Meghalt a király! Éljen a király! Így szokott ez lenni minden tisztességes birodalomban, mióta halandó uralkodók ülnek az istenadta trónusokon. Ezért is fontos, hogy mindig legyen kéznél legalább egy herceg, akit rá lehet ültetni az üresen maradt aranyozott trónszékre. Aztán majd kiderül a gyászév letelte után, hogy gyászolunk, vagy ünnepelünk.
Így lett volna ez helyénvaló a szél zúgatta nagyerdőben is, miután Leó császárnak torkán akadt a halszálka, és nem akadt olyan bátor fakopács, aki le merte volna érte dugni a csőrét a felséges torokba. Gólya bábaasszony jöhetett volna még számításba, ha ott lett volna a közelben. No, de hát nem volt ott, mert a rosszindulatú pletykák hatására még az ősz elején száműzte őt a királyi tábla. A fecserésző verebek azt csiripelték róla, hogy illegális születésszabályozó klinikát nyitott a varjúdomb oldalában, a békalencsés tó mellett, és csúszópénz ellenében szemmel veri a tojásokat, amitől azonnal megzápulnak. Állítólag szarkáné is benne volt az illegális üzletben, és a zápok helyett a saját tojásait rakta a fészekbe. Egyes titkosszolgálati jelentések szerint az ellenséges hatalmak ügynökei álmukban tökön rúgták a kakasokat, ebből adódott a probléma.
Róka kapitány nem volt rest, azonnal elrendelte a szigorú nyomozást, de mindössze adócsalásra utaló nyomokat talált, meg egy repülőjegyet az adóparadicsomba. Ezt fölhasználva azonnal utánuk is utazott. Megpróbálta ugyan kiénekelni a szarka szájából a sajtot, de kiderült, hogy az a holló csőrében van. Hát így legyen okos az ember! Azaz, hogy a róka. No, mindegy, a gólya amúgy is túl nagy lábon élt már, ráverték a balhét. Nem egy alkalommal rajtakapták, hogy mindössze egy lábon álldogált a vízben, merthogy neki az is elég.
Miközben Leó császár ott feküdt kiterítve a tisztás gyepén, s fölötte sírt-rítt a felséges asszony, Leóna hercegnő, meg az egész udvar népe, Leonidász herceg talpig inkognitóban koptatta a kocsmaasztalok simára gyalult lapját, meg az udvarhölgyek tisztességét. Meg is feddte ezért a jó édesanyja.
‒ Gyere fiam, siess, vedd át apád örökét! ‒ üzente neki a palotaszolgával.
‒ Ennyire sürgős ez? ‒ üzent vissza kissé kapatosan. ‒ Épp most rendeltem meg az őzgerincet, és a kisasszony is azt mondta, hogy talán ebéd után, a pezsgő és a parfé között… Nem áll el addig az az örökség?
‒ Nem áll el ‒ jelentette kis a tudós bagoly. ‒ Van olyan szék, amelyik soha se lehet üres, mert a szú férgek azonnal kikezdik a lábát, ha nem érzik rajta az uralkodó súlyát. Már most hallom a halk percegésüket.
‒ Jó füled van, vén bagoly ‒ állapította meg a herceg. ‒ Ha a szemed is ilyen éles lenne, akár láthatnád is, mennyire nem csípem én ezt az uralkodósdit. Tudod mit? Nem is akarok én császár lenni. Elvonulok egy szép, nagy és kies oroszlánbarlangba a háremhölgyeimmel, meg a szakácsaimmal, ti meg odaterelitek a gazellákat. Ennyi. Felőlem úgy parádézhattok, törvénykezhettek, meg hadakozhattok, ahogy kedvetek tartja, csak halkan tegyétek, hogy ne zavarjátok a köreimet!
‒Márpedig egy császárság nem lehet meg császár nélkül ‒ állapította meg a kancellár. ‒ Ha nincs a hadseregnek főparancsnoka, napok alatt szétlopják az ország vagyonát. Még tán az enyémet is. Legalább Leóna hercegnő… Vagy Leopárd herceg, hiszen ő már úgyis félig a családhoz tartozik.
‒ Röhögnöm kell ‒ ugatta a sakál. ‒ Az én állkapcsom sokkal erősebb, mint az övé. Én akár a dögöt is eltakarítom. Miért nem én lennék a császár?
‒ Azért ‒ nézett rá szigorúan a Leopárd ‒, mert te a kutyafélékhez tartozol. Mi, nagymacskák összetartunk. Oké, takarítsd el a dögöket. Lelked rajta, de a prédához csak akkor nyúlhatsz, ha mi már jóllaktunk belőle, és megengedjük. Ezt diktálja a testvéri szeretet.
‒ Önző, és sötét alak vagy, herceg! ‒ nézett föl rá kihívóan a farkas. ‒ Nem elég, hogy nem osztod meg velünk a zsákmányt, még a maradékot is fölvonszolod a fára. Te beszélsz testvéri szeretetről?
‒ Hallgassuk meg a szirti sast! ‒ indítványozta a bagoly. ‒ Nála átfogóbban senki se láthatja a fennforgó összefüggéseket. Te kit javasolnál császárnak uram?
‒ Ebből a magasságból nézve valamennyien pondrók vagytok ‒ szállt le a szárnyát suhogtatva a hatalmas madár. ‒ Az én karmaim bármelyikőtök bundáját könnyedén széthasogatnák. A csőrömnek se akad köztetek párja. Akartok egy próbát? Ki áll ki velem egy szabadfogású párbajra? Senki? Gyáva, földhöz ragadt népség… Üreglakó patkányok.
‒ Uram, ha gondolod, mi szívesen fogadnánk téged, üres a császári trón… ‒ hebegte a kancellár. ‒ Ülj bele!
‒ És ide hozzam tojni az asszonyt? ‒ ingatta a fejét a madár. ‒ Ne nevettessetek! Ha nem tudnátok, én vagyok a levegő császára. Mit kezdhetnék a ti aprócska erdőtökkel? A fiókáimnak játszótérnek se elég.
‒ De ez egy biztonságos hely, uram! Bennünket mindenki tisztel.
‒ Így van ‒ röppent föl a nagy madár. ‒ És így is lesz, ameddig az én szárnyam lebeg fölöttetek.
Hozzászólások