olyan a vers mintha mindig várakozna
ha vágya teljesül – önfelszámolódna
így csak toporognak néma szavaink
elmúlt éveinknek rozsdás gyűrűi
mint fenyő törzsén metszett vágás
barna csíkot gyantáz a sírás
törzsünk kétfejű, de gyűrűnk csak egy
befele nőttünk, mint az egyszeregy
Kányádi nyárfái itt szomorúfűzek
árnyékot nyújthatunk az érkezőknek
jól értsük szavát, jön a vigasz
nem látható még, ami igaz
mert tetszett neki, ami nálam csorba
tenálad pedig nem dőlt halomba
s mert döcögő öröm sántán szalad
összerakja újra, ami szétszakadt
szívében, mi meghasadt, a nyitja
kigyullad szívünk minden titka
Hozzászólások