A Mecsek fái, mint susogtak!
A pécsi utcák dallamát
hallottam mindig: erre… erre,
de merre erre… s hogy’ tovább?
Volt cél, volt álom, … és valóság.
Útvesztő, köd … hogy’ jussak át?
Minden lépéssel egyre messzebb
hagytam a gyermek otthonát.
Mért bánnám? Már semmit se bánok.
Tudom, új út már nem fogad.
Ki kalitkában vált madárrá,
az szabadon is rab marad.
Hozzászólások