Nem én vagyok a lánc végén az ékszer,
Mit készítettek hosszú századok.
A szép jövőre lehunyt szemmel néztem:
Honnan tudhattam volna, ki vagyok?
Ma már tudom, de már minden hiába…
Egekbe vágytam, s űztem álmokat,
Nem láttam azt, hogy legszebb az egészben:
Vállalni bátran láncszem voltomat.
Láncszem vagyok egy hosszú-hosszú láncban.
Más lesz a kincs, ó jaj, mikor jön el?
Csak tartsd erősen, csak vigyázva bátran:
A lánc… a lánc még ne szakadjon el!
Szóljon hozzá!