Dömötör bácsi és a kutyája •

Szépirodalom - próza

Dömötör bácsi és a kutyája

A két öreg, Dömötör bácsi és Emma néni, békésen élték nyugdíjas éveiket. Ez a nyugalmas békesség már vagy tizenöt éve változatlan ütemben pergette az idő lapjait. Változást csak az utóbbi öt évben hozott egy esemény. Mégpedig Dömötör bácsi elutazott egy régi barátjához, születésnapot köszönteni. Hosszadalmas volt a telefonüzenetek sokasága. Hiszen Dömötör bácsi már közel volt a nyolcvanadik életévéhez és Emma néni nem szívesen engedte el az öregurat egy távolabbi vonatozáshoz. Akit köszönteni kellett, az egykorú régi barátja volt, nem volt kibúvó, menni kellett.

Emma néni kikísérte az állomásra, felsegítette a vonatra, a barátja pedig a célállomáson várta. Így minden le volt rendezve.

Az a bizonyos esemény, amely változást hozott a két öreg életébe, egy kutya volt. Dömötör bácsi a születésnapi köszöntésről egy tacskó kutyával tért haza.

– Vidd el Dömötör, nem fogod megbánni – mondta a barátja. Az öreg csak nézte a kis kutyát, az pedig apró gombszemeivel hízelgően nézett vissza rá. A kettőjük kapcsolata mindjárt az elején töretlennek látszott.

Pár napi távollét után megérkezett Dömötör bácsi, jobbján, pórázon, a tacskó kutya. Emma néni amikor ajtót nyitott, a látványtól földbe gyökereztek lábai, az ajtóból nem akart elmozdulni. Azon töprengett, hogyan engedje be a hívatlan vendéget. Dömötör bácsi vetett véget ennek a nem fogadom állapotnak.

– Megjöttünk, hoztam egy kis barátot! – mutatott a tacskóra. A kutya barátságosan csóválta vékony, rövid farkát és tekintetéből, főleg szemeiből, azt lehetett kiolvasni: – Itt vagyok, örülök nektek! Ne bánkódjatok, jó barátok leszünk. Ezzel a képzelt gondolattal be is szaladt a lakásba, kitépve a pórázt Dömötör bácsi vacilláló kezéből. Körbefutott a lakásban, megnézett mindent és aztán megállt a szobaajtóban és elégedett pillantásokat vetett a két megszeppent öregre.

Ez volt a kezdet. Nem veszekedett a házaspár, Emma néni csak annyit mondott: – Engem is megkérdezhettél volna, kell-e kutya vagy nem!

Dömötör bácsi megpróbálta elmagyarázni, hogy ő sem gondolt arra, hogy majd kutyatulajdonos lesz. A barátja ajándékozta meg, az ajándékot nem illik visszautasítani, tehát jött a kutya.

A tacskó pedig úgy tett, mintha már évek óta ebben a lakásban élne. Ahogy járkált a lakásban, nézte a két öreget, elbűvölő volt. Kezdtek olvadozni és már úgy érezték, hogy a tacskó ugyanolyan lakó itt, mint ők. Tehát, levette őket a lábukról. Kedveskedtek a kutyának, jó falatokkal.

Eltelt már jó két hét, amikor Emma néni előállt az ötlettel.

– Nevet kell adni a kutyának!

Dömötör bácsi nem szólt, egy jó kutyanéven gondolkodott.

– Lány a csibész! – jegyezte meg.

Kipróbáltak neveket, de egyik sem tetszett, már majdnem letettek arról, hogy nevet adjanak a kutyának, amikor Emma néni felkiáltott:

– Kornélia! Ez legyen a neve! – mondta határozottan. Demeter bácsinak már elege volt a nevekből, arra gondolt, ha az asszonynak ez jó, akkor legyen ez a neve.

Kornélia. A tacskó élte új helyén hétköznapjait. Reggelente Dömötör bácsi levitte sétálni. A séta nem mindig sikerült, mert Kornélia inkább futni szeretett. Ha futhatott, boldog volt, de pórázzal ez nem ment. Kellett keresni egy olyan helyet, ahol az öreg lekapcsolta a pórázról és szabadon futhatott, apró, rövid bábaival. Ilyenkor olyan volt, mint egy kiszabadult kisgyerek. A szaladgálásnak nem akart vége lenni. Már sokszor magához hívta, hogy egy kicsit pihenjen. A kutya futkosásának már a nézésében is kifáradt az öreg. A kutya, mármint ez a fajta akaratos és önfejű volt. Nem lehetett megtiltani neki semmit. Ilyenkor boldog volt és hálásan nézett gazdájára.

Ha nem foglalkoztak vele, akkor kitalált valamit, hogy ráfigyeljenek. A múltkor a lakásban azt vette észre Dömötör bácsi, hogy a kutya húzza a hátsó lábát. Olyan volt, mintha egy balesetben megsérült volna. Szomorú szemmel keringett a lakásban. Azonban amikor foglalkozni kezdtek vele, egyszerűen elmúlt a lábfájása, véget vetett a színlelésnek, a színészkedésnek. A számmisztika szerint ez a fajta kutya ragaszkodik a megszokott dolgokhoz. A szakemberek összegezve jellemét, kis Napóleonnak is nevezik.

A legutóbbi séta során a tacskó a levett pórázról kecsesen futkorászott, jókedvű volt. Demeter bácsi egy idő után megelégelte ezt a fajta futkosást és szólította a kutyát:

– Kornélia! – aztán megismételte: – Kornélia! – szólongatta.

Egy közelben álló, hasonló korú férfi csak állt és figyelte a kutyát, meg az öreget. Amikor a kutya odajött a gazdihoz, megszólalt:

– Kornélia egy rakoncátlan hölgy! – mondta és bölcsen mosolygott Dömötör bácsira, aki csak állt egy helyben és igazat adott a férfinek.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink