Görbe út
Ibári hangos dudálással érkezett a térre. A mostani bejáratós kocsi egy nagy fekete Opel volt.
A többiek ott ültek a padokon és vártak.
– Itt az Ibári!
– Helló!
– Szevasztok! – kiáltották egymásnak.
A kocsiban most, egy másik lány ült. Szőke haja a válláig ért. Kedvesen mosolygott.
Ibári kiszállt a kocsiból és odajött.
– Srácok, elviszem ezt a lányt Erzsébetre, aztán jövök – mondta magyarázólak.
– Várjunk? – kérdezte Temesi.
– Persze. Nem tart sokáig.
– Ez is rokon, vagy földi? – kérdezte nevetve Ibáritól Vágó Géza.
– Nem.
– És az unokahúgod?
– Vége.
– Dobtad?
– Nem lehet folytatni. Veszélyes játék.
– Pedig beléd esett – mondta nevetve Kapás. – Láttam a múltkor.
– Mit láttál te nagyokos?
– Bámult téged, mint…
– … Borjú az új kaput!
– Le vagytok … – mérgesen legyintett, de nem fejezte be, amit mondani akart. Visszament a kocsihoz és kemény mozdulatokkal, elhajtott.
– Mérges a fickó – szólt Gedó.
– Majd megbékél – legyintett Kapás.
– Visszajön az Ibári? – kérdezte távolabbról aggódó hangon Gedó.
– Persze.
– Ha nem jön, szétverem a fejét – magyarázta Gedó. – Megígértem egy lánynak, hogy elmegyünk.
– Egy lánynak? – csodálkozott Temesi.
– Igen.
– Értesz te a nőkhöz egyáltalán? – kérdezte Vágó Géza.
– Te gyerek vagy még – mondta Temesi.
– Csak a legfiatalabb! – helyesbített Gedó szerényen.
– Szőrös már? – incselkedett vele Kapás.
– Marha! – ordított vissza hangosan Gedó. A többiek nevettek.
– Hol lakik a szépség? – érdeklődött Temesi.
– Veresegyházán.
– Ó, a kis falusi szűzike – magyarázta Temesi, erőltetett, vékony hangon.
– Rendes lány! – érvelt Gedó mérgesen. Bosszantotta a srácok hülyesége. A lány tényleg rendes, kedves hozzá és ő is kedveli. Nem gondolt még semmire, az olyan jó benne, hogy munka után, együtt sétálnak. A lánynak sajnos kevés ideje van. Mindig siet haza. Pedig szívesen van vele. Egyszer, már az is eszébe jutott, hogy elviszi hozzájuk, a Garai utcába. Bemutatja az anyjának. Biztos megszeretnék egymást.
Gedó György az anyjával, és két évvel, fiatalabb húgával élt ott. Az apja, egy másik nő miatt, nyolc évvel ezelőtt elhagyta őket, aztán elváltak. A húga gimnáziumba jár, szeretne majd tovább tanulni. Neki nem lehetett, mert egy kereső férfi kell a családban és ő volt a soros.
Fiatalon kezdte a gyárban, ott a Kismotorban megbecsülték. Elvégzett egy rövid tanfolyamot, targoncavezető lett. Nem rossz meló, a géppel sok mindent megtehet az ember, csak kell egy kis leleményesség.
Sokáig zavarta őt, hogy vörös a haja. Az iskolában Piroskának, meg Égőnek nevezték. A lányok nem is álltak vele szóba, csak a gyárban változott ez meg. Talán azért is szeretett ott dolgozni…
– Persze – helyeselt Temesi az előbbi beszélgetésre.
– Ártatlan – mondta affektált hanglejtéssel Kapás és mozgásában is utánozta a lány légies járását.
A többiek dőltek a nevetéstől.
Ibári csikorgó fékezéssel, megállt a Megyeri út sarkán, a tér felöli oldalon. Hosszan tülkölt, kétszer is.
– Mehetünk! – kiáltotta a kocsiból.
Beszálltak. Gedó előre ült, Ibári mellé.
– Lali, ha lehet, menjünk Veresegyházára – kérlelte.
– Rendben! – mondta Ibári és begyújtotta a motort, kapcsolt. A kocsi éles ívben visszafordult.
– Van ott egy lány, megígértem, hogy elmegyünk.
– Komoly? – kérdezte Ibári és bekapcsolta az irányjelző gombját.
– Nem tudom – válaszolta Gedó zavartan.
Ibári kifuttatta a kocsit a Fóti úton. Csikorgó gumikkal kanyarodtak a Váci útra.
– Értem, tehát komoly – mondta és újabb sebességet kapcsolt. – Legalább is a szándék – folytatta. A Megyeri Csárdánál már nyolcvan fölött futott a kocsi. – Ne szomorkodj, így van ez. Nekem is, mind komoly, halálosan az. Aztán egyszer vége. Nincs tovább.
– Jön másik – vigasztalta Temesi.
– Vigyázz, előzni akar a Skodás! – figyelmeztette Ibárit Vágó Géza. A Skoda éles berregéssel leelőzte a fekete Opelt.
– A fene a kerekeit! – bosszankodott Ibári.
– Öreg tragacs ez! – nyugtatta Ibárit Gedó.
Ibári nem szólt, csak nyomta a pedált. Háromszáz méter után utolérték a Skodát. Gyorsított, de a Skodás sem hagyta magát. Százharmincat mutatott az óra. Előzni nem tudott, a szembejövő járművek, kisebb távolságokra, folyamatosan jöttek. Valósággal rá ragadtak a Skodára. Aztán a házgyár utáni egyenesbe Ibári felismerte a pillanatnyi helyzetet és leelőzte.
Temesi és Kapás nevettek a Skodáson. Egy öreg, ősz hajú férfi ült benne, egy fiatal sráccal. Az öreg rázta az öklét, kiabált valamit, meg mutogatott, de a zajban, a rohanásban csak a mérges arcát látták.
Dunakeszinél, Fót irányába fordultak. Harminc perc alatt Veresegyházára értek. Egy sátortetős, kőporozott, új ház előtt állította meg a kocsit Gedó.
Zöldre festett vaskerítés határolta a portát az utca felől. Gedó ment előre, a többiek egyenként követték.
A lány kitörő örömmel fogadta őket. Barna haja a fején összetűzve, könnyű otthonkát viselt.
– Szép mellei lehetnek – mondta Vágó Géza Ibárinak. Ők jöttek a sor végén, volt idejük megnézni a lányt.
– Igen – nyugtázta röviden Ibári.
– Jó napot! – köszönt hangosan Gedó a konyhából előkerülő szülőknek.
– Gedó György! – mutatkozott be.
Az öreggel, aki olyan negyven éves lehetett, de többnek látszott, Gedó kezet fogott.
– A barátaim! – mutatta be a többieket.
– Ihász Antal! – mondta az öreg és mindenkivel kezet fogott. – Kerüljenek beljebb – invitálta őket a szobába.
Leültek. A lány szorgoskodott. Terítő került az asztalra, majd boros poharak.
Az öreg behozott egy nagyobb demizsont. Térdére fektette, öntött.
– Saját termés! – büszkélkedett vele és tovább öntötte a sárgás színű bort. Szépen csillogott a poharakban.
– Egészségükre! – mondta és felemelte poharát.
– Egészségére! – köszöntötték, aztán ittak.
Szótlanul nézték egymást.
– Kati lányom beszélt magáról – kezdte az öreg.
– Igen? – kérdezett vissza csodálkozva Gedó. A többiek összenéztek. Vágó Géza grimaszt formált a szájával, mintha nem értene semmit. – Olyan, mint a lánykérés – suttogta Kapás Temesinek. – Erről nem volt szó! – válaszolta vissza.
– Együtt dolgoznak? – faggatta Gedót az öreg.
– Igen – mondta és feszengve ült a széken. Valóban zavart lett a kérdésektől. Nem ezért jött, a lánnyal még erről nem beszéltek soha.
– Mennyit keres? – kérdezett tovább.
– Nem sok. Hatezer felett.
– Takarékosan kell majd élni – magyarázta. Felvette a poharát, megvárta a többieket, koccintottak és ittak. Cigarettát kínált, páran rágyújtottak.
– Mondja fiam – kezdte az öreg – szeretne falun lakni?
– Nem. Azt hiszem nem.
– Csak a városban?
– Igen.
– A lányom nem szereti a várost, meg tudja itt ez a nagy ház – mutatott körbe a kezével.
Gedó nagyon kényelmetlenül érezte magát. Nem tudta, hogy üljön. A többiek döbbent arccal nézték a szembe ülő és beszélgető két embert, közben a nevetés, belülről feszítette őket. Élvezték Gedó zavarát.
Az asszony észrevette, hogy a férje egy kicsit többet akar tudni, mint amennyit kellene.
– Nem kell erről beszélni – intette le. – Majd ha jobban ráér a Gyuri.
– Igen – vágott közbe Gedó. – Majd…
– Menjünk? – kérdezte hirtelen Vágó Géza, hogy mentse Gedó kényelmetlen helyzetét.
– Ne haragudjanak, de mennünk kell – magyarázta Gedó.
– Hát jó… – egyezett bele az öreg.
– Majd visszajövünk!
– Még egy pohárral igyanak – kínálta az asszony őket.
Töltöttek és ittak.
Kati, szomorú arccal állt, kissé megszeppenve. Szemét, nem vette le Gedóról.
Hangos köszönéssel búcsúztak.
A kocsiban, aztán kitört a nevetés. Senki nem szólt semmit, nevettek, megállíthatatlanul. Ibári a kocsit, ezért csak „lépésbe” tudta vezetni.
– Berezeltél?
– Nem mondtad, hogy lánykérésbe megyünk.
– Legalább tiszta alsót vettem volna.
– Jól adták az árát.
– Teljesen befűzik ezt a gyereket.
– Az öreg már védte a vagyont.
– Csak a lányt.
– Az a tied lesz, ne búsulj! – magyarázták felváltva Gedónak. Ő nem szólt, csak ült az első ülésen és nézte milyen érdekes, szürke csíkokkal fut az út, a kocsi alá.
Hozzászólások