Kamarás Klára, Author at Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Kamarás Klára

Kamarás Klára írásai: 371
Kamarás Klára

Késő bánat

Káprázik a szemem.
Mindenütt csak fények…
de a ragyogásban
mindig mások élnek.
Keserű madarak
ülnek már vállamon,

Álmatlan éjszakán

A szavakat keresném, meg ne bántsalak!
Ó Uram, Istenem, Világunknak Királya!
Miért hagytál magamra?
Merre vagy?
– Elhagytalak? Ugyan! Hogyan tehetném?
Hozzád láncolt a hit.

A lánc

Nem én vagyok a lánc végén az ékszer,
Mit készítettek hosszú századok.
A szép jövőre lehunyt szemmel néztem:
Honnan tudhattam volna, ki vagyok?

Jávorfából furulyácska*

Mint vízbe-fúló ázott szalmaszálba,
úgy kapaszkodom versbe, rímbe hátha
megtart a cél, hogy van miért. Kinek
hiányozna, ha végleg elmegyek,
a ki nem mondott végső gondolat?

Múló fények

A Nap fényét szemem már könnyen állja,
hiszen bukóban int vereslő fátyla.
Pár néma perc az esti áhítatra,
s múltként legyinthetünk megint egy napra.

Látod? / Kaskötő Istvánnak

Látod a kis patakot?
Mily csobogón bukik át
mindegyik új akadályon,
útjában magához ölelve
ezernyi gyenge kis ér locsogását!

Falak között

Reggelitől az ebédig,
az ebédtől vacsoráig
rohannak a könnyű percek,
azt se tudom hova tűnnek,
hétköznap van, talán ünnep?
Elinduljak, vagy csak üljek,

Vissza nem fordítható…

Talán nyolcvan volt. Néhány éve özvegy.
Keveset, s egyre halkabban beszélt.
Néhanap megjegyezte, hogy a férje
éjszaka megjelenik nála. Álmodik?
Egy reggel ott találták fekve
az előszoba szürke kövein

Az út végén (2.)

Hunyorgó csillagok közt félve járok.
Itt tücskök ciripelnek szüntelen.
Még körbefonnak néha régi álmok,
s olyankor megkérnélek, fogd kezem,
mert néha félek… mert nincs, mit reméljek.

Ketten a padon

A lila orgona alatt ülök a kispadon. Átjön a szomszéd. Odatelepszik mellém. Nincs mit, miért beszélni. Hallgatunk. Aztán valahogy mégis… – Már nyomdában a könyvem – mondom, mert kikívánkozik belőlem a büszkeség és a bizonytalanság –, nem tudom, milyen lesz a fogadtatása.

Beláttam már…

Minek nekem a nyomtatott betű?
A költő sorsa röpke életű,
tiszavirág szerelméhez hasonló.
Késő dicsőség nem vigasztaló!
A mű tovább él, vagy nem él tovább?
Kétségek közt vívódni ostobább,

Felhőkön túl…

Már majdnem éjfél és megállapítom,
hogy ma sem mentem megint semmire.
Ilyenkor mégis ébred a remény,
hogy holnap reggel,
igen, holnap reggel…
új nappal, új erővel ébredek.

Ketten, a Covid idején

Azt hittem jó ötlet lesz
az önkéntes karantén,
bezárkózás pár hétre,
míg tart e rettenet,
hiszen volt minden évben
„inflenza”, az is elmúlt,

Napról napra

Bolond voltam? Tán’ naivabb, mint mások.
Ki így, ki úgy. Csapdába esni könnyű,
és nincs menekvés soha, senkinek.
Aki kitör se jobb, se boldogabb,

Májusi fényben / Leidecker Lajos emlékére

Ma biztatón süt tán’ ott is a nap,
virágok ringnak könnyű szélben,
a lombok halkan felsóhajtanak,
s egy fecskepár hasít az égen.
Utolsó felvonás, a dráma vége,
itt nincs súgó, függöny, se színpad



Archívum

Hozzászólások

DISQUS