Nénike. Hátát hajlítja már az Idő. Jár-kél a piac forgatagában. A virágoknál megáll. A palántákat nézi. Gondosan válogat. Keres valamit, s mikor rátalál, határozottan kéri. Pontosan egy tucatot. Nekem mind egyforma: zöld.
Fizet. Gondosan fekteti növénykéit szatyrába. Nyomába szegődöm. Hová tart? Szigorú házsorok rendjében megyünk utcáról utcára. Bennem bujkál a kíváncsiság. Rám néz és elébe megy a kérdésnek.
– Maga is szereti a virágot? Ugye csak a vázában? – kérdi.
– Valahogy így van – felelem, kár volna tagadni.
– Akkor kertje sincs, tán sose volt?
– Igen, nincs kertem, de udvarunk van – mondom s nyomban a kérdés: – Messzi lakik a néni?
– Itt a közelben, nagy házban, kicsiny udvarral, sok lakóval.
– Azért van kertje? – teszem fel most már én a kérdést.
– Inkább kertecske az, tudja mindenkinek jut egy zugocska.
– Megnézhetem?
– Tessék! Jöjjön, legalább meglátja, kis helyen milyen sok elfér.
Hűvös kapualj, parányi udvar magasló szigorú falak közt. Hátul repkénnyel teleszőtt téglakerítés. Előtte járdányi parcella, téglákkal szegve és virágok, virágok. Sok – nyitottak és bimbózók.
– Na látja – töri meg a csendet újkeletű ismerősöm rámutatva a sarokra. – Ez az én kertem… két méter hosszú, egy méter széles. Még sírnak se lenne elég, s mégis mennyi Élet…
Gyorsan elülteti az imént hozott tizenkét tövet.
Megkérdezem, tudatlanságommal mit sem törődve:
– Ezek itt a sorban, amit most ültet a Néni, milyen virágok?
– Paprikavirágok. Ha erre jár legközelebb, nézze meg, szép pirosak. Egész nyáron virítanak.
Három négyzetméter… Oázis a kővilágban. Tizenkettő a kis sziget szélén. Glédában állnak, mint a testőrök.
Rigó kapirgál a fűben. Az utcán elhúz egy autó. A Néni locsolja parányi Édenét. Felettem parányi felhő úszik az égi kékben, és bennem kibomlanak a lüktető, piros paprikavirágok.
Újra itt a nyár. Négy kurta év kétezerig. Megérjük?
Hátranézek. A virágok bólogatnak, s én hiszek nekik. A virágok sosem hazudnak.
*
Hegedüs Sándor 1996-ban készült írásával köszöntjük a szerzőt és vele együtt a tavaszt hozó Sándorokat, Józsefeket, Benedekeket. A Paprikavirágok…-at Komlós Attila szülei, Ágnes és József őrizték meg számunkra, akik már akkor gyűjtötték Hegedüs Sándor megjelent írásait, amikor még nem ismerték, s nem is gondolhatták, hogy rá pár évre Hegedüs Sándor és az ő fiuk egy lap – a Hetedhéthatár – révén kerülnek jó barátságba.
Hozzászólások