Dr. Mándoki László | Viccvidékek – viccvándorlás

Humor

Viccvidékek – viccvándorlás

Már 20 éve, 1979-ben megjelent tanulmányomban megállapítottam, hogy „… a talány-szerkezetű rendőrviccek (25-30 szöveg) most vannak terjedőben falun is. Külön tanulmányt igényelnének ezek is, lévén, hogy a szövegek jelentős része megvan német nyelvterületen, ahol a frízeket gúnyolják vélük, például a következő szöveg változata is előfordul az NSZK-ban (Peter Böbbis, a Die Welt riporterének közlése):

Miért megy a rendőr hétfőn reggel véres szájjal szolgálatba?
– Mert vasárnap késsel és villával evett…”

(Találós kérdések Baranyából. – A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve XXIII: 345.)

A Németország északnyugati határán élő „keleti frízek” (az „osszik”) a Hollandiában élő („nyugati”) frízekkel együtt kb. háromszázötvenezren vannak. A keleti fríz terület tipikus viccvidék, az ott élőkről szóló történetek és találósok változatai előfordulnak a skót-, zsidó- és cigányviccek között is, sőt, magyar rátótiádákkal is rokonok néha, mint alábbi példáinkból láthatjuk. Azt azonban megjegyezhetjük, hogy a viccek, találósok vándorlásának irányát, idejét megállapítani szinte lehetetlen feladat!

Hogyan harcolnak a keleti frízek a legyek ellen?
– Felhajtják őket a padlásra, és elveszik a létrát…

Mi van akkor, ha egy osszi lenyel egy legyet?
– Több agyvelő van a gyomrában, mint a fejében…

Meddig szűz egy keleti fríz leány?
– Ameddig gyorsabban tud futni, mint az apja és a bátyja…

Miért hordanak az osszik feketével hímzett inget?
– Hogy tudják, mikor kell kimosni!
(Akkor, amikor a hímzés már nem látszik…)

Miért hordanak az osszik magas nyakú pulóvert?
– Hogy ne látszódjék a csavarmenet, mellyel a fafejüket a testükhöz rögzítik…

Miért nem esznek az osszik savanyított uborkát?
– Mert nem fér be a fejük az üvegbe…

Mit jelentenek a csíkok a keleti fríz rendőrök váll-lapján ?
– Egy csík: Tud olvasni.
– Két csík: Tud olvasni és írni.
– Három csík: Tud valakit, aki tud olvasni, írni és számolni is…

Melyek a keleti fríz háromtusa feladatai?
– Olvasni! Írni! Számolni!

Miért hordanak az osszik klumpát?
– Hogy amikor legelnek, ne harapják le a lábujjukat…

Miért van vatta a keleti frízek fülében?
– Mert nem akarnak több osszi viccet hallani!

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Viccvidékek – viccvándorlás”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés