Többször mondták már, az emberi hiszékenység végtelen, még akkor is, ha naponta hallunk áldozatokról. Ő csak akkor hiszi el, ha vele történik meg, amíg nem, addig nincs baj. A hiszékenység volt a téma, vagy legalább is az alapja, ami szerda este történt a kiskocsmában. Már nyolc óra elmúlt, mikor beléptem a helyiségbe, hogy legörgessek kiszáradt torkomon egy-két fröccsöt. Tibi, a csapos, kissé magába roskadva állt a pult mögött. Előtte három olyan férfi, akik nem szoktak ide járni, de mai útjuk erre vitt, így most itt fogyasztottak, vagy egyik törzsvendég, a Feri szokta volt, mondani: – Porlasztottak, egy-két pohárral!
Oda álltam a „vinkliben” felépített pult végére, törzshelyemre, hogy átlássam a néhány négyzetméternyi területet, amelyen naponta emberek százai kergetik keresztül vágyakban sziporkázó, de a megvalósításban kisiklott életük megmaradt töredékét.
A három férfi és közém mindjárt hirtelen Mónika telepedett le, táskáját a pultra letéve. Szoros, piros pulóvert viselt, ez kék szemét jól kiemelte.
A három férfi közül a hórihorgas szólalt meg először:
– Ismerős? – kérdezte és rám mutatott.
– Törzsvendég! – mondta a lány. – Ő tudja, hol van a bátyám szolgálati helye. Most katona.
– Csak nem a papa? – kérdezett vissza az alacsony, göndör hajú férfi.
– Nem. Ő csak egy vendég – mondta Mónika.
A három férfi összenézett. Mind a hárman közel voltak az ötvenhez. Jól meg lehetett őket különböztetni. Szinte eltérő figurák voltak, az egyik alacsony, de vékony termetű, szőke férfi volt, göndör hajjal. A másik az előbbi ellentéte, mert eléggé köpcös, kövér fickó képében mutatkozott. Hajszíne fekete volt. A harmadik, pedig olyan kosárlabdázó típus volt, vagy százkilencven centi magas. Elkezdtek egymás között beszélgetni, de olyan módon, hogy a közelben állók jól halhassák.
– Fáj a karom, de a haver meg tudja szerencsére gyógyítani – mondta úgy általában, kissé bizalmaskodóan, az alacsony termetű.
– Hogyan? – kérdezte egy szikár magas férfi, aki a közelükben könyökölt a pultnál és csodálkozó arccal iszogatta kisfröccsét.
– Kézrátétellel! Már többször kipróbálta és mindig sikerrel járt – folytatta a párbeszédet az előző férfi és a kis köpcösre mutatott.
Ezen többen is csodálkoztak. Látszott az arcokon, hogy talán el sem hiszik az egészet. Néma csend lepte meg a helyiséget. Most a helyszín olyan volt, mint a tévé egyik adássorozata, a „nulladik típusú találkozások”. A „felvételre” minden adott volt, indulhatott az „adás”.
Az alacsony termetű folytatta: – Tele van energiával, meg mágnességgel! Na, mutasd csak meg! – biztatta a kis köpcöst. Az először szabadkozott, de többen is közbe kiáltottak: – Na, mutasd meg! – biztatták.
Ekkor a helyiségbe lépett újabb három férfi. Olyan egyformák voltak, mert feliratos, élénk, cinóber vörös overált viseltek. A közeli építkezésen dolgoztak és a munka után a szokásos sör „kúrára” léptek be, hogy holnap „gyógyulva” jelentkezzenek munkára. Ők is meglepetten szemlélték a kialakult helyzetet, mert azt látták, hogy egy alacsony, köpcös férfi ledobja az ingét és félmeztelen testére a csapostól kért kanalak sokaságát aggatja. A kanalak, mindenki csodálkozására nem estek le, a testén maradtak.
– Ez igen! – csettintett a nyelvével Mónika. – Ilyen férfi kell nekem. Van benne energia! – és közelebb lépett a kis köpcöshöz. A többiek a közeledést szándékosan megakadályozták. Mondták is mindjárt: – Na, ki akarja próbálni?
– Jó lenne… – bizonytalanodott el Mónika. Megállt ott a pultnál és értetlenül körülnézett.
– Hagyja, hogy formálja a gyógyítást – legyintett a magas, kosárlabdázó figura. A kis köpcöshöz odalépett az egyik, cinóber vörös overálos. – A vállam fáj! – mondta egyszerűen. A „doktor” rátette kezét a vállára. – Mit érez? – kérdezte. – Meleget! – válaszolta. A vékony termetű mindjárt zárójelentést is készített. – Akkor már gyógyult! Így elvacakoltak vagy tíz percig, aztán a második cinóber vörös, overálos következett. A gyógyító rátette kezét a vállára, de nem érintette, csak úgy húzta felette, és közben ismételgette: – Itt nincs semmi! Arrébb húzta a kezét, ismét mondta: – Itt nincs semmi! A többiek kimeredt szemmel, még a lélegzetet is visszafogva, szemlélték. A gyógyító kéz az overálos feje tetejét pásztázta és megállapította: – Itt sincs semmi!
Erre kitört a nevetés, a harmadik overálos igazat is adott: – Neki ott tényleg nincs semmi! Itt a „kezelés” megszakadt, de a sarokból előbotorkált egy szőrös képű, fiatal srác. Alig állt a lábán, egyensúlyát úgy tudta megőrizni, hogy a pult szélébe kapaszkodott.
– Mi a panaszod? – kérdezte a kis köpcös és emelte is már a kezét.
– Beteg vagyok! – mondta szőrös képű.
– Te nem vagy beteg! Te részeg vagy!
Újból nevetés rázta meg a kiskocsma, füstös, egybe állt levegőjét. Ezzel a rendelés is megszakadt. Egyéni beszélgetésekbe kezdtek a három idegennel. A jó heccért, sörökkel, fröccsökkel, egy-két rövid itallal kedveskedtek nekik. Így ment ez záróráig, amikor kezdtek szállingózni, hazafelé a többiek. Búcsúzásnál a hórihorgas, kosárlabdázó még megkérdezte: – Mi van még nyitva, itt a közelben? Tibi, a csapos természetes magabiztossággal felelte: – A Kiskakas!
A három idegen az ajtóhoz lépett és az alacsony, vékony termetű így búcsúzott: – Irány a Kiskakas, ott folytatódik a rendelés!
Hozzászólások