Hetedhéthatár | Elment a tanítómester – Báling József, a Dunántúli Napló egykori főszerkesztő-helyettese

Asztaltársaság

Elment a tanítómester – Báling József, a Dunántúli Napló egykori főszerkesztő-helyettese

Nemrégiben baráti-ismerősi körben beszéltünk arról, hogy felesége, Éva néni halála után hogyan telhet az élete a 88. évében lévő Báling Józsefnek, a Dunántúli Napló egykori főszerkesztő-helyettesének. Pécsi lakásában csak néha látható mozgás, mondta egy szomszédja – valószínűleg az ország másik részén élő fia gondoskodik róla. Nem telt el egy hét, és érkezett a hír: Báling Józsefet családja körében március 16-án érte a halál.

Több újságíró-generáció nőtt fel a keze alatt. A nyolcvanas években én voltam az egyik tanítványa.

 

Amit az újságírásról és a szerkesztésről netán tudok, azt tőle, Jóska bácsitól tanultam. Nem direkt oktatott, hanem igazi tanítómester volt: elejtett megjegyzések, átható, de mégis meleg tekintet. Sugárzott az arcából-szeméből az értelem. Szavai beégtek az agyamba, és egy emberöltő múltával is tudom, hogy hogyan és mire tanított, filmszerűen látom magam előtt a jelenetet.

Az egyik lapindító értekezleten, még Dunántúli Naplós időszakomban, a 80’-as évek elején, ezt mondta: „Csépányi, a tudósítást jól megírtad – de fizetek egy láda sört annak, aki az ilyen első mondat után ezt elolvassa!” Dücső Csilla azonnal jelentkezett: „Jóska bácsi, én elolvasom!”

baling-j-eva-neni-2009

Báling Jóska bácsi és felesége, Éva néni 2009-ben

Bicsérden volt egy burgonyatermesztési bemutató. Nem igazán érdekfeszítő téma, de a mezőgazdaság és a vidéki élet az idő tájt igen fontos szerepet kapott a Dunántúli Naplónál, kivált a falusi és német származású, a gyökereit soha meg nem tagadó, sőt büszkén felvállaló Jóska bácsi által. Ő, aki módjával osztogatta az elismerő szavakat, ezúttal megdicsérte a tudósításomat. Én rögtön rákezdtem: „Ijedtemben sikerült így, mert Bicsérdre autózva defektet kaptam, azt sem tudtam, hol áll a fejem, amikor végre nagy nehezen odaértem a bemutatóra…” Azonnal leállított: „Ne is folytasd! Jegyezd meg, hogy az olvasót nem érdekli az, hogy milyen körülmények között készült egy írás. A lényeg a produktumon van, az a fontos, ami megjelent a lapban!”

1990 októberében zajlott az emlékezetes taxisblokád. Október 26-án, pénteken délután engem Gödöllőről, a biotechnológiai intézetből hazafelé tartva, Budapesten ért a blokád. Természetesen a Kossuth térre mentem, a Parlamenthez, hogy lássam, mi is történik. Aztán másnap, szombaton reggel azonnal munkára jelentkeztem Jóska bácsinál, a másnapi Vasárnapi Dunántúli Napló ügyeletes szerkesztőjénél. Tágra nyílt szemmel fogadott: „Nem is vagy ügyeletes, akkor mit keresel itt?” „ De Jóska bácsi, nekem most itt a helyem.” Láttam az arcán az elégedettséget, és azonnal döntött: „Rendben, menj a Lauferrel a blokádok helyszínére, Komlóra, Pécs kivezető útjaira, meg amerre gondoljátok, és beszéljetek, akivel csak lehet!”

Jóska bácsi a fenti megjegyzéseivel örökre megtanított arra, hogy az első mondatnak figyelemfelkeltőnek kell lennie, azaz bármi legyen is a téma, még az is olvassa el, aki egyébként nem is akarta. Továbbá teljesen mindegy hogyan zajlott egy anyagfelvétel, a lényeg a megjelent írás. Az egyszerű emberek megszólaltatása, a véleményük megfogalmazása fontos a megyei lapban – nemcsak taxisblokádkor. Az akkoriban 106 ezer példányban megjelent Dunántúli Naplót megyén kívül is előfizették – belém sulykolta a felelősségérzetet azzal, ahogy azt hangoztatta: „Félmillióan olvasnak, ne feledd!”

A szerkesztés tudományát is tőle lestem el: az olvasó fejével kell gondolkodni, arról írni, ami számára érdekes lehet, és „idegen szavakat ne használj fölöslegesen, nagy szókincsed van, magyarul fogalmazz!” “A megyei lapnak mindenkihez kell szólnia: a néhány osztályt végzettektől a professzorokig!” Így hangzott az intelem.

Balról Báling Jóska bácsi, mellette Káplárné Nagy Rózsa, Káplár Fülöp, Králik Ivánné, Bandi András és L. Csépányi Katalin a Jó Ember-díj átadási ünnepségén, Pécsváradon, 2009-ben

Balról Báling Jóska bácsi, mellette Káplárné Nagy Rózsa, Káplár Fülöp, Králik Ivánné, Bandi András és L. Csépányi Katalin a Jó Ember-díj átadási ünnepségén, Pécsváradon, 2009-ben

Éppen ilyen mindenkihez szóló lett a Hetedhéthatár. Amikor 1997 őszén még csak terveztem a Hetedhéthatárt, nem tudta, de ő fogta a ceruzámat, vezette a gondolataimat, hogy milyen legyen a magazin, hány oldalas, milyen méretű legyen, milyen témák melyik oldalra kerüljenek, milyen színű papírt válasszak. A nyomtatásban megjelent 250 lapszámban, végig a 14 évfolyamon keresztül láthatatlanul, mégis érezhetően ott állt mögöttem.

Jóska bácsi többször is elismeréssel szólt a Hetedhéthatárról. Én csak azt tudtam neki válaszolni, ha bármit is jól csinálok, azt neki köszönhetem, hiszen tőle tanultam meg mindent a szakmáról: az újságírástól a szerkesztésig, annak ellenére, hogy mindkét szülőm újságíró volt.

Jóska bácsi emberségéről pedig annyit: az egykori MTI-s, az ötvenévesen elhunyt Káplár László emlékére létrehozott alapítványt feleségével együtt anyagilag is támogatta – 2009-ben mindketten részt vettek az alapítvány által kiadott Jó Ember-díj átadási ünnepségén. Akár ő is kaphatta volna. Én nem jelölhettem, mert az alapítónak erre nincs lehetősége. De az én szememben ő Jó Ember-díjas mindörökre! (A fotók a pécsváradi várban készültek 2009. április 25-én.)

Fia, Ottó és családja fájdalmában mély együttérzéssel osztozok. Jóska bácsi és Éva néni szeretetét, emberségét őrzöm mindaddig, amíg élek.

 

Báling József temetése március 30-án, szerdán, szülőfalujában, Fekeden lesz, a 14 órakor kezdődő gyászmise után.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Elment a tanítómester – Báling József, a Dunántúli Napló egykori főszerkesztő-helyettese”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com