Három özvegy áll a sarkon,
isten tudja, mit fecsegnek,
órák óta tart a pletyka,
megszólása embereknek.
Három özvegy. Víg beszédnek
nincs közöttük vége-hossza,
aki elment, siránkozás
többé vissza úgyse hozza!
Ha nagy-néha szóba kerül?
Szebb az emlék, mint az élet.
Maga festi mind a három,
magának a vágyott képet.
– Milyen is volt? Minden éjjel
ölelése hozott álmot –
így dicsekszik, kit az ura
nap-nap után ütött-vágott.
– Hű voltam, mint szent az égben –
szól a másik, az a beste,
kit a szomszéd ölelt, ha az
ura nem volt otthon este.
– Más asszonyra rá se nézett,
engem végig úgy imádott…
(Hej, pedig sok bokor alja
mesélhetne, hogy mit látott!)
Már csak ez maradt, csak ennyi,
ábrándok és festett képek.
A könnyek rég felszáradtak.
Három özvegy, három élet…
Hozzászólások