Egyik délután hazafele tartottam, közben beugrottam valahova tusfürdőt vásárolni. A szupermarket polcain kilométer hosszan álltak a színes flakonok, van itt választék, gondoltam, gyorsan lekapok egyet a polcról, és már megyek is a dolgomra.
Az első tusfürdő jónak ígérkezett, csak drága volt. Néztem valami olcsóbbat, de azt múltkor már kipróbáltam, olyan illatom lett tőle, mintha tíz menetet bokszoltam volna Mike Tysonnal. A mellette lévőnek nagyon finom illata volt ugyan, csak az volt a baj, hogy „Woodoo” fantázianévvel illették. Na, ne! Még a végén valami okkultista praktika áldozata leszek. Egyszer csak leesik az orrom vagy valami ilyesmi. Az ember legyen óvatos, ne kenjen mindent magára! Az alatta lévő Lagoon névre hallgatott. Ó, a Kék lagúna! Micsoda film volt az! Minden zuhanyzáskor egy trópusi lagúnában érezném magam, és használat után úgy fogok kinézni talán, mint Christopher Atkins! Kék szemű, nap barnította, húsz évvel fiatalabb… De kétszer annyiba került, mint az átlag tusfürdő. A következő jó árban volt, az illata is kellemes volt ugyan, de mindig az idegesítő tévéreklámja fog eszembe jutni, mikor használom. Volt bőven választék, lehetetlen, hogy ne találjam meg a legjobbat. A következő: nem tetszett a flakonja. A másik? Olyan vörös volt a színe, mint a vér. Ami le volt árazva, nem felelt meg, amit elvittem volna, nem volt leárazva. És így tovább, és így tovább.
Egy óra elteltével úgy döntöttem, hogy inkább a kávét veszem meg előbb, öt sorral arrébb, de ott se jártam sikerrel. A kilométeres kávédömpingben az egyik drága volt, a másikat a rossz tapasztalatom miatt hagytam a polcon, a harmadikat leárazták ugyan, de az 2in1-es volt. A negyedik valami török noname márka, az ötödik mogyorós(!) ízesítésű.
– Maga hogy választ kávét, honnan tudja, melyik a legjobb? – kérdeztem egy pasast, aki épp mellettem állt.
– Nem a legjobbat keresem, hanem a jót.
– De hát itt mindegyik jó!
– Akkor nincs is olyan nagy baj – mondta a fickó, majd elhúzott a pénztár felé.
Ebben nem voltam biztos. Azért kellene egy táblázat, ami az ár-mennyiség-érték arányt ábrázolná. Akkor egy kis matematikai művelet után megmondhatnám talán, melyik a legideálisabb termékválasztás.
Visszamentem a tusfürdőkhöz. Félóra múlva még mindig üres kosárral a kezemben szagolgattam egyik flakont a másik után. Kezdtem ideges lenni, nem létezik, hogy nem tudok ekkora választékból választani.
Odakint sötétedett már, amikor végső kétségbeesésemben az jutott az eszembe, hogy nyilván az a jobb, amit többen vesznek. Felmérést kell készítenem, melyik fogy jobban, az a legideálisabb termék. Záróráig a kezemben lesz egy nem túl reprezentatív, de megbízható statisztika. Amelyik tusfürdő nyer, azt veszem meg. Ez aztán a tender!
Tollat, papír ragadtam tehát, és húztam a strigulákat. Estefelé egyre több biztonsági őr jelent meg körülöttem. Később közelebb is jöttek, úgy figyelték a ténykedésem, ami már nem csak abból állott, hogy statisztikát írtam, mert ekkor már interjúkat is készítettem az emberekkel: Miért ezt veszi meg, hiszen ez drágább, mint a másik! – kérdezgettem tébolyban égő szemekkel a jobb sorsra érdemes férfitársaimat. Némelyiket a kabátjánál fogva meg is ragadtam, mikor el akart szaladni.
Ekkor kérdezték meg a biztonságiak, hogy mit csinálok én ott. Elmondtam, erre bekísértek egy irodába, ahol már nem volt olyan sok a választási lehetőségek között. Például a székből is csak egy volt: az, amire leültettek.
Hozzászólások