Elemért, a szőke harmincéves Pacsirta utcai fickót mindenki ismerte az utcában. De nemcsak itt, hanem az egész városban, sőt a környéken is. Híres volt több jellemző tulajdonságáról. Először is arról, hogy kigyúrt alakja, óriási lapát kezei, meg természetesen markáns, ellentmondást nem tűrő habitusa miatt a környező kocsmák rettegett alakjává vált. Nem sok kellett ahhoz, ha felbosszantották, vagy úgy szóltak hozzá, hogy összetörjön pár széket, asztalt és természetesen a közbepofázó arcát, melyet legtöbbször kiköpött fogai is megbánták. Másodszor arról volt híres, legalábbis köztudott volt róla, hogy egyetlen gyerek. Apja gazdag vállalkozó, van mit aprítani a tejbe. Volt már neki több autója is, de a legtöbb kocsi az utakon rótt kilométerek során más autóval vagy egyéb akadállyal való találkozási formája miatt a roncstemetőben végezte. Elemér az utóbbi időben, ebből kifolyólag gyalogosra váltotta közlekedését, meg apja is mosolyszünetet rendelt el a pénztárcája körül. A harmadik rejtett hírességét nem tette közzé, de mégis elterjedt róla, persze életkora hozta, hogy férfi hormonjai jól működtek, vágyott már a szerelemre. Meg is ismerkedett az utcában lakó, alacsony, melles Zsófival. De ez az ismeretség, szerelmi viszony nem tartott sokáig, mert Zsófi nem bírta az ágyjelenetek gyűrődését. El is hagyta Elemért, a kudarcról beszélt is, önmagát igazolva, lopva, sunnyogva, hogy akkora szerszámja van, hogy azt tartósan kibírni nem is lehet. Köznapi nyelven úgy szokták mondani, hogy ez a testrész olyan „szamár bőgető” méretű.
A kis Tódor, mert csak így hívták Elemér barátját. Ő mesélte a kocsmában azt a történetet, amikor egyszer dolgozott egy vállalatnál és az igazgató sofőrjéről járt a hír, hogy neki is a természetfelelős megadatta azt a bizonyos „szerszámot” méreten felül. A nők, akik hallgatták a sofőr történetét, szégyenlősen, szemlesütve viselkedtek, mintha nem is lennének kíváncsiak az egészre. Az elbeszélés végén az egyik nő megszólalt: – Hol van az a sofőr?
Elemért is így ismerte meg Piroska. Hallott Elemér harmadik jellemzőjéről és érdeklődést mutatott a fiú iránt. Elemér pedig nem utasította el a lány közeledését, meg is volt a próba futam, melynek az lett a vége, hogy Elemér és Piroska házasságot kötöttek.
Elemér faterja egy emeletes házban vett lakást a fiatal párnak, nászajándékként. Nem is volt egy darabig semmi baj, sem az együttléttel, sem a bőgető létezésével. Éltek, mint a mesében. Aztán egyszer valamin kiborult a liszt. Nem is akárhogyan, szinte ez az állítólagos „liszt”, alaposan beborította kettőjük kapcsolatát.
Ezt követően Elemért meg a haverját majdnem minden nap meg lehetett találni a „Hét törpe” sörözőben. Ment a mesélés a házasságról, annak rejtelmeiről, görbe napjairól. Egyik nap Piroska, szeme alatt nagy kékes fekete foltokkal jelent meg az utcán. Ment a pusmogás, mi is történhetett. Persze tudták, hogy Elemér első jellemű tulajdonsága lépett életbe, jól elverte az asszonyt. Válnak, de az asszony kikötötte: – Mindent megfelezünk! Elemér először gondolta, természete ellenére, hogy szépen, rendben menjenek dolgukra, de az asszony kötötte az ebet a karóhoz: – Válunk, felezünk!
Erre aztán Elemér úgy begurult, hogy hívta a barátját, a kis Tódort: – Megyünk a lakásra, és mindent felezünk! Előtte a „Hét törpe” sörözőben bevettek kétszer két deci bort egy-egy felessel, háromszor megismételve. Ez alatt kellő erőt és hangulatot gyűjtöttek a felezési munkához. Amikor beléptek a lakásba, Elemér egy nagy keretes fűrészt vett elő az egyik beépített szekrényből. A kis Tódor szeme fennakadt. – Ez tényleg felezni akar! – futott át a gondolat. Elemér elsőként a konyhaasztalt fűrészelte ketté. A kis Tódor döbbenten állt. – Most mit csinálsz? – kérdezte Tódor és hirtelen nem tudta, mit tegyen. – Fogd a másik végét és húzd! – adta ki a parancsot Elemér. Ettől kezdve, mintha műszakban lennének, könnyed egyszerűséggel csak fűrészeltek. Széket, szekrényt, asztalt, meg ami sorban jött. Nem telt bele egy óra sem, a lakás megtelt szétdobált, formájából kivetkőzött bútorok halmazával, fűrészporral, szeméttel. Elemér eztán elégedetten nézett körül: – Most már nem mondhatja az asszony, hogy nem voltam hajlandó felezni! Még hozzátette: – A farkam nem hagyom felezni, mert akkor csak pisilésre alkalmas bőrdarab marad!
Ezzel összedörzsölte a két kezét, vállon ragadta a kis Tódort, lementek a lépcsőn és a „Hét törpé”-ben leengedtek kétszer két deci bort egy-egy felessel. Aztán mindenki ment a maga dolgára.
Eltelt vagy hat hónap. A kis Tódor nem is látta Elemért. Már azt hitte, elköltözött a városból, amikor megszólalt a telefonja, a túlsó végén Elemér beszélt:
– Gyere segíteni!
– Minek?
– Új bútort veszek, kibékültünk az asszonnyal.
Úgy látszik a „bőgető” használatára mindkét félnek további szükséglete szükségeltetett.
Hozzászólások