Aki sokat utazott vonaton, tudja, mit jelent a retour-jegy¹. A fiatalember is váltott egyet, aki nem ismerte a jövőt, csak élte a kapott éveit. Ifjú volt, vidám, veszélyt, félelmet nem ismerő. Csak azt tudta, valahová oda akar, valahová oda kell érnie,és van vissza út, mert retour jegye van.

A vonat kattogva elindult. Az egyhangú csattogás, az utasok mormogó szópataka álomba ringatta, de a csomagtartón ülő szürke ember vigyorgása felrázta, sőt megijesztette. Valamit mondhatott, valamit, amit nem értett, de valahogy úgy érezte, ez az alak még sokszor visszajön, és mindig hívatlanul, kéretlenül. Mintha útitárs lenne, olyan, akitől jó volna megválni, de hasztalan, mert Ő van, és akkor jön, amikor akar.

A feltételes megállók, az útmegszakítások pedig jöttek, akarva is, meg akaratlanul.
Ahányszor, akár töredezett szárnyakkal, tépett vitorlákkal, vagy néhány percidejű örömökkel rakottan a szerelvényen ült, a szürke ember megjelent, úgy, hogy csak ő látta. Nem szólt sohasem, csak lóbázta lábait, és vigyorgott, s mire felocsúdott, már nem is látta. A vonat kattogva sietett tovább.

Történtek hibák is azon a vonaton, amelyre jegye szólt. Nem egyszer majd’ kisiklott, de valahogy sínen maradt a vonat, csak ő rémült meg, vagy erőt vett rajta valami csodálkozó ijedelem: hátha nem lesz érvényes a visszaútra szóló jegy. A szürke ember ekkor is megjelent. Vigyorgott, és legyintett, mintha azt mondta volna, nem lesz baj – most. Ez csak üzemzavar. Aztán eloszlott arca, mint a melengető kelő napsugár nyomán a ködfoltok.

A vonat csak ment, ment. Kerekei alatt fogytak az évek.

Utasa nem is tudta, mikor és hol váltotta jegyét. Utazott, és bizonyos volt benne, visszaér oda, ahonnan elindult – valamikor.

És jött egy nap, amikor csikordultak, sikítottak a kerekek. Visszajöttünk? A kocsik oldalra dőltek. Ijedt, rémült utasok araszoltak tört ablakon, s ahol lehetett. Ő csak ült a sínek mellett, és nem tudta, hol is van: otthon, vagy valahol, tán odaát. Kezében szorongatott egy gyűrt jegyet.

A szürke ember a dőlt vagon tetején nézte, nézte, és nevetett.
Ordító emberek közt mentőautók cikáztak. A szürke ember az egyikre mutatott. Most szóra nyílt szürkébbnél szürkébb vonal-szája: a jegy már nem érvényes. Menj, de ne válts több retour jegyet.

Nincs ideje több utazásnak! Eltűnt, mint annyiszor, de nem mosolygott. Ujjával intett: biztatás, feltétel, fenyítés? Ki tudja?

Ingatag léptekkel rója a szoba hosszát, és vár – az egykor volt fiatalember, az elviharzott évek vándora. Mást nem tehet. Nincs már több vonat.

Csak a visszanézés.
És a szürke ember? Régen nem jelentkezett, mióta kisiklott az a vonat, nem jött azóta. Lehet, hogy nem zavar többé? Jó lenne, de ki tudja, nem jön-e be egy hajnalon, ablakrésen, vagy az ajtón át, hisz teheti. Megáll, és integet.

A vén-ember ül, a gyűrt retour-jegyét őrzi, mint törzsi ember talizmánját.
És fél. Most már igazán.

______________________

¹ Retour-jegy: azaz menettérti jegy, ami az oda-vissza útra jogosít

Megosztás

Tweet