Hetedhéthatár | A bűvészprofesszor

Szépirodalom - próza

A bűvészprofesszor

 

A bűvészt és az előtte fekvő ládát vibráló fények világították meg, a halk zene kísérteties lassúsággal borzolta a nézők idegeit. A vibrálás abbamaradt, két másodpercig teljes sötétség uralkodott, majd egyre erősödő kékesszürke fény vette birtokba a porondot. Mindenki jól emlékezett az előző jelenetre. Csinos, fiatal lány feküdt bele a ládába, amelyre rászögelték a tetejét. Az iménti két másodperc alatt lehetetlen volt abból kijönni, különösen úgy, hogy a láda megemelkedett, térdmagasságban lebegett. A bűvész hatalmas kardot tartott a kezében. Előbb a láda alját, majd oldalait, végül a tetejét ütögette meg, jelezve annak tökéletes zártságát. Hirtelen két kézre fogta a nehéz fegyvert, és az élével hatalmasat sújtott a ládára, amely kettészakadva hullott a földre. A nézők felhördültek, többen felkiáltottak, sikítottak, és elborzadva gondoltak arra, mi történhetett a lánnyal. Mielőtt bárki pánikba esett volna, fényszórók gyulladtak ki, és fordultak a kupola felé, ahol a légtornászok hintáján ült a lány, kecsesen integetett, és egy kötélen leereszkedett. Hatalmas ováció tört ki a nézőtéren, percekig zúgott a taps. Kazimiro mester, a bűvészprofesszor – ahogy tisztelői és tanítványai nevezték – mégsem volt elégedett. Már korábban észrevett a második sorban egy kopaszodó, aranykeretes szemüveget viselő urat, akinek arcán és viselkedésén semmi érzelmet nem látott. Egyik trükköt mutatta a másik után, mindenkit elkápráztatott, csak azt a férfit nem.

Szigorúan nézett szemüvege mögül, olykor mereven, kitartóan, mintha belé akarna látni, de sem tetszést, sem elégedetlenséget nem mutatott.  Ez már határozottan bosszantotta a mestert, ilyen még nem fordult elő vele. Egyre erősödő belső kényszert érzett, hogy az eredetileg tervezett programon túl, bemutasson még egy – számára egyszerű, mégis látványos – trükköt, amelyben megszégyenítheti, de legalább nevetségessé teheti a férfit.

A bűvészprofesszor csendre intette a közönséget. Megköszönte a tapsot, és búcsúzóul egy olyan jelenetet ígért, amelyben a nézők közül megtanít valakit a bűvészkedésre. Kiválasztotta a kopaszodó, aranykeretes szemüveget viselő urat, aki a legkisebb ellenkezés, szabódás nélkül azonnal kiment a porondra. Kazimiro kezet fogott vele, barátságosan megölelgette, megveregette a vállát. Bosszúsan érzékelte, hogy választott partnere nem visel karórát. Egyik trükkje az lett volna, hogy hihetetlenül ügyes, észrevétlen mozdulattal leveszi róla, ahogy ezt már oly sokszor megtette másokkal. Csillogó sárgaréz edényt kért segítőitől. Bal kezébe fogta, a jobbal pedig fémpénzeket vett ki a férfi füléből, orrából – legalábbis a nézők úgy látták –, majd azokat hangos csörgéssel az edénybe dobta. Mindenki kacagott. Ezután megkérte az urat, hogy nyissa ki száját, ahonnan kártyák sokaságát bűvészkedte elő. Varázspálcát adott a férfi kezébe azzal, hogy ezt a trükköt kis segítséggel ő is meg tudja tenni. Kérte, írjon le két kört a csinos lány feje felett, majd engedje a bűvésznek, hogy kézfejét az övére tegye, és így együtt próbálják meg a varázslást. Persze, hogy sikerült, a lány orrából és füléből pénzek, szájából kártyák kerültek elő. Kazimiro a nézők tapsa közepette ismét megölelgette a férfit és helyére kísérte. Visszament a porond közepére. Enyhén gunyorosan korholni kezdte a kopaszodó, aranykeretes szemüveget viselő urat, hogy miért nem vigyáz jobban értékeire! Megkérdezte, hogy megvan-e tárcája, és biztos volt a nemleges válaszban, hiszen azt az ölelgetés közben elemelte, majd zakója jobb külső zsebébe tette. Számítása bejött, a nézők jót nevettek pórul járt társukon, aki szégyenkezve ment vissza a porondra. Az igazi meglepetés csak ezután következett. A bűvész kivette a tárcát jobb külső zsebéből, cinikus vigyorral adta át, azonban amikor a férfi belenézett és megszólalt, arcára fagyott a mosoly!

– Elnézést mester, de ez nem az én tárcám! Az enyém, most vettem észre, mégis a belső zsebemben van. Ez a magáé! Itt van benne az igazolványa, hitelkártyája, néhány irata.

– Micsoda? – hüledezett a bűvész, és megtapogatta belső zsebét, ahol tárcáját tartotta. Üres volt!

– Szóval ez a magáé! – vigyorgott most már a férfi, és lenézően mérte végig Kazimirót.

– No csak, no csak – találta fel magát kényszeredetten a mester –, mondtam, hogy megtanítom bűvészkedni! Nagyon jól csinálta, de most már visszaadhatja!

A közönség tombolt a gyönyörűségtől, sehogyan sem értették, hogyan történhetett mindez. Fogalmuk sem volt, hogy a bűvészprofesszort ugyanilyen kétségek gyötrik. Az öltözőjében leroskadt székébe és a tükörben nézte magát, mintha tanácsot várna. Ezerszer eljátszotta már ezt a trükköt, mindig sikerült, soha nem hibázott. Egészen biztos volt abban, hogy elvette és zsebre tette a kopaszodó, aranykeretes szemüveget viselő úr tárcáját, de az mégsem volt nála! Érthetetlen! Az pedig, hogy az ő tárcája a másikhoz került: megmagyarázhatatlan. Hacsak – erősödött benne a gondolat – hacsak nem egy nála jobb bűvésszel hozta össze a balsors. Nem lehetett más magyarázat, de a találkozás oka és célja: rejtély. Az a másik nem akarta őt leleplezni, megszégyeníteni, de akkor mit akart? Akárhogyan törte fejét, képtelen volt rájönni. Kinyitott tárcáját nézegette elgondolkodva, és hirtelen bevillant: hiányzik belőle valami. Amikor délután bejött a cirkuszba, az egyik zenész névjegykártya-méretű kisborítékot nyomott a kezébe azzal, hogy egy rajongója hagyta itt számára. Sietett, ezért gyorsan betette tárcájába, viszont később megfeledkezett róla. Most viszont hiába kereste, nem találta. Átnézte asztalát, fiókjait, ruhája zsebeit, de sehol semmi. Kezdett ideges lenni, mert nem szerette azokat a trükköket, amelyeket nem ő talál ki. Bizonyára – gondolta – megint autogramot, vagy találkozót kérnek tőle. Igyekezett megnyugtatni magát: nem lehet fontos, mert akkor biztosan megvárták volna. Persze rejtély még így is maradt! Miért, mikor és hogyan vette el az a férfi a borítékot, mert csak nála lehet! Ha mindez véletlen, akkor nincs különösebb gond, de ha minden a kis levélke miatt történt, akkor valami nagyon nincs rendben. Felötlött benne egy régebbi kellemetlen esemény, amikor szerelmi kalandja miatt megzsarolták. Kevés esélyét látta annak, hogy most újra kezdenék, hiszen azt a számlát rendezte, bár a tanulságot nem vonta le belőle. A szép asszonyoknak azóta sem tud ellenállni, akár férjezettek, akár nem.  Próbált másra gondolni, az éjszakára, amit végre együtt tölthetnek Stellával, de nem igazán sikerült. Rossz kedve lett, egy pohár konyakra vágyott. Felállt, utazóbőröndjéhez lépett, kivett egy üveget, poharat, töltött magának, és visszaült székébe. Újra a tükörbe nézett, mintha onnan várná a megoldást. Nem hitt benne, mégis majdnem ez történt. Váratlanul, kopogás nélkül kinyílt az ajtó, és a tükörben meglátta a kopaszodó, aranykeretes szemüvegű urat, amint sejtelmes mosollyal belép az öltözőbe, és ráköszön.

– Jó estét professzor! Nem zavarom?

– Á, dehogy – válaszolt Kazimiro rosszat sejtve –, éppen magán gondolkodtam. Nagyon jó trükk volt, hogyan csinálta?

– Nem nagy dolog! Valamikor cirkuszigazgató voltam. Nagyon jó társulatom volt. Bűvészek, idomárok, bohócok, légtornászok. Ügyes fiúk, gyönyörű lányok. Aztán majdnem mindent elveszítettem. Amim maradt, ahhoz már ragaszkodom, de hagyjuk ezt. Nem ezért vagyok itt.

– Miért jött hozzám? Mit akar?

– Megtaláltam a levelét, gondoltam érdekli, fontos üzenet van benne.

– Elolvasta?

– Nem olvasgatom mások levelét, erre pedig nem is volt szükségem. Sejtem mi van benne! Csak tudni akartam, hogy biztosan magának írták-e. Tessék!

– Tudja mi van benne? – tépte fel idegesen a borítékot Kazimiro.

– Csak lassan, lassan, nem kell kapkodni!

– A fenébe! – könnyebbült meg a bűvész, mert tréfának gondolta, amikor a borítékban a kopaszodó, aranykeretes szemüveget viselő férfi fényképét találta meg. – Autogramot szeretne a fotóra?

– Nem! Fordítsa meg a képet! – válaszolta hívatlan vendége, és zakója zsebébe süllyesztette jobb kezét.

A bűvészprofesszor elképedve olvasta a kézírást a fotó hátulján:

 

„A férjem mindenre rájött! Ő van a fényképen.

Nagyon vigyázz, ha meglátod! Meg akar ölni!

                                                                Stella”

Print Friendly

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A bűvészprofesszor”



Szóljon hozzá!



Archívum

Facebook