Első randi
A bőröket átvitték a húsolóba, mind a három kocsival. Sürgetni kellett az embereket, mert a huszadikai szállítmánnyal, menni kell az árunak, megmondta a főmérnök. Őt tette ezért felelőssé és Vágó Géza nem szerette, ha összeütközésbe kellett kerülnie, a főmérnökével. Megnyugodva ment vissza az irodába, most már nem lehet semmi hiba, a kocsikat áttolták, ott az áru, a határidőt tartani tudják. A műhely közepén járt, amikor utána kiáltottak: – Vágó szaki, keresik!
Körülnézett.
Egy fehér köpenyes asszony állt az ajtóban és várt. Mindjárt megismerte: Pötyi kolléganője.
– Ne haragudjon, Pötyi küldött – mondta zavartan.
– Tessék!
– Kéri magát, hozzon holnapra, két mozijegyet – mondta az asszony és pénzt nyújtott Vágó Gézának. – A Fény moziba, ide az Árpád útra.
– Igen, szívesen – hebegte hirtelen.
– Egy amerikai filmet játszanak.
– Értem.
– Szeretne elmenni valakivel, de nincs ideje. A zárást, ma még be kell fejezni – tette hozzá.
– Jó, rendben. Holnap hozom.
Az asszony elbúcsúzott, kiment a műhelyből. Vágó Géza ott állt és sehogy sem tudta megmagyarázni a történteket. Folyton csak arra gondolt, miért kell két jegy? Kinek lesz? Ki lehet az a másik? Így akarja talán tudtára adni, hogy vége? Vége? Minek van vége? El sem kezdődött semmi! Csak annyi, hogy néha beszélgettek. Ez minden.
Szidta magát, hogy egyszerűen többet gondolt, a reális helyzetnél. Azért mégis furcsának tartja, hogy mással veteti meg a mozijegyét, még akkor is, ha csak szívességet kér.
Holnap, megmondja a lánynak, ezt nem várta tőle! Munka végeztével elment a mozihoz, beállt a sorba, jó félóra múlva megkapta a két jegyet.
Másnap, mindjárt reggel felvitte. Végigment a hosszú folyóson, kopogott, várt. Jó sokára hallotta meg a gyenge igent. Benyitott, Pötyi ott ült az irodába, egyedül.
– Jó reggelt! – köszönt.
– Már vártam – mondta a lány és felállt.
– Tessék a két jegy! – nyújtotta és a hangjában gyerekes durcásság bujkált.
– Köszönöm – felelte a lány és elvette a jegyeket.
– Szívesen.
– Hánykor kezdődik?
– Háromnegyed hatkor.
– Akkor fél hatkor, a mozinál – mondta a lány és az egyik jegyet, visszaadta.
Vágó Géza zavart lett. Nem akart hinni a fülének.
– Én várjam? – kérdezte csodálkozva és magára mutatott.
– Igen.
– O… o… ott leszek – hebegte és nagyon szégyellte Pötyi előtt zavarát. Többet nem tudott mondani, újból köszönt és kiszédelgett az irodából.
Erre azért nem számított. Egész nap, nem bírt magával, folyton a lányra gondolt. Haragudott magára, hogy eddig nem tett ezért a kapcsolatért semmit. Hogy lehetett ilyen ökör? Nem vette észre, mennyire kedveli őt. Nem látta, persze, hogy is láthatta volna, amikor mindig más után „koslatott”.
Csak az estére gondolt. Ötpercenként nézte az óráját, de az idő borzalmasan lassan haladt. Végre két óra lett, fürdött, öltözött és rohant haza. Vizet melegített, borotválkozott. A fogát is megmosta, pedig legtöbbször eltelt egy hónap is, amikor az ilyesmi nála sorra került. Évától csórt egy kis kölnit. Bekente az arcát borotválkozás után.
Nusi néni nem szólt egy darabig semmit, csak nézte fiát. Aztán nem bírta tovább, a kíváncsisága erősebb volt mindennél.
– Mi a fene ütött beléd?
– Semmi – mondta közömbös hangon.
– Megbolondult ez a gyerek! – magyarázta később a nagymamának. – Még csak ez hiányzott? – hadonászott karjával. – Apád hazajön, nemsokára.
Idegesen széttárta a karját:
– Mi lesz velem, ha nem birok veletek?
Vágó Géza megtorpant egy kicsit.
– Haza jön az öreg? – kérdezte csodálkozó arccal.
– Igen.
– Mikor?
– Talán két hét – mondta Nusi néni. – Vagy egy hónap.
-Olyan jól van? – csodálkozott. – Szépen javul. Már felkelt.
– Hát csak jöjjön! – biztatta a hazajövetelre az öreget, így a távolból, de ebben a biztatásban megkeseredett a hangja.
A hír miatt, egy kicsit rosszkedvűen indult a mozihoz. Nem sietett, mégis, legalább tíz perccel korábban odaért. Várt, majd sétált az utcán, olyan ráérősen, mintha semmi egyéb dolga, nem lenne. Közben belülről, valami nagy izgalom feszítette a gyomrát.
Öt perccel elmúlt fél, amikor Pötyi megérkezett. Szürke kockás, kivágott nyári ruhát viselt, magas sarkú szandállal. Nagyon csinos volt.
– Ne haragudjon, de a villamos… – mondta bocsánatkérően.
– Nem történt semmi. Fő, hogy itt van – dörmögte.
Bementek az előcsarnokba.
– Meglepődött? – kérdezte Pötyi.
– Mikor?
– A jegy miatt.
– Igen – hebegte zavartan.
– Miért?
– Azt hittem, másnak kell, hogy mással akar elmenni.
– Haragudott?
– Kicsit. Meg akartam mondani.
– Mit?
– Máskor, ne velem hozassa.
Egymásra nevettek.
– Azért még vesz? – kérdezte a lány.
– Akarja?
– Csak akkor, ha maga is.
– Igen – tette hozzá Vágó Géza.
A csengő élesen berregett. A félhomályban megkeresték a helyüket és leültek, nem beszéltek. A film színes és szélesvásznú volt. A feszültség ott vibrált közöttük. Vágó Géza a sötétben ügyetlen mozdulattal megfogta Pötyi kezét. Torkában érezte szívverését. Csodálkozott ezen, egyszerűen nem értette. Nem most van először lánnyal, nem kamasz már, és mégis, felfordult a világ vele.
Később szótlanul mentek, egymás mellett az utcán is. A lány törte meg a csendet elsőnek:
– Nem haragszik? – kérdezte.
– Miért?
– A mozi miatt. Amiért elhívtam?
– Nem. Nem haragszom.
– Most szégyellem egy kicsit magam…
– Miért?
– Talán nem kellett volna…
Vágó Géza nem válaszolt, hagyta ezt a csendes hallgatást, kettőjük között. Akkor riadt meg, amikor a lány megállat a villamos megállóban.
– Én Óbudán lakom.
– Elkísérhetem? – kérdezte hirtelen.
– Ha akarja – felelte Pötyi. – Szeret gyalogolni?
– Csak sétálni.
– Jó, akkor menjünk gyalog, a vasúti hídon keresztül. Ott lakunk a gázgyárnál.
Elindultak. Felmentek a hídra. Most Vágó Géza kezdte a beszélgetést.
– Befejezték a zárást?
– Nehezen – mondta Pötyi. – A végösszeg nem egyezett.
– Szereti ezt a munkát?
– Érdekes.
– Ezt tanulta?
– Igen. Közgazdaságit végeztem.
– Első munkahely?
– Harmadik. Itt most elégedett vagyok.
Vágó Géza tovább kereste a kérdéseket, de nem jutott előbbre. Ezek a kritikus pontok nála. Majd csak, túljut rajta, talán az lenne a legjobb, ha nem gondolna rá.
Kinézett a híd korlátja fölött.
– Kevés a víz – mondta.
– Szárasság van – felelte a lány.
– Jó meleg nyár, az idei.
– Sajnos nem voltam strandon még.
– Mit csinál vasárnap?
– Segítek. Nagy a család.
– Hányan vannak?
– Hatan, a sógorommal.
– Mi is, pontosan, a nagymamával.
– Három testvérem van – magyarázta. – A nagyobbik férjnél. Vasárnap mindig nálunk ebédelnek.
– Az jó lehet.
– Apám szereti. Ha együtt a család – felelte Pötyi és lassú lépésekkel mentek, a hídon keresztül.
– Ő hol dolgozik?
– A gázgyárban, a mama meg a Golbergerben. Itt kaptak lakást – mutatott a túlsó partra. – Már régen, a gyártól. A papa gyárától – tette hozzá. – Azelőtt Csillaghegyen laktunk, egy bérelt lakásban. Itt sokkal jobb.
Vágó Géza megállt a korlátnál.
– Nézze azt a kishajót – mutatott a vízre. Alattuk egy vontató motoros húzott, négy összekötözött uszályt. A hajó ablakai sorban kivilágítva, fent piros és zöld lámpa égett.
– Milyen szép – csodálkozott a lány.
– Jó lenne utazni vele – mondta és arra gondolt, tényleg jó lenne elmenni, ezzel a lánnyal. – Szeret kirándulni? – kérdezte és bámulta az alattuk folyó, sötét vizet.
– Igen.
– Egyszer elmegyünk, hajóval.
– Az jó lesz – örvendezett a lány.
Vágó Géza, most őt nézte. Találkozott szemük. Egyszerre mozdultak karjaik az ölelésre. Szorították egymást. Pötyinek olyan kellemes illatú volt a haja, meg a bőre, hogy Vágó Géza eszét vesztette.
– Úgy csillog a szemed… – mondta a lánynak. – Szép a szád… – folytatta. Mást is akart mondani, de Pötyi megcsókolta. Vadul ölelték egymást. Később lementek a hídról, mert két biciklis férfi jött és az összeölelkezett pár mellett, hangos csengetéssel hajtottak el. Újból a Gázgyár deszkakerítésénél ölelkeztek össze. Vágó Géza egész testében remegett. Nagyon kívánta a lányt, aki az ölelkezést ugyan olyan odaadással fogadta, mint azt ő tette. Először álltak egyhelyben, de az újabb vad mozdulatoknál, meg-megbillentek. A kerítés pár centire lehetett tőlük. Vágó Géza észrevette, mert biztos talajt akart a lába alatt érezni, ahol megfeszítheti kellően magát. Egyet lépett előre, Pötyi egyszerre mozdult vele hátrább, aztán nekitámasztotta testét a kerítésnek és ez ideálisan fix pontot adott, későbbi harmonikus mozgásuknak. Vágó Géza tudta, ezt a helyet többé nem felejti majd el, hiszen szerelmet kapott itt, boldogságot, mindent, amit eddig csak titkon remélt. Légiesen könnyűnek érezte a járást hazafelé, mintha nem is ezen a földön járna.
Hozzászólások