Úgy érzem jogosan büszke kishazánknak minden fia és lánya, hiszen egy újabb remekművel ajándékoztuk meg a filmvilágot. Ezúttal egy rövidfilmmel. Minimális költséggel leforgatott korképpel. (Akár kórképnek is írhattam volna!) Adott a kor (rendszerváltás környéke), a korabeli iskola (figyelem, a filmet a napjainkban működő iskolában forgatták!), a gyermekek, meg a tanárok. Na, és persze, a kórus. Az újonnan érkezett Zsófi megpróbál betagolódni az osztályba, majd a kórusba, barátokat keres. A gyerekek néha empatikusan, máskor korukból adódóan nyersen fogadják. De befogadják. A kórusvezető Erika néni azonban diszkréten arra kéri, hogy „tátikázzon” éneklés helyett, mert csak így lehetnek a „legszebb és legjobb kórus” ami sorra hozza el a díjakat a legkülönbözőbb fesztiválokról. Egyébként Zsófi és pár társa „jövevény”, tehát nekik kell alkalmazkodni. De a „tátikázást” is meg kell tanulni. Ami nem is olyan könnyű! A megalázott Zsófi legjobb barátnője, Liza a kóruspróbákon rájön a turpisságra, így kénytelen neki elmondani az igazat. A következő próbák egyikén Liza rájön, hogy társai közül többen is „tátikáznak”. Amikor ezt megemlíti, Erika néni a „tátikázóknak” felajánlja, hogy akár el is lehet menni a kórusból. De akkor… Nem ismerős ez a hangnem, ez a hozzáállás? De a gyermeki leleményesség legyőzi az erőszakot. A következő versenyen szolidaritásból az egész kórus „tátikázik”.
Egy újabb leckét adva a felnőtteknek. Ajánlom mindenkinek!
Hozzászólások