Sikó Miklós (1817-1900) erdélyi festőművész nemesi családból származott, a festészettel 1838-tól, Barabás Miklós hatására kezdett foglalkozni. Festői karrierjét 1851-ben Münchenben folytatta Barabás Miklós tanítványaként, majd ezután visszatért szülőföldjére, ahol több kolozsvári és erdélyi nemesi család tagjait örökítette meg festményeken.
Főként portrékat festett, a kor ízlésének megfelelően különösen az elefántcsontra festett miniatűr arcképnek vált mesterévé. Öt-hat centiméteres lapocskákra festett mellképeket, olyan finomsággal és mesterségbeli tökéletességgel, hogy a kor virágzó miniatűr-festészetének bármelyik alkotásával felvehették művei a versenyt. Harminchárom éves koráig, a müncheni időszakig, szinte csak akvarell-arcképeket festett, s ebben a műfajban olyan tökéletességre tett szert a maga erejéből, hogy munkái semmiben sem maradnak el Barabáséi mögött. Leginkább akvarell és olajképeket festett, de készített szénrajzokat és litográfiákat is. Működésének fénykora 1845 és 1860 közzé tehető. Az 1870-es években a fényképezés kiszorította a festészetet, így egyre kevesebb megrendelést kapott. A művészettörténészek mintegy 400 festményéről tudnak, ezek felerészben eltűntek a történelem süllyesztőjében, a többiek erdélyi múzeumok és magángyűjtemények tulajdonában vannak.
A pécsi Vasutas Művelődési Házban 2017. június 20-án megnyílt kiállítás a 200 évvel ezelőtt született művész alkotásaiból ad ízelítőt, fénykép-reprodukciók segítségével. Az alábbiakban a kiállításon bemutatott művekből adunk válogatást.
 Sikó Róza  Idős hölgy, 1855  Rné Mátyás Róza  Honvéd portréja, 1850 |
 Ismeretlen hölgy arcképe, 1842.  Portré  Rosenberg B  Női arckép, 1859 |
Hozzászólások