Ezt az aktuális kifejezést, állapotot, tulajdonságot, mint a közömbösség, sokan megérjük, elszenvedjük, bosszankodunk miatta. Mert az életünk, embertársaink, nem éreznek egyformán. Szokták mondani, más húrokat pengetnek, vagy éppen nem szólnak egy szót sem. Mindenki hallott élete során olyan kifejezésről, mint letargia, levertség, egykedvűség, érdektelenség, közöny, részvétlenség, nemtörődömség, fásultság, egykedvűség stb. Sorolhatnánk tovább, de itt a legfontosabb az egyén, az ember magatartása, magaviselete. Ezek a szavak olyan állapotot, tulajdonságot fejeznek ki, amelybe könnyű beleesni. Az egyén válogatja a hovatartozást és a mélységet is.
*
N. János hazafelé ment a munkából munkatársával, Zolival. Pont a körforgalomhoz értek, az előtte lévő gyalogosátkelőn szerettek volna átmenni a túloldalra, amikor a körforgalomba balról behajtott szabályosan egy Ford személygépkocsi, közben az átkelő felől nagy sebességgel érkező kisteherautó belefutott a Ford személyautóba. Óriási csattanás, a kisteherautó a körforgalom középső placcára tolta fel a gépkocsit, amely az ütközés következtében oldalára fordult és nagy csörömpölés közepette alaposan összetört.
Döbbenten álltunk az átjáróban, többen is. N. János jobbján egy negyvenéves, sárga pulóveres férfi állt. Többen az autókhoz rohantak, hogy segítsenek a bajbajutottakon. N. János megfogta a sárga pulóveres férfi karját és mondta: – Jöjjön! A férfi kitépte a karját és annyit mondott: – Minek? – és nézett közömbösen. – Segíteni! – unszolta. A sárga pulóveres még hozzá tette: – Ez csak jelenet, olyan, mint a filmben. N. János erre mérges lett. – Ember! Ez a valóság! A sárga pulóveres megjegyezte: – Mint az esti híradóban! – és állt közömbösen, nézte a felbolydult helyzetet. Még annyit mondott félhangosan: – Már az ember el sem tudja választani, mi a valóság és mi, ami nem!
*
M. Éva a falu szélén lakott férjével és most pontosan nyolc gyerekével. Éva nem dolgozott, hogyan is tudott volna a sok gyerek miatt. Csak szült és ellátta a gyerekeket. Ebben már igazán el is fáradt, mondta egyszer: – ha még egyszer férjez mehetnék, csak két gyerekem lenne. Sok baj van ezzel a nyolc gyerekkel. De ugye a valóság az valóság, ezek a gyerekek már megszülettek, gondozni, nevelni kell őket, még ha fárasztó is.
A védőnő meglátogatta őket, ez olyan soros látogatás volt. Azt tapasztalta, hogy a legkisebb gyerek lázas, sovány. Kérdezte: – Miért nem viszi orvoshoz? A válasz: – A többi gyerek is felnőtt, ha egy kicsit lázas is volt. Nincs semmi baj! – mondta, és látszott rajta az a fajta fásultság, amely megakadályozta abban, hogy többet tegyen.
A védőnő intézkedett, az orvos kijött, megvizsgálta a gyereket, kapott orvosságot és a védőnő pár nap múlva ismét meglátogatta őket. A gyerek valamivel jobban volt, de M. Éva hozzáállása nem sokat változott. – Talán jobb lenne intézetben ezeknek a gyerekeknek! – vetette fel. M. Éva ez ellen tiltakozott és ígéretet tett a védőnőnek, ezután jobban odafigyel mindenre.
*
H. falu kis művelődési háza a meghirdetett táncoktatás miatt zsúfolásig megtelt. Valamikor tánciskolák működtek, ahol a társastáncot – tangó, keringő stb. – képzett tanárok tanították. Ez azért kellett, hogy a fiúk, lányok ismerjék a táncot és egy összejövetelen ne üldögéljenek csak úgy magukban, felkérhessék a kiszemelt lányt egy táncra, közben ismerkedésre. Tehát ennek megvolt a „módja”. A mostani összejövetel pótolni látszott napjainkban a régi tánciskolákat. Minden héten kétszer volt oktatás, esténként csak úgy zengett a kis művelődési ház. Ez életet lehelt a korábbi egyhangúságba. Beszédtémát adtak az ott történtek.
Ment is ez vagy három hónapon keresztül. Valami miatt az egyik tánctanár elmaradt, aztán kissé foghíjasan ment az oktatás, majd később a másik tanár is elmaradt. Az okokat nem lehetett tudni, de azt biztosan, hogy esténként egyre kevesebben jelentek meg, érdektelenség, részvétlenség miatt, aztán meg is szűnt az oktatás. Már csak azok emlékeztek a valamikori táncos estekre, akik valóban párra leltek. Ők hasznosnak tartották az oktatást.
*
P. Eszter most negyven éves, igazán szemrevaló menyecske, mondják a faluban. Férje, K. Csaba sem marad el asszonyától. Ő most negyvenöt éves, jó kiállású fiatalember. Így alkotnak egy párt már több mint tizenöt éve. Mindenki csodálkozik, hogy milyen jól megvannak, nincs köztük konfliktus, vidámak és kiegyensúlyozott a kapcsolatuk, szerelmesek.
Ide kívánkozik William Somerset Maugham angol író véleménye a szeremről: „A szerelem tragédiája nem a halál vagy elválás. A szerelem tragédiája a közömbösség.”
Mások felteszik a kérdést: – Szerelem és közömbösség? A válasz a kérdésre: – Teljesen megférnek egymás mellett! Akkor tulajdonképpen, hogy is van ez? Az érzékenység fontos alappillére a romantikusság, a jól működő kapcsolatokban azonban a túl sok érzelmesség egy idő után kiváltja a közömbösséget. Persze ebben az a csoda, hogy a párok nem figyelnek minden apró részletre, a közömbösség mezsgyéjén egyszerűen elhagyják a mérlegelést. Már észre sem lehet ezt venni, minden megy a maga útján.
*
A politika is megköveteli a magáét, mint az élet. A politika nagybetűvel, jelen van az ember életében. Megköveteli a résztvevőktől, nincs kivétel, mert minden egyén, állampolgár, politikai tényező. A politikusok számítanak rá. Legyen jelen a kampányban, fejezze ki véleményét, vigyen egy zászlót, vagy egy táblát, ha másképpen nem, hát a szavazatával, hogy kifejezze hovatartozását. De mi van akkor, ha az állampolgár, úgy magában eldönti: – Volt ilyen párt, meg olyan, az én életem nem lett jobb, miden csak magamtól függ. Nem érdekel ez a kampány, azt csináltok, amit akartok. Politikailag közömbös vagyok. Nem tud lázba hozni, hogy annak a bizonyos pártnak, amely az ebhez hasonló, hány farka van.
*
O. Miklós vett az alföldön egy kis tanyát. Már gyerekkorában arra gondolt, hogy jószágokkal foglalkozik majd.
Hozzá legközelebb a disznók álltak. Emlékszik, a nagypapa házában is voltak sertések, de ezeket a téli levágásra hizlalták. Lett belőle kolbász, sonka, szalonna. Ott lógtak a nagymama kamrájában. Szépen mutattak egy rúdon, sorba felfüggesztve. Nagypapa onnan kanyarított éles bicskájával egy darabot, ha megéhezett.
O. Miklós nem ilyenre gondolt. Ő nagyban hizlalná a sertéseket és leadná az átvevőnek és pénzé tenné az állományt. Majd újabb sertéseket vásárolna, hizlalná, leadná. Ez egy olyan körforgás lenne, amely folyamatosan pénzt hozna a házhoz.
Ki is alakította a sertéstelepet, volt vagy nyolcvan disznója, amit az első eresztésnél pénzé tett. Az átvétellel nem is volt gond, tehát folytatta. Azonban némi változás állt be az átvételbe. Nem helyben, hanem a vágóhídról jöttek átvevők és nagyon leverték az élő disznó árát.
Ez aztán elkeserítette, pedig szinte éjjel-nappal dolgozott. Majd egyik napról a másikra a kudarc nemtörődömségbe csapott át. Már nem érdekelték a sertések, el is adta azokat egy másik tenyésztőnek. Innentől kezdve O. Miklós sűrűn nézett a pohár fenekére. Úgy érezte, összedőlt a világ körülötte. Pedig nem történt más, csak nem tudta elfogadni, mérlegelni a kialakult helyzetet, kedélyállapotát áthelyezte a nemtörődömség kategóriájába.
*
A közöny modern fogalma az I. világháború után alakult ki a társadalomban. A csatatereken a katonák saját szemükkel látták az elesett katonák holttesteit, a sebesültek sokaságát és az együttérzés fogalma elveszett. Minden mindegy volt. Napjaink háborús helyzetei, színterei szintén kialakítják azt a fajta közönyt, amelynek háttere az értelmetlen viaskodás.
*
Z. Zoltán építésztechnikus volt. Az utóbbi időben elég sok, úgynevezett maszek házat tervezett. Természetesen a megrendelő igényének megfelelően. Ez azonban sajnos oda vezetett, hogy sok esetben figyelmen kívül hagyta az építési szabályokat.
Ennek pedig az lett az eredménye, hogy az önkormányzatoknál engedélyezésre beadott terveket sorban elutasították. Z. Zoltán először dühöngött, megpróbált kapcsolatok révén hatni a hatóságra, sajnos eredménytelenül.
Hazament és úgy szokták mondani, ha valaki befejezi a munkát, szögre akasztotta a vonalzót, meg a körzőt és nem csinált több tervet. Először levertséget érzett, nem sikerülnek a dolgok. Aztán meg az lett a véleménye: – Terveztessék házaikat, akivel csak akarják. Már nem érdekelte a szakmája, nagyfokú fásultság vett rajta uralmat.
*
Összefoglalva a közömbösséget, meg kell állapítani, hogy szoros értelemben az érzelem és akarat mozdulatlansága ez az állapot. Amikor az egyén nem érez semmit, vagy legalábbis így tesz. Valamit tennie kellene, de nem mozdul, vagy nem tud, tehát elmarad a segítség.
Ezt az állapotot már a XVI. és XVII. század fordulóján jól érzékelték. François Fénelon francia teológus, költő így fogalmazta meg: „A közömbösség a lélek legsúlyosabb betegsége.” Sajnos napjainkban is érvényes ez a megállapítás!
Hozzászólások