Nagy bátorság volt tőle…

A bátorság az, amely csak az emberre jellemző lelki tulajdonság, állapot, merészségi fokozat. Ezen szavakban, vagy tettekben való megnyilvánulás, bátor cselekedet, viselkedés, magatartás. A mondások így szólnak a bátrakról: „- megvan a bátorsága!”… „- tanúságát adja bátorságának!”… „-halált megvető bátorsággal!”…”- bátraké a szerencse!”

Uralom – szolgálat

A hatalom (uralom) minden olyan viszony, amelyben meghatározott személynek vagy személyeknek lehetőségük van arra, hogy más emberek magatartását sikeresen befolyásolják, illetőleg, hogy őket engedelmességre késztessék. Hatalmi viszonyok élnek az iskolákban, az üzemekben és más munkahelyeken, nem csupán az adott csoport vagy szervezet formalizált hierarchiájának megfelelően, hanem mellette és tőle függetlenül is.

A vállalkozó

Ezzel a megnevezéssel életünk során sokszor találkozunk. Ugyanis az ember bármely korban lehet vállalkozó.  A hétéves gyerek azt mondja: – Átugrom az árkot! Tehát vállalkozik valamire. Igaz, pénzt nem kap érte, mert az igazi vállalkozó olyan dologra, cselekvésre vállalkozik, amelyet meg kell fizetni. Ilyen az asztalos, az ács, a motorszerelő, de sorolhatnánk hosszan ezt a sort.

Közömbösség

Ezt az aktuális kifejezést, állapotot, tulajdonságot, mint a közömbösség, sokan megérjük, elszenvedjük, bosszankodunk miatta. Mert az életünk, embertársaink, nem éreznek egyformán. Szokták mondani, más húrokat pengetnek, vagy éppen nem szólnak egy szót sem.

Dömötör bácsi és a kutyája

A két öreg, Dömötör bácsi és Emma néni, békésen élték nyugdíjas éveiket. Ez a nyugalmas békesség már vagy tizenöt éve változatlan ütemben pergette az idő lapjait. Változást csak az utóbbi öt évben hozott egy esemény. Mégpedig Dömötör bácsi elutazott egy régi barátjához, születésnapot köszönteni.

Késsel a kézben (kisregény – 20/20)

Igazat adott Évának. Így kell ezt csinálni. Most már ő is azon a ponton van, hogy elmegy. Pötyivel szeretik egymást, elveszi feleségül, erről beszéltek már. Ma délután hatkor, találkoznak. A melóból eddig egyenesen ide jött a térre. Még csak három óra. Legalább beszélget a srácokkal, de nem érti, hol vannak. Egyik sincs itt.

Késsel a kézben (kisregény – 20/19)

Két hónapnál jóval több telt el, amikor egy szerdai napon az öreg Vágó Antal, Nusi néni kíséretében, elhagyta a kórházat. Taxival jöttek haza, úgy féltizenkettő felé. A nagyvizitet kellett megvárni, ekkor dőlt el, hogy elhagyhatja-e a kórtermet, mehet átöltözni, aztán haza.

Késsel a kézben (kisregény – 20/18)

A bőröket átvitték a húsolóba, mind a három kocsival. Sürgetni kellett az embereket, mert a huszadikai szállítmánnyal, menni kell az árunak, megmondta a főmérnök. Őt tette ezért felelőssé és Vágó Géza nem szerette, ha összeütközésbe kellett kerülnie, a főmérnökével.

Késsel a kézben (kisregény. 20/17)

– Téglát! – kiáltotta Kapás.
– Maltert! – folytatta Temesi.
– Mozogjatok! – sürgette a többieket Vágó Géza. – Ilyen melósokkal soha nem építjük fel, ezt a nyári konyhát.
– A Szalóki barátunk „szocializmusát”.

Késsel a kézben (kisregény – 20/16.)

Ibári hangos dudálással érkezett a térre. A mostani bejáratós kocsi egy nagy fekete Opel volt.
A többiek ott ültek a padokon és vártak.
– Itt az Ibári!
– Helló!
– Szevasztok! – kiáltották egymásnak.

Késsel a kézben (kisregény – 20/15)

Az Árpád úti kórházban ezen a pénteki napon nem volt látogatás. Vágó Géza beszélt a portással, a kézfogásnál kibélelte a tenyerét egy ötvenessel. Az öreg visszament a fülkébe és elfordította a fejét, azzal a szándékkal, nem látott ő semmit.

Késsel a kézben (kisregény – 20/14)

Három napig nem látta őt senki. A srácok sem tudtak róla semmit. Éva, a harmadik nap után, megvárta őt a gyár előtt. Vágó Géza nem szólt, hallgatott.

– Hol voltál?

– Nem mindegy?

 – Anya kérdezi, hazajössz?

Késsel a kézben (kisregény – 20/13.)

Jóval sötétedés után ért haza. A villanyok bevilágították az egész udvart. Kintről, látta az öreg Vágót, az anyját, meg Évát. Ültek a konyhába és vitatkoztak. Nem volt az veszekedés, ezt már ismerte. Ez csak olyan emeltebb hangú perlekedés, vitatkozás volt.

Késsel a kézben (kisregény – 20/12.)

Talán egy hét telt el, amikor Vágó Gézát húga a gyár kapujában várta. Különösen nem akart sietni, a fürdést is komótosan végezte. A meleg víz felfrissítette egy kicsit. Felöltözött és lesétált a portára. Az öreg megnézte a táskáját, beidegzett hangon viszontlátással búcsúzott. Könnyedén lépett az utcára.
– Szia Éva! – köszöntötte húgát, aki fehér nyári ruhát viselt.
– Szevasz! – köszönt vissza a lány szomorúan és keményen.
– Csak nincs valami baj?
– Gyere gyorsan! – mondta izgatottan.

Késsel a kézben (kisregény – 20/11.)

Fizetési napon, a bérszámfejtésből, mindig Pöttyi hozta a műhelynek a borítékokat. Ilyenkor leálltak a melóval, legalább tizenöt-húsz percre. Vágó Géza az ajtóból figyelte az embereket és Pöttyit. Pöttyi fiatal, szőke lány volt, talán egy éve került a gyárba. Ritkán találkozott vele, legtöbbször csak fizetési napokon. Nem is jutott eszébe, néha egyszer-egyszer, de semmi különösebb jelentőséget nem tulajdonított a dolognak.