Káprázik a szemem.
Mindenütt csak fények…
de a ragyogásban
mindig mások élnek.
Keserű madarak
ülnek már vállamon,
botladozva járok,
de sorsom vállalom.
A hiába-könnyek
nem visznek előre,
de hova is vágynék?
Jobb most már ledőlve,
szép álmot álmodni,
bár tudom, hogy talmi.
Aki többre vitte,
az is meg fog halni.
Hozzászólások