Ifjúkorom utcájából
a lányok megöregedtek
a srácok meg lassan
mind elmennek:
ott játszanak az égi
mezőkön sörmeccset
hallik a mennyei lambada
Istenem, mit nem adnék,
ha még egyszer az a
tavasz volna…
állok az időfolyam partján
kavarog minden bennem
nyakamban a lánc:
több ezer éves ásvány,
a Föld emlékezete
mióta várt rám,
hogy testemen hordjam
s újra életre keltsem!
Évmilliók szerelme
visszhangzik lelkemben…
Hozzászólások