Arra ébredtem az éjjel, hogy valaki járkál a szobában. Nem oson, nem settenkedik, nem sompolyog, sőt még nem is téblábol, hanem határozott léptekkel jár-kál. Először arra gondoltam, hogy valami besurranó tolvaj, vagy álkulcsos betörő, aki azt gondolta, hogy nem vagyok itthon, és most összeszedhet minden mozdíthatót. De nem. Rám nézett, elmosolyodott, aztán odalépett a szék karfáján nyugvó zakómhoz, kivette a zsebéből az utolsó százasomat, leült az ágyam szélére, és fintorogva vizsgálgatta.
– Fuj! – mondta. – Micsoda izzadságszaga van…
– De kérem! – ültem föl szikrázó szemmel. – Azonnal tegye vissza, az az én pénzem!
– Hunyd le a szemedet, mert még fölgyújtod az ágyneműt! – szólt rám recsegő hangon, és úgy homlokon vágott, hogy visszaestem a párnára. – Eléggé elnyűtt, kopott ez is, de hát mit várhat tőletek az ember? Préda, hálátlan népség… No mindegy, valamire csak jó lesz ez is… – Ezzel kirángatta a fejem alól a párnát, lehúzta rólam a paplant, és egy feneketlen, nagy zsákba gyömöszölte.
Odaugrottam az ablakhoz, és sarkig kitártam.
– Ha azonnal nem rak mindent a helyére, segítségért kiáltok, sőt, hívom a rendőrséget!
– Az jó lesz – mondta bólogatva –, mert egyedül nem tudok elvinni mindent. Nem is gondoltam, hogy ennyi tartalékod van még.
– No megállj, te zsivány betörő! – gondoltam, és odaugrottam a villanykapcsolóhoz. – Rögtön fényt derítek én az arcodra… Majd meglátjuk, világosban is ilyen bátor leszel-e?!
– Kapcsold le azonnal, mert hatszorosára emelem az energiaárakat! – sziszegte. – Sőt, fölemelem a postai díjakat, meg az üzemanyag árát is.
– Állam Bácsi… – motyogtam elképedve. – Már neked se elég a nappali műszak?
– Ne is mondd, fiam! Emberfeletti ez a hajsza, nem is tudom, hogy bírom. Mert ugye nappal mást se teszek, csak kivonulok. Kivonulok a gazdaságból, a kultúrából, a szociálpolitikából, az oktatásból… szinte mindenből kivonultam. Ha jól meggondolom, magamban is alig vagyok már. Rátok bízom, csináljatok magatokkal, amit akartok. Igen ám, de valamiből nekem is meg kell élnem. Gondoltam, majd vénségére eltartjátok a jó öreg Állam Bácsit, hiszen törvényt is alkottam róla. De ti csak morgolódtok. Nem tetszik az adó, nem tetszik a munkanélküliség, nem tetszik az infláció, nem tetszik a banki törvény… Hát mi a fene tetszene?
– Már megbocsáss a szókimondásomért, de talán az, hogy ha úgy élhetnénk, mint te és a keresztfiaid.
– Micsoda? Már a családomat is a szátokra veszitek? Arcátlan népség! A szólásszabadságnak is van határa!
– Tudjuk mi azt, uram. S ha netán elfelejtenénk, rögtön eszünkbe jut, amikor megszüntetik a munkaszerződésünket.
– Hallatlan! Még egy szó, és úgy itt hagylak, hogy a mandátumom lejártát se várom meg…
– Tégy belátásod szerint, uram.
– Hát… ezt még meggondolom, de azért elviszem a zakódat is.
Hozzászólások