Lizi mosogatott. Közben időnként a karjával próbálta az arcát törölgetni, de hiába, mert újra és újra eleredtek a könnyei.
Persze! Mindig az asszony tudja meg utoljára. Mennyit pletykálhattak a hátam mögött az ismerősök… és senkiben nem volt annyi jóérzés, hogy figyelmeztessen…
Hiszen gondolhattam volna magamtól is… Janira mindig, mindenhol csak úgy ragadtak a nők… Ha jól meggondolom, se csinos, se formás, de vidám és mindig is tudott a nyelvükön beszélni. Mennyi tréfa, vicc záporozott belőle! Mindenre volt replikája. Még a kőszentet is megnevettette volna!
– Magam is ezért szerettem meg – mondta ki hangosan, és bólogatott, míg az utolsó tányért a szárítóra tette. – Már csak pár lábos és egy tepsi van vissza. Jaj, az egyik kicsit leégett.
Délután Fáni, a barátnője vigasztalta.
– Nem olyan nagy ügy ez, mit vagy úgy oda? Minden férfi ilyen. Amelyik vezető állásba kerül, az meg pláne azt hiszi, hogy valóban ő a szép szőke herceg. Egyiknek se jut eszébe, hogy csak a hivatali előnyökért kapnak rajta a lányok, asszonyok. Nem ingyen riszálja előtte a seggét a titkárnője. Tc! A helyi kakasok! Tudnék mesélni egyet, mást…
Istenem! Janit a helyi kakasok közé sorolta Fáni. Sose hittem volna, hogy ide jutunk…
– Még kiöblítem a tálat, aztán ez is kész – motyogta maga elé keserűen.
Elővette a felmosó vödröt és hozzálátott, hogy a követ is rendbe tegye.
Megnyikordult az előszoba ajtaja. Lizi még egyszer megtörölte a szemét a ruhája ujjával. Talán még nincs veszve minden…
János köszönés nélkül el akart sietni a nyitott konyhaajtó előtt, de az asszony hangjára megtorpant egy pillanatra.
– Szia! Menj csak be a szobába – próbált Lizi derűs hangot megütni és még egy mosolyt is a szája köré erőltetett, ahogy kipillantott a konyhaajtón. – Már elmosogattam. Azonnal készen leszek a konyhával.
– Készen? Szóval készen! Azt hiszed csináltál valamit, mert elmosogattál? Amíg nem mostad fel a konyhát, addig nem vagy készen! – mordult rá a férfi.
Lizi döbbenten nézett rá.
– Mitől ilyen ingerült? Ugyan honnan jön? – hirtelen felsajdult minden keserűsége, a megalázottság, a feleslegessé válás. Az elmúlt napok összes gyötrelme dühös lázadásként egyszerre tódult a fejébe. A felmosórongyot egy hirtelen mozdulattal belevágta a vödörbe.
– Felmosni? Nem! Hát tudd meg, nem fogok felmosni! – kiáltotta, mintha ezzel a mondattal végre megtorolhatott volna minden sérelmet. – Majd ha minden nő, akit helyettem csókoltál, mind, akivel kedves voltál, mikor itthon csak ordítozni tudtál, ha minden kurva idejön, és legalább egyszer felmossa ezt a rohadt konyhát, akkor majd én is újra felmosok!
Jani rémülten meredt rá. Ijedtében az asszony kitörését szó szerint értette… Szinte összetöpörödött a megdöbbenéstől.
– Nem. Nem kell… nem kell senkinek idejönni – tiltakozott dadogva. – Majd én felmosok…
… És úgy maradt, amíg csak éltek.
Hozzászólások