartozó albumpár két darabjáról van szó.) Erre a lemezre kerülnek majd régi magyar dalok, a közelebbi múltból is válogatnak, valamint néhány nagy külföldi kedvenc feldolgozása is helyet kap az albumon.

2014-ben újabb énekessel bővül a Budapest Bár csapata: Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese is csatlakozott a zenekarhoz.

Aki volt mostanában a zenekar koncertjein, hallhatta, hogy a zenekar a 20-as 30-as évekhez fűződő rajongása mellett egyre többször nyúl a közelmúlt emblematikus rock- és pop slágereihez. Feldogoztak Tom Waits, Simon and Garfunkel, Nick Cave, LGT, David Bowie számokat, sőt, Depeche Mode-ot is. Valljuk be, ez nem szokványos egy cigányzenekartól. Ezen a koncerten elsősorban a 2014-es albumpárról válogatnak majd, de a régi kedvencekről sem feledkeznek meg.

A Budapest Bár két teltházas koncerttel kezdte az évet a Vígszínházban. Tavaly a magyarországi koncertjeik mellett turnéztak Brazíliában, az Egyesült Államokban, Törökországban, játszottak európai nagyvárosokban, valamint Erdélyben és Szlovákiában. Párizsban a 27. UNESCO Közgyűlés hivatalos megnyitóján szerepelt a zenekar, Törökországban pedig a magyar nemzeti ünnep alkalmából ismerte meg őket a török közönség.

A zenekar:
Farkas Róbert –hegedű, gitár
Farkas Mihály – cimbalom
Ökrös Károly – harmonika, zongora
Farkas Richárd – bőgő
Kisvári Ferenc – dob

Pécsett a Budapest Bár kilenc énekessel lép fel:
Kiss Tibor, Lovasi András, Behumi Dóri, Németh Juci, Rutkai Bori,
Frenk, Kollár-Klemencz László, Szűcs Krisztián, Keleti András

 

Információ és jegyvásárlás

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Budapest Bár koncert Pécsett október 20-án”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés