Létezett ebben az országban egy városi kórház. Olyan volt, mint a többi. Az eltérés nem is tűnt fel Gyalogos Kázmérnak az első találkozáskor. Gyalogos Kázmér hetvenhat éves, nyugdíjas, nős, a feleségével élnek egy saját kis lakásban. Ketten vannak, így békésen elférnek, néha zsörtölődnek, ha valamelyikük elfelejt valamit. Persze ebben a korban már eléggé feledékeny az ember, ez a tény ad nekik némi emelt hangú „társalgást’.
Történt aztán, hogy Gyalogos Kázmér, aki mindenhová gyalog megy, autója nincs, esetleg a helyi buszjárattal, amely ugye bár ingyenes. Ebben a megszorító világban, egyelőre elég, ha felmutatja személyi igazolványát. Korábban, amikor nyugdíjas lett és elérte, betöltötte a hatvanötödik életévét, még elkérték az igazolványát. De mára, annak ellenére, hogy haja még sötétbarna, ősz hajszál elvétve található benne, a sofőrök valóban idősnek nézik és már nem is kérik azt a fránya igazolványt.
Szóval Gyalogos Kázmér egyszer, ahogy a tükörbe nézett, észre vette, hogy a feje tetején egy nagy seb van. nem tudta eltalálni, hogyan került az oda. El nem esett, a fejét nem ütötte bele (esetleg régebben az orrát) semmibe. Mondta az asszonynak.
– Rozi, képzeld, egy seb van a fejem tetején.
– El kell menned a bőrgyógyászatra, meg kell azt szakemberrel nézetni – szögezte le az asszony.
Mit volt mit tenni, az asszony szava olyan mintha kőbe vésnék, így egyik reggel Gyalogos Kázmér buszra ült és elment a szakrendelésre, ténylegesen a bőrgyógyászatra.
Ez a felírat még fiatalabb korában olyannak tűnt, mintha ide, ha lehet, ne kelljen eljönni. Akkor az volt kiírva „bőrgyógyászat és nemi beteg gondozó’. Ez utóbbi kiírástól mentse meg a sors, pedig nem vetette meg a szép nemhez való közeledését. Eddig szerencsésen megúszta az esetleges ilyen jellegű tortúrát. Leült a váró részben, voltak vagy harmincan. Eléggé lassan haladt a rendelés. Jó kétóra várakozás után szólították nevén.
Bement a rendelőben, ahol két hölgyet talált. Az egyik, olyan harminc éves lehetett, ő invitálta és hellyel kínálta, majd kérdezte:
– Mi a panasza? – ő volt az orvos. A másik hölgy egy számítógép mögött ült. Gyalogos Kázmér bátorságot vett és mondta és mutatta.
– Itt a fejtetőmön keletkezett egy seb, nem tudom mitől.
– Na, mutassa! – mondta a fiatal doktornő. Megnézte és szörnyülködve válaszolt.
– Ez borzalmas, na, várjon! – tette hozzá és felállt a műszereket tartalmazó asztalhoz lépett és egy csipesszel tért vissza.
– Ezeket a beforrt részeket szépen leszedjük – és kezdte a csipesszel, erőteljes mozdulatokkal lecsípni. Persze ez a seb benövés a hajat is tartalmazta. Gyalogos Kázmér szeretett volna ordítani a hirtelen jött fájdalomtól. De hiszen ő férfi, tud tűrni, ezért húzta a fajét lefele, közben összeszorította a fogát és alig várta, hogy vége legyen ennek a „kezelésnek”.
A doktornő egy kicsit gondolkodott, majd azt mondta:
– Elküldöm magát a sebészetre, ez rájuk tartozik. Ezek után egy papírt nyomott a kezében, amely a sebészetre irányította.
A sebészeti bemutatkozáshoz, időpontot kellett kérni. Ez a telefonos tortúra őt idegesítette. Felesége vette kezelésbe a telefont és úgy egy bő óra alatt, meg is volt az időpont, amely ettől a pillanattól kezdve két hónap múlva volt esedékes.
Aztán eltelt az a bizonyos két hónap és Gyalogos Kázmér, most a sebészeten várta, hogy szólítsák. Olyan másfél órai várakozás után bekerült a rendelőben, ahol egy férfi orvos rendelt. Leültette, megnézte a papírját, meg a fejét és annyit mondott:
– Ezt egy plasztikai sebész tudja helyrehozni! – ezzel kész volt a rendelés és már is kint volt a folyósón. Nem lett okosabb, hallott már plasztikai sebészetről, de neki az nem kell. Nem akar ő szép lenni, Rozinak már lassan negyven éve megfelel, legalább is eddig nem panaszkodott.
Otthon az asszony alaposan leteremtette.
– Csak te vagy ilyen pipogya alak. Bővebben megkellett volna kérdezned, hol csinálnak ilyet. Most ezzel a „szépészeti papírral” holnap menj be a kórházba a tényleges sebészetre.
Gyalogos Kázmér másnap ismételten buszra ült és felment a kórház negyedik emeletére – természetesen lifttel – és várta az orvost a betegfelvétel feliratú ajtónál. Ahogy ott ült, beszédbe elegyedett egy másik férfival. Kiderült, hogy neki is ez volt a panasza, de egy doktornő rendbe rakta sebét és már mehetett is haza. Nem volt fájdalmas, kapott injekció. Most szedik ki neki a varratokat.
Gyalogos Kázmért ez a betegek által terjesztett „hivatalos minősítés”, megnyugtatta. Itt is eltöltött várakozással vagy három órát, amikor egy nővér féle megkérdezte: – Mire tetszik várni?
Megmutatta a papírjait, kiderült, hogy ő a főnővér, megnézte a feje tetején lévő sebet és hozzá tette:
– Ezt tényleg meg kell műteni, mindjárt fel is vesszük az adatait. Ezzel elkezdődött a papír munka, adatok tömegét kérdezték és a végén kitűzték a műtét időpontját. Mondta főnővér el kell menni a laborba a műtét előtt és adott egy erre vonatkozó papírt.
Gyalogos Kázmér haza utazott a busszal. Már elégedett volt, mert sikerült elintézni a műtétet, időpontja is van. Na de itt kezdődött a prücsök, felesége Rozi kézbe vette a telefont és a labor időpontját tudakolta. Elmondta a műtét időpontját is. Sajnos a laborba már csak olyan időpontot tudtak adni, amikor a műtét már tíz nappal korábban meg is történne. Na, itt aztán megpróbálták ketten megfejteni ezt a helyzetet, hogy a labor is meglegyen a műtét előtt, mert ugye ezt így szokták, az orvos megnézi, hogy minden rendben van-e, veheti a szikét és csinálhat nyugodtan egy szép kerek vágást Gyalogos Kázmér beteg fején. Gyalogos Kázmér volt a rafináltabb a kérdés megoldásában.
– Visszamegyek a főnővérhez és elmondom a kialakult helyzetet – mondta feleségének és másnap megint buszra szállt, irány a korház, sebészeti osztálya.
Jól sejtette, hogy van egyszerűbb megoldás is. Mindent elmondott a főnővérnek, aki elkérte a labor papírját. A lap jobb felső sarkába írt valamit, ez számára megfejthetetlen volt. Amikor a laborba átadta, nem szóltak egy szót sem, megkapta sorszámot az apró kémcsövekre ragasztandó számokkal és már vették is a vért tőle, ráadásul egy műanyag pohárba bele is pisilhetett.
Eljött a műtét napja. Rozi a felesége is elkísérte, mondván, ha vigasztalni kell ez a mafla férjet, legalább kéznél legyen. Bemutatkozott a doktornő, mert őt is az a doktornő fogja műteni, mint a múltkori férfit. A betegszállító nagyon készséges volt, Gyalogos Kázmért egy zöld színű ruhába segített bebújtatni, majd a kerekes székkel némi száguldás, lifttel való utazás után betolta a műtőbe. Fel is fektették, de ahogy hanyatt feküdt, nem fértek a fejtetőjéhez, így oldalra fordították. Gyalogos Kázmérnak ez nem volt valami kényelmes pozitúra, igyekezett kapaszkodni, nehogy leessen az asztalról.
Elkezdődött a műtét, kapott valamiféle érzéstelenítő injekciót. Csak a szúrást érezte, más semmit A doktornő jó darabig babrált a sebénél, aztán azt mondta:
– Ki kell venni az álla alól egy darab bőrt – mert csak azzal tudja befoltozni a keletkezett lyukat. Hozzá is fogott, némi fertőtlenítés után egy olyan másfél centis, négyzet alakú bőrt kimetszettek a megjelölt helyről. Valahogy ez az oldalra fordulás, nem esett jól a kézhez, így a kimetszett bőrdarab leesett a műtő asztalra. Gyorsan felkapták, aztán csináltak vele valamit és már is varrták fel a helyére. Ez a foltozás úgy nézett ki, mint amikor kisgyerek korában az alföldön nyaralt a nagymamánál és a kerítés átugrása után kiszakadt a nadrágja. Olyan nagy öltésekkel a négyzet alakú bőrt körbe varrták. Ezt követően olyan hálós gézt húztak a fejére, mint egy sapkát és átöltözés után már is mehetett haza.
Kötözésre egy hét múlva kellett jelentkeznie. Nézték a sebét a főnövérrel, beszélgettek, egy csipesszel valamiféle igazítást hajtottak vége, amely azért fájdalmas volt. Gyalogos Kázmér szó nélkül, egy-két fogcsikorgatással tűrte a korrigálást. Majd egy hét múlva kellett visszamenni, varrat szedésre. Ez sem volt egyszerű, mert először nem találtak egy megfelelő ollót, amellyel a zsineget elvágják, feldarabolják, és apránként kiszedjék. Többszöri gézzel való törlés után, mert ugye kivérzett a seb, abba hagyták és azzal a felkiáltással, hogy jöjjön vissza egy hét múlva, haza engedték.
Gyalogos Kázmér azzal próbálta nyugtatni önmagát, végre begyógyul a seb és többé nem lesz rá gondja. Többször megnézte a tükörben a gyógyulás folyamatát. A hegek szépen kialakultak, látszott, hogy ez egy gyógyulóban lévő seb, amely a teljes gyógyulás irányába megy. Csak a négyzet alakú bőr folt éktelenkedett egy kicsit. Ezt látva arra gondolt, talán mégis egy plasztikai sebésszel kellett volna kooperálnia és nem a kórházi sebésszel. Nem baj így is szép lesz. Rozi most már akadály nélkül simogathatja öreg buksiját, persze, ha erre igénye és hajlandósága mutatkozik. Igaz, ebből a simogatással kezdődő „akciókból” ők már kellően kiöregedtek és csak a mesékben hallanak ilyenről.
Megint eltelt egy hét, ismételten buszra szállt Gyalogos Kázmér és felkereste a sebészetet a kórházban. Ott üldögélt egy jó darabig a kezelő ajtaja előtt. A doktornőt nem látta, gondolta, biztosan a műtőben van és egy hasonló fickónak éppen a foltnak szánt bőrdarabot férceli a helyére. Telt az idő, de a doktornő nem került elő. Egy negyvenes idejű férfi orvos, látszott rajta, hogy az, mert azt a hallgató valamit a nyakában lógatta. Egy darabig nézte Gyalogos Kázmért, majd megkérdezte:
– Vár valakit?
– A doktornőt – mondta Gyalogos Kázmér és várta a választ.
– Ma nincs bent, mi a panasza? – kérdezte. – Most műtöttek, mondta a doktornő, hogy mutassam meg a sebemet – mondta a doktornak.
– Azt én is megnézhetem, jöjjön be! – invitálta a tetoszkópos orvos. Leültette egy székre, megnézte a műtött sebet. Először csak úgy szabad szemmel, majd feltett egy szemüveget és azzal is szemügyre vette.
– Itt még benne vannak a varratok! – állapította meg.
– Pedig a múltkor a doktornő kiszedte – erősködött Gyalogos Kázmér, de már érezte, hogy ez az orvos igazolni akarja igazát és látta, ahogy egy csipeszt felvett a kezébe a kezelő asztalról.
Innen kezdve Gyalogos Kázmérnak az volt az érzése, hogy ülő helyzetében ismételten megműtik. Az orvos jó pár „madzag” darabot kiszedett a sebéből, meg pár heget is. Aztán bekente neogranormon kenőcsel. Ezt onnan tudta, hogy az orvos többször is elismételte, ezzel kenje majd otthon. Újból tettek rá egy hálós kötést és most már úgy érezte bevégeztetett, vége, kész.
Többször megnézte a tükörben a fejét. Nem látott mást csak a fehér kenőcsöt a feje tetején. Úgy hatott, mintha ki lenne hátul világítva. Többször ellenőrizte és másfél hónap után úgy döntött, megmossa a haját, fejét. Már négy hónap után valóban esedékes ez a tisztálkodási művelet. Beállt a zuhany alá, testére, majd a fejére engedte a kellemesen langyos vizet. Sampont öntött a tenyerébe, felkente a fejére, állni hagyta hasson legalább. Aztán kézbe vette a zuhany rózsáját, és ahogy engedte a vizet a fejére, vette észre, hogy valamit lemos onnan a víz. Lenézett és az a bizonyos bőr darab, amit foltnak szántak, a lefolyó szűrőjén kering körbe-körbe, utat keresve magának.
Hozzászólások