Kifeszítve
Jóval sötétedés után ért haza. A villanyok bevilágították az egész udvart. Kintről, látta az öreg Vágót, az anyját, meg Évát. Ültek a konyhában és vitatkoztak. Nem volt az veszekedés, ezt már ismerte. Ez csak olyan emeltebb hangú perlekedés, vitatkozás volt.
Hiányolta a nagymamát, meg Lalit. – Biztosan nincsenek még itthon, aztán eszébe jutott, ha a nagymama mostanáig nem jött haza, akkor csak részegen lehet vele már találkozni.
Mielőtt bement volna, hátul megkereste a vécét.
Visszafelé jövet zokogó sírásra lett figyelmes. Körülnézett, nem látott az udvaron senkit. A sírás tovább kísértett. Mozdulatlanul figyelt, aztán tisztán hallotta a szipogást, a sufnik irányából. Közelebb ment és ekkor lepődött meg igazán, mert a sírás az ő rekeszükből jött. Sejtette, mi történhetett.
Az ajtón nem volt lakat, csak kívülről dugtak a lakatpánt karikájába egy facöveket. Feltépte az ajtót, a nagymama ott kuporgott a farakás tövében és csendesen sírt.
-Hogy került ide? – kérdezte hirtelen. A nagymama nem válaszolt, csak sírt továbbra is, keservesen.
– Válaszoljon! – kérlelte nyomatékkal, de minden hiába.
Felsegítette, alig volt ereje, hogy állni tudjon. Átfogta derekát. Most érezte milyen sovány, csak csont és bőr. Persze az ital, neki sem használ.
Lassan vezette a lakáshoz.
-Megölöm! – mondta teljes gyűlölettel a nagymama.
-Jöjjön! – kérlelte, mert érezte, hogy elhagyja magát.
– Nem megyek! – vetette meg hirtelen a lábát.
Jöjjön szépen. Segítek! – biztatta még.
Lassú, óvatos járással érték el a konyhaajtót. Elfáradt a karja a nagymama tartásában. A kilincset csak a könyökével tudta kinyitni. Lenyomta, és lábával berúgta az ajtót. Mind a két kezével felemelte a nagymamát a küszöbre. Így könnyűnek találta. A többiek döbbent arccal várakoztak és nézték az érkezőket. Nusi néni szólalt meg elsőnek:
-Mi történt?
Vágó Géza nem válaszolt, a nagymama újból sírni kezdett. Lefektette a konyhai díványra, de felpattant. Nusi néni rémülten állt a konyha közepén.
– Az istenért, mi történt? – kérdezte aggodalmasan. – Mondjátok meg!
Minden szem a nagymamát nézte. Senki sem figyelt arra, hogy az öreg Vágó óvatosan felállt, lassú lépésekkel közelebb került a kijárati ajtóhoz. A kilincsen volt a keze, talán már a nyitási mozdulat is elkezdődött, amikor Vágó Géza észrevette az öreg szándékát. Közelebb lépett, és a lábát a kinyíló ajtó útjába feszítette. Az öreget meglepte a hirtelen kialakult ellenállás.
– Nem, nem megy innen sehová! – kiáltotta keményen. Látta az öreg apró szemét, amely az ijedtségtől, színtelenné változott.
– Fiam!? – mondta fenyegetően és kérlelve egyszerre.
Nusi néni csak most figyelt fiára, meg az öregre, aztán a nagymamára nézett.
– Csak nem? – kérdezte érthetetlen csodálkozással. Az öreg szeppenve állt az ajtóban.
Itt marad és végig hallgat! – mondta Vágó Géza erélyesen és most mindenre elszántan állt az öreggel szemben. A nagymama felsírt az ágyon, keservesen, szívszaggató sírással. Mindenki a nagymamára nézett. Az öregnek ez a pillanatnyi szünetrész elegendő volt arra, hogy kinyissa az ajtót és megpróbáljon elszökni. Vágó Géza azonban résen volt és utána kapott. A hátán markolta meg zakóját, visszarántotta a lakásba.
– Azt mondtam, itt marad! – ordította és valóban gyűlölte az apját. A konyhaajtó nyitva maradt, a veszekedés hangja tisztán szétterjedt az udvaron.
– Ő tette? – kérdezte csodálkozással Nusi néni.
– Igen! – mondta Vágó Géza. – Bezárta a sufniba!
– Azért nem jött haza, és ezért hallgatott őkelme így! – fenyegette meg az öreget Nusi néni. – Hogy tehettél ilyet? – kérdezte és közelebb lépett az öreghez. Megállt előtte. – Válaszolj, ha kérdezlek! – kiabált rá mérgesen.
Az öreg Vágó szeppenve állt, karjai súlytalanul lógtak. Arca gyűrött volt és fehér. Szánalmas kis féregnek nézett így ki. Nem válaszolt, néma maradt. Nusi néni ütésre emelte karját.
-Te rohadt csibész! – kiáltotta, és ütni kezdte. Az öreg felemelte kezét, hogy védje az arcát az ütésektől.
-Te ilyen pocsék ember vagy? – kérdezte, és nem hagyta abba az ütéseket. – Az anyámat bezárod? – újabb ütés csattant. – Téged kellene, te cafat, te roncs! – nyögte sírva és tovább verte tenyerével az öreg fejét, vállát.
– Kiabált velem – védekezett az öreg Vágó. – Részeg volt.
– Még te pofázol? – kérdezte emelkedettebb hangon Nusi néni és belerúgott az öreg lábába. Felszisszent, majd vitatkozni akart. Vágó Géza mérgesen kiabálni kezdett:
– Nem akarok hallani, egy szót sem! Megértette? Az öreg aprókat pislogva nézett rá.
– Ez így nem mehet tovább! Véget kell vetni ennek! Ez az utolsó alkalom, hogy ezt tette! Többé nem leszek belátással. Legközelebb, nem nézem, hogy az apám! – mondta mérgesen, kiabálva, majd idegességében cigarettát kotort elő zsebéből és nehézkesen rágyújtott.
– Elvonóra kell elküldeni! – mondta a nagymama az ágyról.
– Legalább nyugtunk lesz – szólt közbe csöndesen Éva.
Az öreg eddig ott állt a konyha közepén. Nem szólt semmit, megindult újból az udvarra, de Vágó Géza ismét útját állta.
– Nem apám – mondta és megfogta a karját. – Még nem fejeztem be. Ha részegen jön haza legközelebb, itt nincs többé helye! Az öreg állt egy darabig, majd eltolta a fia karját. Lassú léptekkel, kiment az udvarra.
– Kivágunk az utcára, mint a rongyot! – kiáltotta utána Nusi néni.
– Ne kiabáljanak! – szólt át a szemközti lakásból egy szemüveges, alacsony férfi. Vágó Géza most vette észre csak, hogy a lakók kint állnak az ajtóban és őket nézik. Az egész veszekedés ott zajlott le előttük. Már ténylegesen elege volt az egészből. Most ez is belebeszél. Csak ez hiányzott!
– Fogja be a száját! – kiáltotta vissza mérgesen.
– Mit képzelnek, ezt fogjuk hallgatni? – hadonászott a szemüveges férfi.
– Dugja be a fülét! – mondta Vágó Géza.
– Nem tartozik magára, minek üti bele az orrát? – kérdezte Nusi néni mérgesen.
– Dugja be maga a… – magyarázta a szemüveges, alacsony férfi.
– Oda öregem, pontosan oda! – mondta Vágó Géza és elege volt ebből a civakodásból.
– Így nem beszélhet! – magyarázta Nusi néni.
– Ki tiltja meg?
Erre hirtelen nem tudtak válaszolni. A férfi folytatta:
– Én vagyok a tömbmegbízott!
– Szarok a tömbjére! – kacagott fel Nusi néni.
– Rohadt csibészek! – kiáltotta vissza. – Az egész családja!
– Nem kérdeztük magát! – szögezte le Vágó Géza. – Törődjön a dolgával.
-Feljelentem magukat! – ordította az ajtóból.
– Csak azt tegye meg! – mondta Nusi néni. – Szétverem a rohadt pofáját! – és mérgesen becsapta a konyhaajtót. A keretből két karika üveg kiesett. Az egyik hangos csattanással a küszöbön tört ezer darabra, a másik a konyha kövezetén. Vágó Gézát a történtek, a szilánkjaiban csillogó üveg, a többiek néma hallgatása, undorral fogta el. Undorodott ettől a környezettől, ettől az egész lakástól. Nem szólt egy szót sem, felvette az ágyról zakóját és köszönés nélkül, kiment az utcára.
Hozzászólások