Ezzel a megnevezéssel életünk során sokszor találkozunk. Ugyanis az ember bármely korban lehet vállalkozó.  A hétéves gyerek azt mondja: – Átugrom az árkot! Tehát vállalkozik valamire. Igaz, pénzt nem kap érte, mert az igazi vállalkozó olyan dologra, cselekvésre vállalkozik, amelyet meg kell fizetni. Ilyen az asztalos, az ács, a motorszerelő, de sorolhatnánk hosszan ezt a sort.

A mi hősünk is vállalkozó. Kreolbőrű cigánygyerek, úgy huszonöt éves. Név szerint mindenki csak úgy ismeri, a Tibike. Valóban Péter a neve, de ezt ő nem használja, az ő közösségében csak Tibike, mindenkinek.

Tibikének nincs szakmai képesítése, hogy azt felhasználva vállalkozást folytasson. Abban a kis városban ahol lakik, mindenki ismeri. Középtermetű, masszív kötésű ember. Korban olyan huszonöt éves lehet. Tehát a nyolc osztályt több nekifutás után sikeresen letette. Tud olvasni, írni, és aki ismeri azt is elmondja Tibikéről, hogy csavaros esze van, jól tud beszélni, szinte mindenkivel szót ért. Tehát, tud „számolni”. Összegezve, Tibikének ez a képesítése, erre alapozta vállalkozását.

Tibike leült a konyhába, nézte anyját, aki készítette az ebédet. Most tényleg arra gondolt, csinálni kellene valamit. Mindent összerakott és azt mondta önmagának, vállalkozom!

Nem nagy ez a vállalkozás, de arra nagyon is megfelel, hogy aránylag kényelmes munkával pénzt is keressen. Nem túl bonyolult ez a vállalkozás. Ez a segítőkészségen alapszik. Tibike segít mindenkinek. Reggelente végigmegy a főutcán, beköszön minden boltba, beszélget egy kicsit, aztán tovább megy.

– Hová Tibike? – kérdi az egyik ember az utcán.

– Hozok három lángost a Pistinek. – ő a hentes az egyik ABC-ben.

Máskor:

– Megyek a postára, feladom a Sárika csomagjait! – a Sárikának cipőboltja van és a megrendelőknek így küldi a cipőt, vagy szandált. Becsomagolja csomagként, és Tibike elviszi a postára és feladja, visszamegy a boltba.

– Itt a csomagfeladó! – mondja és leteszi az asztalra. Ott már ki van készítve egy kék színű ezres. Zsebre vágja, köszön és megy tovább. Átsétál az ÁBC-hez. Bemegy a boltba és Vikit keresi. Ő a bolt vezetője.

– Már vártalak – mondja Viki. – a parkolót is nézd körül, mert ezek az autósok eldobálnak mindent – mondja Viki. – A szerszámok a szokott helyen.

Tibike veszi a tárolóból a söprűt, lapátot, meg a húzós kocsit. Végigsöpri a területet a bolt körül, meg a parkolóban. Aztán a szemetet a bolt melletti kukába borítja. Végezetül visszamegy a szolgáltatás áráért. Kap egy ezrest, meg a most kisült pogácsából egy zacskóval. – Látod, így megy ez, mert a boltban még csak kitakarít a személyzet, de kívülre senki sem akar menni – mondja Viki magyarázatként.

Tibike benéz az óráshoz. Bözsike az órás, nagy családja van. Ezekről gondoskodni kell, élelemmel és még sokféle eszközzel. Ez úgy néz ki, hogy szerdai napon benéz a Tibike, kap egy kézzel írott cetlit. Azon rajta van, mit kell megvenni a piacon, hogy hétvégén Bözsike zavartalanul tudjon főzni a családnak. A cetlin van minden élelmiszer alapanyag, be kell nézni a henteshez is. Bözsikének van egy nagy füles kosara, azt szokta magával vinni, abban hozza a megvásárolt alapanyagokat. Van úgy, hogy kétszer is kell fordulnia. Aztán leteszik a dolgokat, elszámol a kapott pénzzel. Amint végez, kézbe kapja a „munkadíjat”. Ez ugye változó, mit és mennyit kell vásárolni. Az összeg úgy ezer- vagy ezerötszáz körül mozog.

A vállalkozáshoz hozzátartozik a kínai boltba való látogatás is. Ez általában hetente kétszer valósul meg, milyen kedve van a Tibikének a cipekedéshez. Mint ismert, a városban több évvel ezelőtt nyitott egy olyan boltot egy kínai srác a feleségével, amely olyan dolgokat árul, ami egy háztartásban okvetlen kell. Ezek az eszközök elégé széleskörűek, ha csak a mosószerre, egészségügyi papírokra, édességekre, többféle csokoládéra, kávéra, italra, konzervekre gondolunk. A lényeg ebben a boltban az, hogy pár forinttal minden olcsóbb, mint az ÁBC-ben. Tehát nagy a forgalma, sok a vevő. A kínai boltos, a Sanyika, már egész jól beszél magyarul, nem lehetne eladni, különben is nagyon jó érzéke van az üzlethez. Mindenki csak Sanyikának nevezi. Eredeti neve Shu Tong, ezt egy magyar nem tudja megjegyezni és majd mondani. Inkább egyszerűen lefordítja. Gondolja, ha a neve S betűvel kezdődik, az nem lehet más csak Sanyi, Sanyika.

Ez az érzéke abban is megmutatkozott, hogy a boltja a város központjában működött, ezt most áttette egy hidegre szerelt gyárépületébe. Változnak a dolgok, az üzem, amely valamikor kötöttárut gyártott, „beadta a kulcsot”, az épület üresen állt. Sanyika, a kínai boltos szemet vetett erre az üres gyári részlegre. Most egy ugyanolyan boltja van, mint a régi volt, de árul még vagy százféle eszközt, cikket és úgy néz ki, mint egy áruház.

Az árut papír karton dobozokban szállítják a boltba. Aztán, amikor ezek a dobozok kiürülnek, szinte hegyeket alkotnak. Ekkor jön a Tibike és húzós kocsijára felpakolja és viszi a méhtelepre. Ez az egyik legjövedelmezőbb vállalkozása, mert egy-egy fuvar, több ezer forintra is kirúg. Ez a munka a rakodás, meg cipekedés miatt, kissé fárasztó, ő azonban szívesen csinálja, a Sanyika is elégedett vele.

Még egy állandó vállalkozása van. Ez belefér a napjában, hiszen egy reggeli és egy esti munkarészből áll. A főutca sarkán áll a meséből átvett fagylaltos, a Bagaméri, aki a fagylaltját „maga méri”. Persze ez csak a mesében van így, mert a fagylaltos Tóth Ferenc cukrász, becsületes névre hallgat. Aztán van annyira rafinált, hogy a fagylaltját nem ő, hanem négy nagyon csinos fiatal lány méri. Legényembernek érdemes nyalni ott egy fagylaltot, szemmel tarthatja a szépségeket.

Tibikének az a dolga, hogy korán reggel, úgy hétóra körül a fagylaltozó elé kirak négy asztalt, négy-négy székkel. Szépen kiigazítja őket, olyan katonás rendbe. Tisztára töröli, hogy a vendégnek ne legyen panasza. Már ekkor reggel kap egy tölcsérbe két nagy gombócot, a legfrissebb fagylaltból, melyet az egyik asztalnál ülve, elnyalogat, közben szemléli a város forgalmát. Ez olyan, mint egy úri foglalkozás, kinézetre. Aztán este, mikor zár a fagylaltos, Tibike összeszedi a székeket, meg az asztalokat és a bolt melletti helyiségben dekkoltatja, a reggeli újbóli kihordásig. Ilyenkor is kap egy fagylaltot, nem választék szerint, hanem abból, ami az nap nem fogyott. Tóth Ferenc cukrász mester hétvégén találkozik Tibikével és ilyenkor rendezik a heti munkabért, amely változó, a forgalomtól függ. –Most csak ennyit tudok adni! – mondja a szűkebb héten a cukrász, de ez kitesz minden héten legalább kétezer forintot.

Tibike elégedett ezzel a sokszínű és változatos munkával. A pénz ugyan lehetne több, de ha ez van, akkor ezzel kell megelégedni. Az egyik, nálánál idősebb barátja már többször mondta neki:

– Tibi, ebből hosszú távon, nem lehet megélni. Keressél valami állandót!

– Jó ez nekem. Megvan mindenem. Otthon vagyok a mamánál, így nincs semmi baj – összegezte a felvetést. De azért gondolkodott az elhangzottakon, érezte ez a vállalkozás, nem az igazi, tényleg emberes foglalkozást kellene folytatni. De ezzel ennél többet nem foglalkozott.

A barátja, aki egy kicsit jártasabb volt a dolgokban, egyik nap azzal állt elő:

– Tibike, mond, hogyan lesz ebből a kódorgó vállalkozásból majd nyugdíjad? Mond el nékem, magyarázd meg!

Erre aztán tényleg nem tudott válaszolni, pedig sok dolgot megoldott ő már. Abban az egyben biztos volt, dolgozni kell!

Teltek a napok a hetek, pont a fagylaltosnál nyalta az aznapi vaníliás fagylaltját, amikor leült melléje a kitett asztalhoz egy középkorú férfi. Nézte Tibikét egy darabig, majd megkérdezte:

– Eljöhetnél hozzám! Nekem van egy autójavító szervizem. Hiányzik egy ilyen fajta srác, autókat kellene mosni. Jó pénzt ajánlok neked, egy műszakos meló, minden délelőtt, héttől háromig. – Aztán elhallgatott, várta a választ.

Tibike nem válaszolt, csak gondolkodott. Az autójavító vállalkozó tudta, hogy a pénz majd csábító lesz és mondott egy összeget.

Tibike elpirult és barna bőrén furcsán hatott a pír. Bólintott és ennyit mondott: – Rendben!

Innentől kezdve Tibike az autójavítóban, gumicsizmában és gumikötényben mosta az autókat. Magasnyomású vízsugarával pásztázta a koszos tragacsokat. Azért néha eszébe jutott a saját, régvolt vállalkozása, de most büszkébb volt, mert ebből a keresetből futotta mindenre, még a nyugdíjalapba is levontak a későbbi évekre.

Megosztás

Tweet