Kamarás Klára, Author at Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Kamarás Klára

Kamarás Klára írásai: 331
Kamarás Klára

Csak úgy

Néha csak úgy repülnek füzetembe a versek,
mind, ami fáj, mind, ami éget,
nem szép szavak, csillogó rímek,
minden, ahogy mások is élnek.

Válasz

„Megbonthatatlan szikla vagy.” – mondta Pothurszky Géza
A sziklák is szétporlanak, mikor eljő a végnap!
Volt benne kristály, drága kincs,

Mikor a méreg kivirágzik

Nem tudtam én azt, jaj, előre,
hogy’ kell vigyázni az időre,
hogy az évek sebes folyása,
olyan, mint kövek zúdulása,
és hullnak rám a percnyi évek,
míg utamon tudatlan lépek…

Emlékszem még…

Ha napfény bont rügyet, virágot
és fészket épít sok kis madár,
olyankor újra Pécsre vágyom,
pedig emléke oly messzi már.

Őszi búcsú

Hangulatkép
Apollinaire L’ Adieu című versét olvasva
Letörtem ezt a száraz ágat…
Az ősz, lám, mindent tönkretesz!
Tudom, hogy már hiába várlak.

Vándormadarak

Mikor a gólyák szállva délre,
nem tudják hány maradhat élve,
hányat lőnek le, bárha félnek,
ha hívják messzi-messzi tájak,
hisznek a szélnek, Napnak, fénynek…

Sompolygó nyár

Ez a nyár nemcsak dühödt meleget,
esőt, vihart is hozott eleget,
és, hogy már minden elvégeztetett,
hátrahagyott pár szürke felleget.

Altató

Éjszaka van.
Legyen édes az álmod,
édesebb, mint a pécsi fügék…
Játsszál újra a kertben,
s legyen szebb ma az éjjel

Csak egy fotó

Kamaszként olvastam egy könyvet,
íróját, címét meg nem mondhatom…
de nem tudom feledni azt a képet,
mi abban bűnjelek közt, vádlón szerepelt.

Ködös emlékek

Nem sokat láttam a világból,
s amerre jártam az is ködbe vész…
eltűntek képek és szavak fakultak,
fárad a vándor és tompult az ész…

Hogy’ is van ez?

Aki nem hal meg idejében,
tetszik, nem tetszik,
előbb vagy utóbb megöregszik.
Aki mindig bolondként szájal,
tetszik, nem tetszik,

Reklámáradatban

Már nem bírtam tovább, hogy minden reggel
dől rám a reklám, vegyek ezt meg azt…
Néha bedőltem egy-egy hirdetésnek,

Mulandóság

Elmúlt. Az már nem az én életem.
Csak mint egy könyv…
mintha olvastam volna
valamikor, fiatalon.

Falánk idő

Volt otthonunk,
gyöngyként voltunk dobozban.
Azt hittük, csillagok vagyunk,
s mikor a zár kipattan,
tőlünk szikrázik majd a föld s az ég.

Ki hiszi el?

Hogy mindig jót akarsz,
Ki hiszi el neked?
A magad útjait
Csak magad ismered.
Rád néz egy idegen
Lehet hogy rád nevet



Archívum

Hirdetés